Moldova Györgyről 41 ügynök jelentett

Írta: Szombat - Rovat: Irodalom, Kultúra-Művészetek, Politika, Történelem

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 89 dossziéban szerepel Moldova György, a néhány napja héten elhunyt író neve, akiről 41 különböző ügynök jelentett – tette közzé facebook bejegyzésében a Levéltár.

Moldova György portréja az ÁBTL dokumentumai között

“Moldova György (1934-2022) újságíró, író 1952-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola dramaturg szakára. 1956 harcaiban fegyveresen vett részt. Noha 1957-ben összes államvizsgáját sikeresen letette, ebben az évben mégis otthagyta a főiskolát, miután osztálytársát, Csurka Istvánt és tanárát, Háy Gyulát bebörtönözték, diplomáját csak évekkel később kapja meg.

Kazánszerelőként helyezkedett el, de volt bányász, kertész, javítóintézeti nevelő Aszódon és a pesti Szőlő utcában, dolgozott konzervgyárban. Első írásai a főiskola Sirály című sokszorosított lapjában jelentek meg Galgóczi Erzsébet, Csurka István társaságában. 1958-ban a filmgyárba kerül dramaturgnak, 1964-től szabadúszó, délelőtt a Hungária kávéházban vagy a Kis Lucullus étteremben, délután a Széchényi Könyvtárban írt. Első riportja a Csillagban, első novellája pedig az Új Írásban jelent meg. 1983-tól a Ludas Matyi, 1984-től a Magyar Nemzet munkatársa.

Szerzői esteken tanúsított fellazító tevékenysége miatt 1975-ben “Bolygató” fedőnéven vonták ellenőrzés alá.

Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában 89 dossziéban szerepel a neve, 41 (!) különböző ügynök jelentett róla.

A fenti irat a “Bolygató” fedőnevű bizalmas nyomozás iratait tartalmazó dossziéból való.”

*

Moldova több regényében, elsősorban a A Szent Imre indulóban (1975) és az Elhúzódó szüzességben (1981) foglalkozott a vészkorszakkal, majd utóhatásaival, a túlélők út- és értékválasztásaival, dilemmáival. Műveire a közeljövőben visszatérünk.

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]