„Mozgalmunk híre sürgönydrótokon száguld” – Sajtóreakciók az első cionista kongresszusra

120 éve zajlott az első cionista kongresszus Bázelben.  Az esemény alkalmából szemügyre vesszük, hogyan reagált a hazai zsidó és nem-zsidó sajtó az eseményre.

Az első cionista kongresszus volt az a pont, mely hivatalosan is a nagypolitika színterére helyezte a politikai cionizmust. Gladstone volt angol miniszterelnök nem sokkal előtte kezdte el valós tényezőként kezelni a mozgalmat, és Herzl Tivadar, a politikai cionizmus budapesti születésű szellemi atyja maga is meg akarta mutatni a világ előtt, hogy „a politikai nagyhatalmak fontolóra vehetik az ügyet”.[1] A kongresszuson elfogadtak egy határozatot – a „bázeli programot” -, mely szerint céljuk egy „közjogilag biztosított nemzeti otthon” a zsidó nép számára, mégpedig Palesztinában.

A cionista kongresszust eredetileg Münchenbe tervezték rendezni, azonban a müncheni zsidó hitközség tiltakozását követően a helyszín a svájci Bázel városi kaszinója lett. (Később a müncheni hitközség enyhített álláspontján, de ekkor már az önérzetes Herzl volt az, aki nem akart tárgyalni velük.) Herzl felismerte a sajtó fontosságát: „Mozgalmunk hírét immár nem kóborló pásztorok . . . fogják szétvinni, hanem sürgönydrótokon száguld szárazföldön és tengereken át, és a világsajtó százezernyi hasábjain morajlik”.[2] Azonban tény, hogy a korabeli zsidó sajtó egy jelentős része ellenségesen fogadta a cionizmust.[3] Az Egyenlőség, mint legfőbb liberális magyar zsidó lap, elhatárolódó publicisztikát is közölt kevéssel a kongresszust követően. A lap teljes pályafutása alatt heves anticionista retorikát alkalmazott,[4] ma pedig fontos megértenünk, miért is utasította el a magyar zsidó sajtó egykori zászlóshajója a zsidó állam ügyét.

Hosszú, elítélő cikket[5] közölve az első kongresszus alkalmából, az Egyenlőség első érve a cionizmus zsidó közéletbe való beágyazottságának hiánya volt. Mint írta, a „nagy” zsidó hitközségek elutasították a cionizmust, és ezért tették át a kongresszust egy olyan országba, ahol együttesen „sincsen annyi zsidó, mint például nálunk Nagyváradon. A zsidóság sorsáról tanácskoztak, a zsidóság nélkül” – írta a lap, kiemelve, hogy a kétszáz delegált önmagát képviselte, mást viszont nem. Magyarországot mindenesetre hét küldött is képviselte: egyikőjük a neves, budapesti születésű Max Nordau volt, de ott volt mellette Rónai János erdélyi ügyvéd is. Az Egyenlőség negatív hanvgételéhez talán csak annyit kell hozzátenni, hogy napjainkra már látható: a cionizmus helyes vagy helytelen mivolta nem tömegszavazatokon múlott.

Érdekfeszítő az Egyenlőség következő érve, mely a korabeli, divatos, „a zsidóság csak felekezet”-eszme volt. A magyarság, mint érvelt a lap, nem származás, hanem hittétel kérdése volt, a zsidóság pedig nem volt nemzet (hogy nép volt-e, arra a lap nem utalt). Így az Egyenlőség: „Azt mondják erre [Max] Nordauék: hiába mondjátok, jó atyafiak, mikor nem ösmer el benneteket magyarnak az uralkodó faj. Nem tudjuk, elösmer-e, vagy sem; de magyarok vagyunk és magyar a nemzetiségünk akkor is, ha nem ösmeri is el. Magyar ebben a hazában mindenki, aki magyar lenni akar. Mi pedig akarunk és vagyunk”.

