Minden egyes nemzedékben vannak, akik ellenünk fordulnak

Dr. Verő Tamás főrabbi beszéde Ros hasana, 5785 ünnepén a Frankel Leó úti zsinagóga gyülekezetében, mely a Városmajori Szabadtéri Színpadon köszöntötte a zsidó újévet.

„Vehi seámdá lávoteinu velánu. Selo ehád bilvád, ámád áléinu lehálotéinu. Ela sebechol dor vádor, omdim áléinu lechálotéinu, veHáKádos Báruh Hu máciléinu mijádám.” – „Nem csupán egy ember akart elpusztítani bennünket, de minden egyes nemzedékben vannak, akik ellenünk fordulnak, hogy elpusztítsanak bennünket.”

A pészáhi Hagada szavai ezek, amelyekről naivan azt gondoltuk, hogy csak az előttünk lévő generációkra vonatkoznak, mi pedig a hagyomány részeként, tiszteletből elmondtuk őket minden évben a széder asztalnál. Nem vettük magunkra, mint figyelmeztetést, hisz annyiszor, annyi helyen elmondtuk: Never again! Soha többé! Nem vettük észre, hogy ez a szlogen nem más, mint egy kívánság a mi részünkről, nem pedig egy deklaráció a világ irányából.

A hagyomány szerint Ros Hasana estéjén számot vetünk az elmúlt esztendőben elkövetett jó és rossz cselekedeteinkkel. Én most szeretném megtörni ezt a hagyományt, és inkább arról beszélnék, mit is tanulhattunk az elmúlt év eseményeiből? Mit tudtunk meg a minket körülvevő világról? Mivel szembesültünk? Mire nyitotta fel a szemünket ez az új korszak? Meg vagyunk elégedve önmagunkkal, ahogy reagáltunk rá?

Elsősorban szembesültünk a valósággal, miszerint a világ egy igen jelentős része készségesen a zsidók ellen fordul, ha szembejön velük egy lehetőség. Az is egyértelművé vált, hogy a világ szemében a zsidóknak még mindig nem alapjoguk megvédeni magukat és az országukat, magyarázkodniuk kell azért, ami minden más ország népének magától értetődő. Ha megtámadják a zsidókat, másnapra ők már nem áldozatok, hanem agresszív támadók. Ezek a jelenségek nem újak, csak azt gondoltuk róluk, hogy már nem relevánsak a 21. században. Tévedtünk. Meglepetésként szembesültünk azzal is, hogy a nyugati egyetemeken jelentős számban nem a gondolkodó értelmiség, sokkal inkább egy dezinformált, önmaga helyét nem találó és ez által könnyen manipulálható társadalmi réteg készül a jövő nemzedékeinek irányítására. Az amerikai zsidó családok már nem aszerint választanak egyetemet, hogy hol fogja a gyermekük a legszínvonalasabb oktatást kapni, hanem azt a helyet keresik, ahol biztonságban végezhetik tanulmányait.

Rengeteg ártatlan élet veszett el az elmúlt évben, gyászolni sem volt idő, mert egymás után érkeztek a szívfacsaró hírek elesett katonákról, a terror áldozatairól, a túszokról. Az emlékezésnek mindig is rendkívül fontos szerepe volt, van és lesz a zsidók emberek életében. A szarvasi táborban gyerekekkel beszélgettem, amikor az egyik izraeli lány hirtelen felugrott és elszaladt, majd visszatért egy köteg matricával. Elmesélte, hogy a matricán egy közeli családi barátjuk látható, akit megöltek, majd letette a kör közepére, hogy elvehessen belőle, aki szeretne. Elvettem egyet. A matricán olvasható a fiú neve, katonai rangja, fényképe, élete kezdetének és végének dátuma és egy QR kód, amire kattintva egy zenei válogatást hallgathatunk meg kedvenc dalaiból. Elsőre meglepő volt számomra az emlékezésnek eme profán formája, ugyanakkor meg is érintett, mennyire tökéletesen szolgálja a célt. Az izraeliek számára az elmúlt év történeteinek megosztása, a fájdalmuk gyógyításának része. Ezek az emlékeztető matricák mára már ellepik egész Izraelt, a Smá Jiszroel imádság szavaival rezonálva: „vedibártá bám, besivtehá, bevejtehá uvlechtehá bádereh, uvsohbehá uvkumehá” – „beszélj róluk, amikor otthon vagy, ha úton jársz, ha felkelsz és ha lefekszel”. Beszélni, kibeszélni, elmondani, továbbadni. Nincs többé mérgező hallgatás! Talán ez az egyik legfontosabb üzenet, amit az elmúlt évben megtanulhattunk. De nem csak az áldozatok történeteit és emlékét kötelességünk megőrizni, hanem arról a rengeteg hősről is mesélnünk kell, akik életük kockáztatásával – és sok esetben feláldozásával – szembe szállnak a gonosszal és életeket mentenek. Mesélnünk kell a példa nélküli társadalmi összefogás erejéről, a rengeteg külföldről érkező önkéntesről, a Magen David Adom elkötelezett szakembereiről, adományokról, emberi gesztusokról és törődésről, akik és amik miatt sikerül túlélni a megpróbáltatásokat.

A Gázában és Libanonban harcoló katonák videókat osztanak meg, amelyekben sugárzik belőlük az erő, az elszántság, az összetartás. Olyan érzés, mintha mindegyiket személyesen ismernénk. Nevetnek, énekelnek. Nem azért, mert boldogok, vagy mert ott akarnak lenni. Hanem mert ez ad erőt nekik. Azt az üzenetet küldik egymásnak és a világnak: bejáhád nenácéáh! együtt győzni fogunk! Ha nekik sikerül ott elnyomni a félelmet és a szorongást, akkor nekünk, itt, a Diaszpórában is kötelességünk pozitív energiával, mosollyal, imával támogatni őket! Hiszen értünk is harcolnak! A magunkba fordulás és bezárkózás helyett észre kell vennünk a jó dolgokat, ünnepelni a kisebb és nagyobb sikereket, a sok rossz között. Jót nevetni egy-egy humoros mémen vagy videón. Ezeknek gyógyító erejük van egy ilyen nehéz időszakban. Nem szégyen megkönnyezni sem jót, sem rosszat.

Merjünk hangosan büszkék lenni, hogy olyan nép tagjai vagyunk, amelynek számára az emberi élet érték, és harcolunk minden egyes tagunkért. Tisztelegjünk olyan összehangolt akciók ötletgazdái és megvalósítói előtt, amelyben csipogók ezrei egyszerre likvidálnak terroristákat. Adjunk hangot elismerésünknek a zseniális elmék felé, akik agyában megszületnek légvédelmi rendszerek tervei, amiknek eredményeképpen 181, Iránból érkező ballisztikus rakétatámadás egyetlen izraeli áldozattal sem jár.

Az idézet, amivel kezdtem beszédemet a pészáhi Hágádából, így folytatódik: „veHáKádos Báruh Hu máciléinu mijádám” – „és az Örökkévaló megmenekít bennünket a gonosz kezeiből”. Mert nem csak azt látjuk, hogy minden nemzedékben el akarnak pusztítani bennünket, de az is történelmi tény, hogy mindazok a nagyhatalmak, akik túlerőben voltak ellenünk és az életünkre törtek, mára eltűntek a föld színéről, a zsidó nép pedig nem csak túlélte őket, hanem virágzik. Azért, hogy a most beköszöntő 5785. esztendőben is így legyen, együtt kérjük most az Örökkévaló áldását.