“Nagyon nehezen viselem, amikor helyettem döntik el, hogy milyen oldalon állok”

A közelmúltban látott napvilágot a hír, hogy Darvas István, az OR-ZSE Bét Jehuda zsinagógájának rabbija kilép a MAZSIHISZ-ből és politikától, formális zsidó szervezetektől független közösség felépítésébe fog. A látszólag váratlan lépés hátteréről kérdeztük.

– Nagyon hirtelen jött a döntésed, hasonló szándékodról korábban nem hallottam. Mások kicsit lebegtetnek egy ilyen döntés előtt. Hogyan lehetséges ez?

– Azt kell mondanom, hogy a döntés tényleg látszólag váratlan volt. Nem tagadom azonban, hogy érzelmi háttere jó ideje érett bennem. Nem vagyok az az ember, aki, ha egy erős érzés megfogalmazódik benne, akkor annak rögvest hangot is ad. Kifelé pedig soha, semmilyen körülmények között. A családommal, barátaimmal persze már beszélgettem ezekről az érzéseimről. Nem arról, hogy mi volna, ha felállnék, hanem arról, mi volna az én igazi feladatom, vagy fogalmazzunk úgy, mi az, amit én igazán szeretnék. Mi az, amit máshogy szeretnék. Ros Hásáná napjaiban lett számomra egyértelmű, mi a dolgom és ehhez valóban közel, Szimhát Tóra után lett nyilvánossá.

– Leteszed a nagyesküt, hogy hirtelen távozásodnak semmiféle politikai háttere nem volt, egyszerűen a rabbinikus küldetés az ok? 

– Politikai alatt a nagypolitikát vagy a hitközségit érted?

– Mindkettőt, de a másodikra úgyis mindjárt visszatérünk.

– Nem, biztos lehetsz abban, hogy itt nem kell politikai háttértényezőket keresni. Kizárólag a rabbinikus elképzeléseimről van szó. Ez egy hosszan érlelt egyéni döntés volt, és nem elsősorban valami vagy valaki ellenében, hanem valamiért, egy új út lehetőségében bízva hoztam meg.

– A történtek fényében tagja maradsz a rabbitestületnek?

– Van egy érvényben lévő SZMSZ, amely kimondja, hogy csak olyan magyarországi rabbi lehet a rabbitestület tagja, akinek van saját közössége. Nekem jelenleg éppen nincs. Emiatt aztán nem kérdés, hogy maradok-e a rabbitestület tagja, ugyanis a szabályok betartásával nem maradhatok. Ennek ellenére a kollégáimmal abban maradtunk, hogy mindig meghívnak a rabbitestület üléséreire, és a véleményemre is kíváncsiak, ám mivel nem vagyok tag, nem lesz szavazati jogom. Maradjunk annyiban, hogy most nem az a fontos, hogy minek vagyok a tagja, hanem az, hogy a kollégáimmal való közös munka lehetősége továbbra is megvan.

– Az elmúlt hetek Mazsihisz körüli felkorbácsolt indulatai, a rabbikar és a világi elnökség szembekerülése bármennyire szerepet játszott mégis a távozásodban?

– Számomra nem az elmúlt hetekről van szó, de annyi biztos, hogy egyre sűrűbb lett a levegő, és ez a formálódó döntésemben megerősített. Az indulatosabb nézeteltéréseknél egyértelműen megmutatkozott, hogy szinte lehetetlen pusztán véleményt és nem „politikai” véleményt megfogalmazni. Ez egy általános, világméretű krízis, minden területen tapasztaljuk. Sajnos, a zsidó közélet sem kivétel. Volt olyan kérdés, amelyben a rabbitestület többségével ellentétben szavaztam, ez tehát azt jelentette, hogy „heislerista” vagyok. Más szavazásoknál „ellenzéki” lettem, és kénytelen voltam megérteni, hogy akár pro, akár kontra fogalmazol meg valamit, akár egy igen vagy nem szavazat formájában, annak azonnal többletjelentése lesz. Ez alapjaiban mérgez meg mindent, hiszen nem tudod úgy képviselni a véleményedet, hogy annak tőled függetlenül ne legyen azonnal valamiféle hitközségi politikai jelentése. Szeretem azt hinni, hogy a világ ennél bonyolultabb hely, az igazságok komplexek, és nem kell kreált háborúk túszai legyünk. Nagyon nehezen viselem, amikor helyettem döntik el, hogy milyen oldalon állok, és már nincsenek valódi viták, csak pártállások. Éppen az átpolitizált kötelező kontextus, a hitéletet átjáró harcmodor és az egyre mélyülő ellentétek voltak azok, melyek miatt úgy éreztem, nem tudok hiteles maradni tovább a szerepemben. Tehát, ahhoz, hogy úgy működjek rabbiként, ahogyan szeretnék, lépnem kellett.

– Mint az OR-ZSE főtitkára, nyilván megnézted anno Róna Tamás diplomadolgozatát. Gondolom, láttad az erről készült plágiumjelentést is. Elfogadod ennek a plágiumjelentésnek a tartalmát?

– Nem láttam a dolgozatot. A plágiumvizsgálatról nem tudtam, arról csak jóval később értesültem, ez a tény eleve rosszul érintett. A vizsgálatról és eredményéről úgy szereztem tudomást, hogy a Mazsihisz azt nyilvánossá tette, amit helytelennek gondoltam, mert szerintem egy ilyen vizsgálatnak – amennyiben szakmai, minőségbiztosítási szempontból indokolt – szigorúan az egyetem kapuin belül van és lehet a helye. A Mazsihisz általi nyilvánossá tétele viszont mögöttes célt, szándékot sejtetett, ez bántott annyira.