A lap itt a politikai magyar nemzet hittétel-jellegére utal, azaz arra a modern elve, miszerint „az a magyar, aki annak vallja magát”. Az elv a liberális, szabad identitás-választásra épült, melytől a magyar nacionalizmus az első világháború végével és a numerus clausus törvénnyel elbúcsúzott. A gondolatot azonban, hogy a nép, mint olyan nem tartaná az asszimilálódni kívánó zsidóságot magyarnak, ekkor még csak nevetésre adott okot. A Borsszem Jankó című gúnylap egyik zsidó szerzője például ezt a viccet sütötte el, mikor Istóczy Győző, a fajvédelem első nagy alakja a magyar zsidók Palesztinába űzéséről tett javaslatot (igaz, jóval a cionista kongresszus előtt): „Azért, mert a parasztgyerekek gyűlölnek bennünket, menjünk mi Jeruzsálemba? Ha a parasztgyerekek nem állhatnak ki bennünket: menjenek ők Jeruzsálemba! (. . . ) Azért hát ojánlom Istóczy úrnak: menjen ü Betlemba [Beltehembe], vadj ha Betlem neki meszi van, hát Bedlamba [elmegyógyintézetbe]. Aztot is jó lesz neki”.[6]

Egy effajta diskurzus érdekes módon valóban lezajlott Herzl Tivadar és az Egyenlőség szerkesztője, Szabolcsi Miksa között. Herzl felvetette, hogy „de hisz nem akarnak önökről tudni” – azaz a többség, érvelt Herzl, nem fogadja el az asszimilációt. „A magyar országos kiállításon, ahol megfordultam és ahol több zsidó nemzeti díszben jelent meg, egy a hátam mögött álló dzsentri fülem hallatára mondta, hogy »de ez már még sem járja, hogy zsidó ember magyar díszruhát öltsön magára!«” Szabolcsi erre azzal felelt, hogy ha valóban akadnak is ilyen nézetek, akkor „védekezni fogunk, és védelmünkben velünk lesz minden igaz magyar hazafi”.[7] A gondolat, miszerint „minden igaz magyar hazafi” nem védi majd meg a zsidóságot, hanem inkább passzívan szemléli a vidéki zsidók deportálását, meg sem fordulhatott a dualizmus alatt aktív zsidó újságíró fejében.

A lap egyetlen pozitívumot vélt felfedezni a cionizmusban, miszerint hogy amiatt „sok százan közelednek felekezetünkhöz”, azaz jó „eszköznek” látta az Egyenlőség a zsidó nemzeti mozgalmat a kitérések ellen. Ilyen érveket más magyar zsidók is megfogalmaztak: Reich Koppel ortodox főrabbi is a hitehagyás elleni „szérumnak” nevezte a cionizmust. Néhány magyar zsidó, szemben az Egyenlőséggel, mint Kaufmann Dávid professzor és Visontai Samu zsidó ellenzéki képviselő, üdvözölték a mozgalmat.[8] Utóbbiról a Borsszem Jankó meg is jegyezte: „Az új Zsidó-ország egyik tekintélyes pártja [őt] jelölte a királyi állásra . . . Visontai elfogadta, megköszönte a jelölést és előleget kért”.[9]

Egészen hasonlóan érvelt a komolyabb értelmiségi nívót megütő Magyar-zsidó Szemle is. Cikkükben arról írtak, hogy a cionisták a szegény zsidókat segítik, és „nem tagadható, hogy . . . igaz szívvel kíván a zsidó nép ügyének használni” a cionizmus, mert „ősi bajaikat ismerik”. „Tudjuk ezt mindnyájan, de nem látjuk be, hogy a czionizmus mikép segíthetne ezeken a bajokon”, melyeket a lap egyszerűen „elnyomásként” foglalt össze. Az eszme buktatói, szólt az érvelés, hogy a törökök ellenállnak, illetve „hamisak praemissai [előfeltevései], miszerint a zsidók külön nemzetiséget alkotnak, és amelyek szerint a világ népei örökké gyűlölettel fognak viseltetni a kisebbséget kitevő zsidó felekezettel szemben”. A cionizmus a lap szerint tehát „bázeli görögtűz”, és „kétségbeesés”. „Küzdeni kell és nem kétségbeesni: az emberi jogok diadala nem késhet már sokáig” – vázolta fel koncepcióját a Szemle.[10]

Érdekesség, hogy a nem-zsidó sajtó inkább zsidó közszereplők véleményét kérte ki. A sajtó liberális ága – példának okáért a Pesti Napló – a cionizmus kritikusait szólaltatta meg: Kohn Sámuel pesti főrabbi például elítélte a lap hasábjain a politikai cionizmust, és csak a „társadalmi cionizmust”, azaz a menekült zsidók letelepítését célzó gondolatot fogadta el.[11] Egy katolikus lap ezzel szemben a cionista Rónai János véleményét kérte ki, aki szintúgy a zsidó menekültek elhelyezésével érvelt a mozgalom mellett, illetve azzal, hogy „a hazafisággal a cionizmus nem ellenkezik”.[12] Láthatóan senki sem mert szembemenni a korabeli fősodratú eszmékkel, mint a feltétlen magyar hazafiság; egyedül az emberbaráti érveket kockáztatták meg a cionizmus oldalán.

