„Nem céloztam meg szélesebb közösséget”

Írta: Bóka B. László - Rovat: Politika

“Nem céloztam meg szélesebb közösséget ott, ahol élek és működöm. Az előfordulhat, hogy többen és rendszeresebben kerülnek látóterünkbe, mert hívó szavunk inkább hallják most, mint zajosabb életükben.”

Schönberger András rabbi (Fotó: pecsma.hu)

Március közepe óta élünk együtt a koronavírussal, amely egyik pillanatról a másikra gyökeresen felforgatta az életünket. Nincsenek különbségek, most mindannyiunk legfontosabb dolga, hogy – ha a kötelesség máshová nem szólít – otthonunk falai között éljünk és dolgozzunk. Nem megyünk szórakozni, nem nézünk filmeket a mozikban, a színházban nem élvezzük kedvenc színészeink játékát és a zenét sem hallgathatjuk élőben.

Mindez érvényes a vallási életre is. Az összeszokott közösségek tagjai sem láthatják egymást, nem lehet minjenben imádkozni. A járvány olyan, korábban soha nem látott helyzetet teremtett, amelyek miatt egyes ortodox rabbik évszázados szabályokon is enyhítettek.

Ebben a helyzetben fordultunk néhány rabbihoz kérdéseinkkel, melyek a gyökeresen megváltozott helyzettel kapcsolatosak. Radnóti ZoltánFrölich RóbertDarvas István és Verő Tamás után most Schönberger András pécsi rabbi válaszait közöljük.

 

Hogy van? Hogy viseli a bezártságot, a home-office életmódot és a megélénkült online kommunikációt?

Köszönöm kérdését, megvagyok és működöm a home-office térben is, majdnem úgy, mint annak előtte a való világban.

Vannak-e járványtól fertőzöttek a környezetében, a közösségében?

Hála a Mindenhatónak, közösségemben, szűkebb környezetemben senkit nem  támadott meg a sokunk számára halálos vírus.

Végzett-e korábban is online tanítási és pasztorális tevékenységet?

Korábban nem végeztem online tanítási és pasztorális tevékenységet.

Mi a tapasztalata, hogyan viseli a közösség, hívei és a szélesebb társadalom a járvány okozta kényszerű változásokat?

Közösségemben a járvány okozta változásokat elviseljük, mert online együttléteink, telefonos beszélgetéseink, a Hitközségünk adta segítség és imádságaink segítenek átvészelni ezt a nehéz időszakát életünknek.

Milyen mentális állapotban vannak az emberek?

A velem kapcsolatban lévő közösségi tagjaink mentális állapotát többségében jónak találom.

Az internetezőknek az a benyomása, hogy a válsághelyzet hirtelen sokkal szélesebb közönséggel való kommunikációra készteti a közösségi vezetőket. Vannak-e visszajelzései?

Nem céloztam meg szélesebb közösséget ott, ahol élek és működöm. Az előfordulhat, hogy többen és rendszeresebben kerülnek látóterünkbe, mert hívó szavunk inkább hallják most, mint zajosabb életükben.

Feltűnnek-e olyan személyek, esetleg rétegek, akikkel eddig nem találkozott a zsinagógában?

Nem tűnnek fel olyan emberek és rétegek, akikkel eddig zsinagógánkban és közösségünkben nem találkoztam.

Az izraeli ortodox rabbikat megosztotta az interneten tartott széder kérdése. Hogyan látja? Vezetett-e online szédert?

Mi, magyarországi neológ rabbik, az online térben vallási törvényeink megtartása mellett és közösségeink egyetértésével fogadjuk a szombatokat. A szédert is előírásaink megtartásával tartanám meg járványos időszakban, de a Mindenható adja, hogy erre már ne kerüljön sor.

Ha hónapokig tart ez az állapot, tervezi-e az online jelenlét bővítését? Van-e már ötlete, mit, miket szeretne kipróbálni?

Nem tervezek az eddiginél több online jelenlétet. Az eddigieknél, ami nálunk több, mint szombati istentiszteletet.

Az online működésen kívül egy rabbinak temetéseket is bonyolítania kell, és voltak, akik a pészachi macesz házhozszállításában is közreműködtek. Milyen esetekben lép ki a home office adta keretek közül?

Minden olyan esetben kilépek a karanténból, ahova orvosaim rendeltek, amikor közösségemnek szüksége van rám.

Címkék:karantén, koronavírus, Pécs

[popup][/popup]