Nem áruló – „tanácsadó”

Reflexiók Zoltai Gusztáv kormánymegbízására

Az önkényúr elkergetése nem sokat ér, ha az általa kinevelt káderek a helyükön maradnak és az általa terjesztett szellemiség továbbra is ott leng az épület folyosóin.

 Reformer defenzívában

Akik Zoltai Gusztáv eltávolítása után abban reménykedtek, hogy a reformer Mazsihisz-elnök, Heisler András előtt szabaddá válik az út, azokat most egyik csalódás éri a másik után. A Síp utcai Kádár-rendszer szellemiségének hordozója, Zoltai Gusztáv – lemondatásával – csatát vesztett, de nem vesztette el a háborút. Nemcsak egyéb pozícióit őrizte meg (a Dohány-utcai körzet elnöke, a Mazsök kuratóriumának tagja, az Élet menetének fővédnöke, stb.), hanem kapcsolati hálóját és befolyását is. Az ő szűkebb környezetéhez tartozott a színes előéletéről ismertté vált Schwezoff Dávid, aki a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) új ügyvezető igazgatója lett, és ezzel gyakorlatilag kivonta Heisler befolyása alól a Mazsihisz nagyobbik részét kitevő BZSH-t. Ezután (épp a zsidó kerekasztal összehívásának napján) Zoltait váratlanul kormánytanácsadói szerepben láthattuk viszont, ami – a kormány minden udvarias gesztusa mellett – szintén jól irányzott pofon a Heisler-féle reformerek számára.

Ha ehhez hozzávesszük a Mazsihiszt és Heisler Andrást élesen bíráló (és a kerekasztal ülése előtti napokra időzített) cikkeket az EMIH részéről (itt, itt és itt), akkor úgy tűnik, a Mazsihisz elnöke csöppet sincs könnyű helyzetben. A saját háza táján, a kormánnyal való kapcsolatban és a nyilvánosság előtt is erős nyomás alatt áll.

Kétségkívül magam is meghökkentem, amikor Zoltait Lázár János mellett láttam viszont, de csak rövid időre. Az újsütetű szövetségesek politikájának van egy fontos közös vonása: a cinizmus. A napi politikai érdekek felülírnak minden elvet. Apró változás, hogy ügyvezetőként Zoltai sakkozott a környezetében lévő emberekkel, míg most már ő a sakkfigura egy nála jóval nagyobb hatalom kezében.

 

Aki minden részletet ismer

Zoltai, mint korábban sokszor leírtam, a Kádár-rendszer fenntartója volt a Síp utcában: „Hűség a vezetőhöz, vallásgyakorlás, az intézmények lassú csinosítgatása. Semmi újítás, semmi kreativitás, semmi adófizetői öntudat.” Nos, ezzel a felfogással az Orbán-rendszer nagyon jól ki tud egyezni.

A kormánnyal ellenzéki pozícióban tárgyaló Mazsihisz helyzete ezzel jócskán megnehezült, mert Zoltainál jobban senki nem ismeri a Mazsihisz szervezeti struktúráját, gyenge pontjait és legfőképpen: tisztségviselőinek és alkalmazottainak múltját és annak támadható mozzanatait.

Zoltai uralkodásának hosszú évei alatt a kéz-kezet-mos háttéralkuk nagy mestere volt. Én is tudok rólad valamit, te is tudsz rólam valamit – mindkettőnknek érdekében áll hallgatni. Azoknak volt esélyük tartósan közel kerülni hozzá, akik ebben a játékban partnerek voltak. (Egyebek közt ezért nem bírták egymást elviselni Heisler Andrással.) Legjobb példája volt ennek a Kozma utcai temető hírhedt vezetője, akit Zoltai mindaddig fedezett, amíg az Index riportja nyomán védhetetlenné nem vált. De azok is belementek néha ebbe a játékba, akiknek ehhez igazából nem fűlött a foguk, mert nem volt más választásuk. Így az idők folyamán Zoltai rengeteg információt gyűjtött össze a Síp utcai alkalmazottairól és tisztségviselőiről. Ezek most nyitott könyvként heverhetnek a kormány asztalán. És félő, hogy ott fognak heverni azok az információk is, amit a Zoltaival továbbra is haveri viszonyban lévő vagy általa sakkban tartott emberek szállítanak majd a Mazsihisz belügyeiről.

Zoltai nemzetközi kapcsolataitól, a nagy zsidó szervezetekben meglévő ismeretségeitől szintén remélhet egyet mást az a kormány, amelynek sokszor hányták szemére, hogy ha nem is terjeszti, de megtűri és használja az antiszemitizmust.

Hogy a kormány mit tud Zoltairól, ami a „tanácsadói” munkakör elvállalására motiválhatta őt – ezt csak sejteni lehet. Bármit is tudnak azonban – amíg Zoltai „tanácsadó” lesz, mindez vélhetőleg titok marad. Nem kell például attól tartani, hogy a temetői visszaélésekkel kapcsolatos – évek óta húzódó – vizsgálatok egyhamar véget érnek.