Még különösebb azonban az az antiszemita lap, mely a zsidóktól való „megszabadulás” lehetőségét látta az első cionista kongresszusban. A lap így írt erről: „Isten látja lelkünket, hogy a bázeli kongresszus határozatait igen szívesen elfogadjuk. Nemhogy kifogásunk lenne ellene, sőt örömmel üdvözöljük . . . Igen, uraim, vissza Palesztinába!”[13] Hogy álláspontjuk egyértelmű legyen, az alábbi karikatúrát is közölte a lap, alatta a felirattal: „Palesztinába el! Hiszen mint a kutyát kikorbácsolni már úgysem igen lehetne titeket”.

Eközben más katolikus lapok negatív cikkeket szenteltek a mozgalomnak. A Magyar Sion – mely egy értelmiségieknek szánt, komoly folyóirat volt – a következőképp írt: „Megengedhetné-e a kereszténység . . . hogy a Szentföldön most virágzó telepeik esetleg egy zsidó nemzeti állam fönnhatósága alá kerüljenek?” A válasz, a lap szerint, tömör volt: „Soha”.[14]

Az első cionista kongresszus volt az a pont, mely hivatalosan is a nagypolitika színterére lépett a cionizmus. A cionista sajtó később széles teret nyert az európai zsidó közéletben – voltaképpen sokszor nagyobb hangot adva egyes országok cionista mozgalmának, mint amekkora a valós tagság volt -, ám a kezdetekben még sok negatív reakció fogadta a zsidó állameszme kongresszusát.

Az Egyenlőség érveire – a kevés követő vádjára és a felekezetiség, asszimiláció hangsúlyozására – a cionizmus későbbi térnyerése és a véres huszadik század rácáfolt. Mint láttuk, torz reakciók is születtek a cionizmus hírére.

Annyi azonban bizonyos, hogy Herzl nem tévedett, mikor így írt naplójába a bázeli kongresszust követően (szeptember 3-án): „Bázelben megalapítottam a zsidó államot. Ha ezt most hangosan mondanám, általános nevetés lenne rá a válasz. Öt év múlva talán, vagy ötven év múlva biztosan mindenki belátja”.[15] Közhelyes idézet, ám tény és való: ötven év és két hónap múlva az arab offenzívával megkezdődött az izraeli függetlenségi háború.

[1] Novák Attila: Theodor Herzl (Budapest: Vince, 2002), 100.

[2] Ua. 111-112.

[3] Alex Bein: Theodore Herzl: A Biography (Philadelphia: JPSA, 1940), 119.

[4] Az Egyenlőség történetéhez lásd: Szabolcsi Lajos: Két emberöltő. Az Egyenlőség évtizedei (1881-1931) (Budapest: MTA Judaisztikai Kutatócsoport, 1993).

[5] Szabolcsi Miksa: Álláspontuk a sionizmussal szemben. Egyenlőség, 1897. szeptember 5. 2.

[6] Suttyomberki Dárius a helyzet signaturájáról. Borsszem Jankó, 1878. június 16. 2.

[7] Szabolcsi Miksa: Látogatás Herzl Theodor dr.-nál. Egyenlőség, 1904. július 10. 4-5.

[8] Novák: Theodor Herzl. I. m. 110.

[9] Az uj Zsidó-ország. Borsszem Jankó, 1897. szeptember 19. 2.

[10] A czionista kongresszus. Magyar-zsidó Szemle, 1897/IV, 313-315, főleg 315.

[11] A Zsidó-ország. Pesti Napló, 1897. szeptember 8. 4.

[12] Idézi: Novák: Theodor Herzl. I. m. 109.

[13] Idézi: Kiss József: Hogyan reagált a katolikus sajtó az első cionista kongresszusra? Múlt és Jövő, 1997/4, 60-65.

[14] A Szentföldről. Magyar Sion, 1897/11, 869-874.

[15] Novák: Theodor Herzl. I. m. 108.