Néhány gondolat a hitközségi ügyvezető választás elé

Zoltai Gusztáv MAZSIHISZ ügyvezető igazgató távozásával történelmi lehetőség nyílik meg a hazai intézményesített zsidóság képviselői előtt

– közel negyed évszázados végletekig centralizált és autokratikus vezetés után most nem csak azt gondolhatják végig, hogy az új időszámítással milyen szervezeti változtatásokat indítsanak el, de azt is, hogy ehhez milyen vezetőt találjanak maguknak.

Negyed évszázad.

Ennyi ideig üzemeltette személyes hitbizományaként szinte korlátlan felhatalmazással a teljes magyar zsidóság infrastruktúráját mindenki Gusztija. Ennyivel élte túl a rendszer- és kormányváltásokat a legutolsó vidám kis barakk a saját íratlan szabályaival, a megváltoztathatatlanság örök reménytelenségével. Ennyi ideig maradt dohos és maradi szellemiségű az intézményeinket és szervezeteinket működtető és koordináló szervezet. Ennyi ideig nem adott érdemi válaszokat a világ kihívásaira, maradt taszító jelenség a világi zsidó értelmiség számára. Ennyi ideig nem tudta megoldani intézményeink finanszírozásának (legalább részbeni) a közösség általi előteremtését, rabbikarunk szemléletváltását és „modernizálását“ – és persze ennyi idő sem volt elég arra, hogy zsinagógáink vonzó hellyé váljanak a rendszerváltást követő, friss és zsidóságát bűntudat nélkül megélni kívánó új generációk számára. De ami ránk nézve a legrosszabb: ennyi ideig nem tudtunk mi, egyszerű templomjárók nemet mondani a szervezet vezetőinek felelőtlen és rossz gazdálkodására, az átláthatatlan, megalvadt és szívességi alapon szerveződő vezetésre, az időről-időre visszatérő korrupciógyanús ügyekre.

Természetesen mindezekért most sokan Zoltait tennék egy személyben felelőssé – de nem érdemes. Nem ő volt erős, hanem mi voltunk gyengék. Nem ő volt dörzsölt, hanem mi voltunk ostobák. Aki önfelmentést keres most, nyugodtan mondhatja, hogy a zsidó közéletben nem volt a kremlinizmusnak, a rafinált hatalomgyakorlásnak, a klientúra építésnek nagyobb mestere, mint ő. A nyugtalanító kérdés azonban akkor is ott marad: hol volt akár csak egyetlen olyan ember is, aki forradalmat csinált volna? Tetszik vagy sem, olyan vezetőnk volt, amilyet megérdemeltünk. A következő választás előtt legyen ez mindenkinek tanulság.

De ne legyenek illúzióink:

ma csupa fékezett habzású reformer indul el Zoltai utódlásáért. Olyanok, akik most átéléssel beszélnek az általuk tervezett változásokról, de néhány hónapja még Zoltai kegyeit vagy az együttműködés lehetőségét keresték nála. Ha fiatalok is, az én szememben már elkopott alakok, az én ízlésemnek túl sokat szorították az osztó kezet, túl sokat nevetgéltek a társaságában, túl sok vállalhatatlan történet van a múltjukban.

Ne feledjük: a most kezdődő korszak szabályait mi írjuk. Ennek a lehetősége és a felelőssége is a mienk. A mi döntésünk lesz, hogy az új ügyvezető kiválasztásakor „hozott anyagból“ akarunk dolgozni, vagy először magunk próbáljuk meghatározni, hogy milyen vezető lenne a legjobb a magyar zsidóság intézményeinek vezetésére – és csak utána kíséreljük megtalálni a legalkalmasabb embert erre a feladatra. A tét természetesen nem kicsi: részben az új vezetőtől függ majd nemcsak intézményeink gazdaságos működtetése, de a hétköznapokban a hitközségtől három lépés távolságot tartó zsidó társaink élete (és valamennyire: sorsa és jövője) is. Szóval talán tényleg nem baj, ha a választás előestéjén egy pillanatra megállunk, hogy végiggondoljuk, milyen vezetőt tartanánk erre a feladatra a legalkalmasabbnak. Mert tetszik vagy sem, a hazai zsidóság jövőbeli érdekképviseletében, intézményeink működtetésében, vagy a neológia jövőjében mindennél fontosabb szerepet fog játszani a megválasztásra kerülő közösségi vezető minősége.