 

Várvédő az ostromlók között

Zoltai átállásával most olyan a helyzet, mintha egy ostromlott vár kapitánya hirtelen „tanácsadóként” az ostromlók soraiban tűnne fel, a várvédők egy része pedig továbbra is az ő (bizalmas) utasításait teljesítené.

Nagy kérdés, mit szól ehhez a pálforduláshoz a„Síp utca népe”: Mazsihisz- és BZSH-alkalmazottak, budapesti és vidéki elnökök és tisztségviselők pár száz fős közegéről van szó, akik személyesen vagy közösségük révén anyagilag is függenek a Síp utcától. Ez az a közönség, amelynek többségét a közgyűlési szavazás döntő pillanatában Zoltai ígéretekkel, gesztusokkal, megosztó politikával maga mellé tudott állítani. Ezt a közönséget Zoltai kiebrudalása erősen megosztotta.

Zoltai karizmájának ugyanis nagyon fontos része volt az antiszemitizmus elleni fellépés és az antifasizmus is. Az antiszemitizmus elleni harc és az antifasizmus olyan volt a Síp utcában, mint az oxigén: a vallás és Izrael állam mellett ez volt identitásuk alapja. Ezért ápoltak szinte feszültség nélküli jó kapcsolatot a baloldallal, és ezért tekintettek mélységes bizalmatlansággal a Horthy nosztalgiákat dédelgető jobboldalra. Világosan megmutatkozott ez a Szabadság téri tüntetéseken is, ahol a Mazsihiszt magától értetődően partnernek tekintették a szervezők és résztvevők. (Köztük Zoltai Gusztáv lánya.) Ezen a tüntetésen még idén április 8-án (!) ezt nyilatkozta Zoltai a Népszavának az épülő emlékműről: “Amit építenek estig, azt az állampolgári engedetlenség jeleként, ha kell, lebontom reggelig, még ha börtönbe is csuknak érte – holokauszt túlélőként legfeljebb 70 év után ismét bezárnak.”

Az ilyen megszólalásokért szerették Zoltait a Síp utcában. Zoltai Gusztáv cinizmusa és sértettsége most felülírta baloldali, antifasiszta identitását – amelyet egy életen át öntudattal képviselt. Ezt az identitást azonban a házban csak úgy átprogramozni nem lehet. Zoltai lecsatlakozása a kormányhoz szabályszerű árulás sokak szemében.

Síp utcában maradt hívei viszont már el is kezdték magyarázni, hogy miért is volt ez okos és korrekt lépés.

 

A Síp utca csöndes átprogramozása?

Az elmúlt 25 év páratlan volt a hivatalos magyar zsidóság 150 éves történetében: a mindenkori hatalomhoz (még 1944-ben is!) lojális közösség 1989 után először (politikai síkon) szembefordult a regnáló rendszerrel. Nem hivatalosan persze, de antifasiszta és baloldali szellemű maradt egy nemzeti konzervatív irányba forduló Magyarországon. Az antifasizmus és baloldaliság viszont egyedülálló módon maradiságot és korrupciót – meghosszabbított Kádár-rendszert – is jelentett.

Heisler András elnökké választásával megcsillant a lehetőség, hogy véget vetnek a korrupciónak és maradiságnak – miközben az autonómia és a Holokauszt utáni, antifasiszta öntudat természetesen megmarad. De ha Zoltain és megmaradt hívein múlik, egy másik forgatókönyv valósul meg: nem a korrupció és a maradiság tűnik el, hanem a maradék autonómia. Akkor a Síp utcai Kádár-rendszer helyett Síp utcai Orbán-rendszerről beszélhetünk majd. (Egy hitközségnek persze nem az a dolga, hogy baloldali legyen: csak Magyarországon alakult úgy a helyzet, hogy egy nacionalista, ókonzervatív, autoriter kormánytól balra áll mindenki, aki közössége autonómiáját és a Holokauszt nyugaton általánosan elfogadott értelmezését magáénak vallja.)

Zoltai Gusztáv egyedülálló túlélő-művész: hiába sikerült hosszú, keserves huzavona után kipiszkálni őt a Síp utca főnöki székéből, most újra főnöki pozícióba került: ha a Mazsihisz akar majd valamit a kormánytól, esetleg ismét Zoltaihoz irányítják. Ha pedig erre a Mazsihisz vezetése nem hajlandó, majd hajlandók lesznek egyes elöljárók, rabbik, elnökök, civil szervezetek vezetői, stb. Éppúgy, mint a régi jó időkben.

Hosszabb távon ez felveti a Mazsihisz „átprogramozásának” lehetőségét is: szépen, lassan, minden presszió vagy erőszak nélkül, a jól ismert szalámi-taktika alkalmazásával.

A Páva utcai Holokauszt-emlékhely esetében ez a folyamat már előrehaladott fázisban van.