– Annyira előkészítetlen volt a döntésed, hogy jelen pillanatban sem helyiség, sem közösség, sem anyagi háttér nem áll rendelkezésedre. Miért kellett ebbe ilyen hirtelen belevágni így, némiképp meggondolatlanul?

– Nem minden döntés születik lehetőségek mentén. Néha csak egész egyszerűen nem szabad tovább maradni, ha úgy érzed, hogy az adott helyzet mindenkiből a legrosszabbat hozza ki. Ez a harctéri logika szerintem gyanakvóvá, őszintétlenné és agresszívvá tesz mindannyiunkat. Tehát nem érdekelt, hogy mi áll rendelkezésemre, mert a döntés ereje az enyém. És ha más nincs is, de a közösség egy részére szerencsére 15 év munka után biztosan számíthatok. Az kell vonzóvá váljon majd, amit ez a hely elképzelésem szerint nyújthat, amit képviselhet. Az a tervem, hogy egy önellátó, független közösség szervezésének nekifussak, úgy tizenöt, tizenhat éve fogalmazódott meg bennem először. Ilyen módon tehát ez egy „örök” álom volt. Sokszor, amikor ez felmerült bennem, arra gondoltam, hogy majd ekkor, vagy majd akkor megcsinálom. Hirtelen jött a felismerés, hogy nincs majd ekkor, meg akkor, egy ilyen döntést nem tudok előkészíteni, az én személyiségemmel csak beleugrani lehet.

– Amikor közösségről beszélsz, az magyarra fordítva azt jelenti, hogy magaddal viszed az OR-ZSE zsinagóga híveit?

– Lássuk be, hogy a „magammal viszem” kis képzavar. Az jön, aki szeretne. És biztos van olyan is, aki inkább maradna, vagy kétkedéssel fogadja a döntésem. Közösséget nem lehet vinni, csak lépésről lépésre építeni. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy sokakat vonzana egy minden értelemben független zsinagóga. Egy olyan zsidó közeg, ahol lehet egyetérteni, vagy adott esetben szeretettel, megértéssel vitázni, ahol mi döntünk arról, hogy mi a kontextus. Az a célom, hogy ennek a kihívásnak megfeleljek.

– Legvégül egytelen dologra szeretnék rákérdezni, ráadásul ez egy saját mondatod: „Az elmúlt 15 év bebizonyította, hogy nagyon sokszor olyan szerepben kell egy rabbinak helytállnia, ami szerintem egész egyszerűen nem egy rabbinak való. Közéleti kérdésekben úgy megnyilvánulni, hogy akármit is mond, az biztosan hitközségi, politikai üzenetet kap, és nagyon nehéz olyan gondolatot átvinni, ami a szakmaiságot tűzi ki fő céljának.” Kérlek, mondj akár egyetlen példát!

– Lássunk, akkor egy kiemelt példát. Véleményem szerint csak egészen rendkívüli helyzetben (éhínség, háború, I-sten mentsen) fordulhat elő, hogy egy zsidó oktatási intézménytől fenntartói oldalról pénzt vonjanak el. Amikor ez mégis megtörtént, úgy láttam, hogy erről nem lehet érdemi vitát kezdeményezni, ami azért lett volna fontos, mert meglátásom szerint a döntés tökéletesen ellentétes a zsidó hagyománnyal, illetve az azokra épülő értékekkel, és ezt nem lett volna rossz a nyilvánosság előtt megvitatni. Lehet, hogy ebben tévedtem, de úgy tűnt, hogy ilyen vita lefolytatására azért sincs esély, mert személyes, vagy a szervezet iránti támadásnak élték volna meg többen, ha csak belekezdek. Ez komoly probléma, hiszen a kérdésnek van egy vegytiszta szakmai, hitközségi, hitéleti, vagy pusztán csak józanész nézőpontja. Tudnék sok hasonló példát sorakoztatni.

– Te komolyan hiszen abban, hogy elérkezik az a pillanat, amikor nem aggatnak Rád semmiféle jelzőt, hanem bizonyos kérdések megbeszélhetők pusztán szakmai vagy teológiai alapon?

– Hiszek abban, hogy vannak olyan mikrokörnyezetek, ahol ez igenis megvalósítható. Szerintem az is jól látható, hogy ez nagyban, egy nagy szervezetben nem történhet így, mások a vállalások, a prioritások, a többségi vélemény, ezt is megértem. Épp ezért fontos számomra a kis közösség. Azt gondolom, hogy nagyobb baráti társaságok vagy egyszerűen csak szakmailag összetartozó emberek között létezhet valódi viták mentén alakított együttműködés. Ebben száz százalékig hiszek. Gyakorlatilag az egész talmudi irodalom, hogy zsidó értelemben klasszikus példát mondjak, nem szól másról, mint hogy az emberek vitatkoztak egymással. Ezek a viták aztán valahogyan eldőltek vagy kimondták, hogy eldönthetetlen, de megőrizték a kisebbségi véleményt is. Normális esetben ennek így kell működnie. Persze, időnként tettek egymásnak csípős megjegyzéseket, és voltak eldurvuló elméleti csörték is, de alapjait tekintve a vita tisztán vita tudott maradni.