De kezdjük a legegyszerűbbel: milyen vezető nem alkalmas a MAZSIHISZ ügyvezető igazgatói posztjára? Legelsősorban is olyan, akinek bármilyen szégyellnivalója van a múltjában. Ha valaki ezt az állást szeretné megpályázni, akkor tudnia kell, hogy ehhez a hétköznapi morál nem lesz elég, vele szemben magasabbak az elvárások. Bár a legtöbb politikai vagy gazdasági vezető életében vannak kisebb-nagyobb (gyakran fiatalkori) botlások: egy-egy szexuális félrelépés, ittas vezetés, túlságosan kreatív adóbevallás vagy egy kis üzleti ügyeskedés, mégis, ezek, az egyébként gyakran bocsánatos bűnök, Magyarország első számú zsidó vezetője számára a legmesszemenőbben megengedhetetlenek. És nem csak azért, mert akár végzetes biztonsági kockázatot is jelenthetnek, hanem azért is, mert a „kiválasztott nép“ vezetőjeként, környezeténél jóval magasabb morállal, erősebb erkölcsi tartással kell rendelkeznie.

A hitközség vezetőjének legfontosabb fegyvere a személyes hitele lesz, amelynek felépítéséhez sok-sok év kell, de elvesztéséhez adott esetben elég lesz öt perc is. Ezért minden hazugság, minden, látszólag taktikainak tűnő elvtelenség is olyan, mintha tányéraknát helyeznénk a saját lábunk elé: előbb-utóbb fel fog robbanni, és súlyosan meggyengíti nem csak a vezetői karriert, de végső soron a MAZSIHISZ erkölcsi tőkéjét is.

Ma a MAZSIHISZ vezetéséért elinduló jelöltekre tekintve sokunknak úgy tűnhet, mintha nálunk gyakorlatilag bárkiből lehetne ügyvezető. Pedig jó esetben ennek nem kellene így lennie. Egy újabb alkalmatlan jelölt kiválasztása ugyanis nem csak a küldötteinkbe vetett hitet és bizalmat rombolja, hanem azt is mutatja, hogy vezetőink kiválasztási kultúrája erősen deficites, hiányzik az a teljesítmény (és skill-alapú) kritériumrendszer, amely legalább alapszinten kijelölné, hogy a csúcsvezetőink kiválasztásához milyen tudás és felkészültség kívánatos.

Persze ha tudjuk, hogy milyen (múlttal rendelkező) vezetőt ne válasszunk, akkor már csak az a kérdés marad, hogy milyen legyen az ideális új vezető? Természetesen ezt én sem tudom megmondani, de van számomra néhány olyan tulajdonság, amelynek meglétét elengedhetetlenül fontosnak tartanám – és talán hozzájárulhat ahhoz, hogy a küldöttek a legmegfelelőbb jelöltre adhassák le szavazataikat.

Intellektus.

