Berlin: múzeumba kerül a horogkeresztes harang

86 éves szolgálat után a náci szimbólummal ellátott berlini harangot egy múzeumba költöztették.

A nemzeti szocialisták 1933-ban történt hatalomátvétele után a hitleri rezsim igyekezett jó kapcsolatot kialakítani a keresztény egyházakkal. Ennek egyik folyománya templomok építése volt, többek között a Berlin egyik külső kerületében 1935-ben felszentelt Philipp Melanchton kápolnáé. Az akkori szokásnak megfelelően a templom harangját náci szimbólummal látták el: horogkeresztet markoló birodalmi sassal. A második világháború előrehaladtával, amikor a német hadiiparnak egyre kevesebb nyersanyag állt rendelkezésére, Hermann Göring légügyi birodalmi miniszter, aki a négyéves tervekért is felelt, utasítást adott az egyházaknak harangjaik leadására. Ennek esett áldozatául a kápolna nagyobbik harangja, míg a szóban forgó kisebbiket megtarthatták.

Marion Gardei, az egyházkerület emlékezetpolitikáért felelős munkatársa a Szombatnak így magyarázza a történelmi hátteret: az evangélikus papság kilencven százalékban nemzeti-német gondolkodású volt, akik gyászolták a Porosz Királyság megszűntét. Hitler ezt kihasználva igyekezett mozgalmának megnyerni őket. Többségük támogatta, vagy hallgatólag elfogadta a helyzetet. Nagyon kevesen voltak, akik ellenálltak. Sokan tagjai voltak a Deutsche Christen (Német Keresztények) szervezetnek, mely az evangélikus egyház nemzeti szocialista átalakítását tűzte ki feladatául. Ennek ellenére a nácik nem bíztak meg teljesen az egyházakban. Ugyanis ezek voltak az utolsó jól szervezett, érintetlen hálózatok, amelyek esetleg ellenállást tanúsíthattak. Hitlerék gyanakvása nem volt alaptalan. Az első német zsidótörvénynek a felekezetkere való kiterjesztését, az ú.n. árjaparagráfust ugyanis sikerült megakadályozniuk. E szerint azokat papokat, akiknek legalább egy nagyszülője zsidó volt, kirekesztették volna hivatásuk gyakorlásából. Jóllehet az eklézsia nem a zsidó származásúakat igyekezett megvédeni, hanem az egyház belügyeibe való állami beavatkozást ellenezték. Így aztán saját elhatározásukból sokhelyütt mégis sor került a „nem árja” lelkészek eltávolítására. A Melanchton kápolna új lelkésze is feltétlen híve volt a rendszernek.

A háborúk követően feledésbe merült a harang díszítése. Illetve akik emlékeztek rá, hallgattak. Csak 2017-ben derült erre ismét fény, amikor a rajna-pfalzi Herxheim faluban egy hasonló harangot fedeztek fel. Ennek kapcsán az evangélikus egyház vezetői felszólították összes közösségüket harangjaik ellenőrzésére. A Berlin-Brandenburg-Felső Lausitz egyházkerület, melyhez a szóban forgó istenháza is tartozik, úgy döntött, nem maradhat a harang a helyén. Nem akarták, hogy továbbra is a történelem legdurvább bűnözőinek jelképével hívják istentiszteletre a hívőket. Másrészt viszont szerették volna feldolgozni az egyház és a fasizmus összefonódásának helyi történetét.

Felmerült a kérdés, hogyan? Évekig tartott a vita, majd az előkészület. Mementóként a templomkertben semmilyen körülmények között nem akarták elhelyezni. Attól tartottak, hogy szélsőséges jobboldali csoportosulások zarándokhelyévé válhat az emlékhely. Annál is inkább, mert Berlinnek erre a negyedére amúgy is jellemző az erőszakos neonácik jelenléte: falakra rendszeresen mázolnak idegengyűlölő, rasszista és antiszemita feliratokat, botlatóköveket téptek ki a helyükről, autókat gyújtottak fel.

Végül úgy döntöttek, hogy a 120 kg súlyú, 60 cm átmérőjű harangot átadják Neukölln kerület helytörténeti múzeumának. Június eleje óta egy zárt térben, előzetes bejelentés és megfelelő pedagógusi szakmagyarázat mellett tekinthető meg e sötét korszak szokatlan tárgyi emléke.  A levett harang helyére nem kívánnak újat elhelyezni.