Bár ez csak egy bonus track a kiválasztásra kerülő új MAZSIHISZ vezető személyes képességi listáján – önző módon mégis ezzel kezdeném. Számomra ez lenne a legkevésbé fontos tulajdonsága, erről tudnék az új ügyvezető kapcsán a legkönnyebben lemondani. Minden ellenkező állítással szemben, véleményem szerint nem kell, hogy az új ügyvezető zseni legyen. Ez éppolyan tévedés, mint azt gondolni, hogy a vezetésre születni kell, vagy a vezetéshez univerzális képességek kellenek. Természetesen szerencsés helyzet, ha egy vezető olvasott és tájékozott, de ehhez az álláshoz bőségesen elégendő, ha rendelkezik a rendszerezett gondolkodás képességével. Aki ettől az állítástól esetleg most fanyalogna, annak üzenem: a történelem számos olyan vezetőt ismer, aki annak ellenére volt hatalmas teljesítményre képes, hogy egyáltalán nem volt sem nagy formátumú gondolkodó, sem pedig csillogó intellektus. Vagyis attól, hogy valaki nem olyan okos, mint Einstein, vagy bölcs, mint Salamon, de rendelkezik a felelősségvállalás, az empátia, az ambíció és az eltökéltség egészséges egyvelegével, még tökéletesen megfelelhet erre a pozícióra.

Természetesen jó lenne, ha ismerné és értené a modern vállalatvezetés elméletét (mégiscsak egy több milliárdos holdingot fog vezetni), és fontos lenne, hogy ne legyenek számára ismeretlenek a rabbinikus törvényeink (hiszen mégiscsak munkaadója a rabbikarnak), és értené a közösségi és tömegmédia működését (időről-időre nyilatkoznia is kell majd), és otthonosan mozogna a zsidóság történelmében éppúgy, mint az alkotmányos ügyekben, de be kell lássam: nagy valószínűséggel, ilyen jelöltet nem lehet ma Magyarországon találni. Vagy legalábbis nem a „rendszeren belül“. Ezekkel a tulajdonságokkal a vezetőt körülvevő, intellektuális piacról könnyen beszerezhető tanácsadóknak, hozzáértő szakembereknek, stratégáknak kell majd rendelkezniük. Belőlük pedig, szerencsére közösségünk nem szenved ma hiányt.

És ha már itt tartunk: legyen csapatjátékos.

Láttuk, hogy mire vezet a kontrollálatlan one man show és megtanulhattuk: az a vezető, aki mindent egyedül akar eldönteni, garantáltan hibát hibára fog halmozni. Ezt tudva szerintem ma már senki sem vitatja a tudatos csapatépítés fontosságát. Ha egy történelmi példát kellene felhoznom, akkor érdemes visszaemlékeznünk Nixonra, aki mindennél büszkébb volt arra, hogy mágnesként vonzotta a tehetségeket, a piac legokosabb tanácsadóit. Az ő idejében dolgozott a Fehér Házban a majdani elnök, az idősebb George Bush, öt későbbi külügyminiszter (Henry Kissinger, Alexander Haig, George Schultz, James Baker és Lawrence Eagleburger), több későbbi védelmi miniszter (James Schlesinger, Donald Rumsfeld, Caspar Weinberger, Frank Carlucci), a volt alelnök, Dick Cheney, az első színes bőrű vezérkari főnök, Colin Powell, a pénzügyi tárca és a Fed két leendő vezetője, egy tucat majdani kormánytag és szenátor, négy későbbi elnökjelölt.) Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy a legjobb vezetők a legjobb tanácsadókkal veszik körül magukat – és ennek igényétől az új igazgató esetében sem tekinthetünk el.

Morális integritás.

Ha meg kellene neveznem a legfontosabb tulajdonságát az új vezetőnek, akkor személy szerint biztosan erre szavaznék. Az amerikaiak már régóta tudják, hogy a „leadership starts from within”, azaz a vezetés belülről kezdődik. Ha az új ügyvezető erős belső integritással rendelkezik, akkor képes lesz jelentést, értelmet adni a MAZSIHISZ működésének és működtetésének. Ha a küldetése kapcsán szilárd lesz a belső meggyőződése, akkor képes lesz okosan élni a rá ruházott hatalommal, tudja majd, hogy merre akarja vezetni a közösségünket. Ez pedig nem csak a legfontosabb, de a bátorság és tisztesség mellett a legnehezebben megszerezhető tulajdonság is: ezt nem lehet sem megtanulni, sem pedig pénzért megvásárolni – ezzel vagy rendelkezni fog vagy sem. Ráadásul arról sem feledkezhetünk meg, hogy az új vezetőnk meggyőző ereje főleg morális autoritásán múlik majd. Ettől függ majd, hogy hiszünk-e neki, bízunk-e benne. Ez pedig nem személyes sárm vagy karizma kérdése lesz, hanem döntően a kivívott reputáció és elért presztízsé.

Rendelkezzen egyértelmű vízióval, világos célokkal.

Aki a MAZSIHISZ-t szeretné vezetni, rendelkezzen világos elképzeléssel arról, hogy milyen szervezetet, közösséget akar Magyarországon öt, tíz, húsz év múlva is. Ha ilyennel nem rendelkezik, akkor válasszon más hivatást, mert véleményem szerint nem adni akar majd, hanem elvenni: világos elképzelés hiányában a vezetés minden esetben csak öncélú hatalomgyakorlássá válik. Azt is mondhatnám, hogy ahhoz is belső integritás kell, hogy a vezetőnek világos célja legyen, különben csak értékrend nélküli, bizonytalan vezetőként folyton égnek emelt ujjal kutatja majd a (neki) kedvező széljárást, és – elkerülhetetlen bukásáig – csak azzal lesz elfoglalva, hogy mindig megfeleljen a változó elvárásoknak.

Lehetőség szerint legyen nő.

Izgalmas és progresszív gondolat lenne, ha a MAZSIHISZ új vezetője ezúttal nem férfi, hanem nő lenne. Az utóbbi évek kutatásai szerint a női vezetők – különösen a speciális kiválasztódási folyamaton átesett csúcsvezetők – több tekintetben is jobb teljesítményre képesek, mint férfi társaik.
A női vezetők határozottabbak, ösztönzőbbek, merészebbek, nyitottabbak és sokszor együttműködőbbek, mint férfi társaik. Ám nem csupán arra képesek jobban, hogy erőt és céltudatosságot sugározzanak, de arra is, hogy fejlettebb interperszonális képességeikkel empatikusabban és rugalmasabban vezessék a rájuk bízott szervezetet. Márpedig ez sokszor nagy segítség akkor, ha hiszünk abban, hogy a domináns vezetői stílusnál hatékonyabb és jobb lehet számunkra egy olyan attitűd, amelyik képes integrálni a rendszer minden munkatársát. Talán beláthatjuk: a már egyszer kudarcot vallott autokratikus és domináns vezetői stílus letűnésével közösségünk is többet profitálhatna egy kooperatív és empatikus női attitűdből. Akiknek pedig ez újszerű vagy merész gondolat lenne, az gondoljon arra, hogy ma már természetes, hogy Angela Merkel német kancellár, nem meglepő, hogy Hillary Clinton a republikánusoknál is keményebb ellenfele volt Obamának vagy pedig, hogy Margaret Thatcherben Churchill után talán Anglia legsikeresebb miniszterelnökét tisztelhetjük.

Bő negyed évszázados regnálás után először van lehetőségünk arra, hogy kivigyük a harmadik emeleti vörös bársony kis trónszéket az udvarra, kiszellőztessük az előző rendszer áporodott szagát és bebizonyítsuk: lehet más a hitközségi vezetés. Ne rontsuk el. Ha nem vagyunk elégedettek az induló jelöltekkel, ne restelljünk példát venni a hazai politikai baloldaltól, ahol 2002 óta egymás után többször is „külsős” került a miniszterelnöki székbe. Bátran nézzünk körül mi is a zsidó közösségünkben, biztos vagyok abban, hogy megtaláljuk a nekünk legmegfelelőbb jelöltet!

Kapcsolódó cikkek:

Meghívó a Budapesti Zsidó Hitközség közgyűlésére – üv. ig. jelöltekkel

Mazsihisz közgyűlés: Elbukott Heislerék javaslata

Amorf BZSH közgyűlés a Síp utcában

Szét kell választani a két szervezet gazdálkodását – Interjú Horváth Józseffel