Minden birodalom, amit örökké uralmon lévőnek hazudnak a korifeusai, összeomlik

A Tóra második mondatában a Teremtés könyve a Földet akként jellemzi, hogy „kietlen” és „sivár” volt, „sötétség” terült el a „mélység” színén: ez a négy szó (kietlen, sivár, sötétség, mélység) arra a négy birodalomra utal, amelyek a történelem során elnyomásba taszítják a zsidóságot.

A sötétség az antik Görögország szinonimája. Hogyan lehetséges, hogy az a Görögország jelképezi a sötétséget, ami a filozófiára tanította az emberiséget? Arra a filozófiára, amely a római joggal és a zsidó-keresztény Bibliával együtt Atlaszként viszi a vállán az európai civilizációt? Az európai kultúra három pillére közül az egyik a görög filozófia. Nincs nélküle európai eszmetörténet.

A görög filozófusok szerint az ember a világ legnagyszerűbb, legbonyolultabb, legcsodálatosabb alkotása. „A terrible beauty is born.” Az ember viszi előre, tartja mozgásban a világot. Az emberi individuum, a szabad akarat, a szárnyaló szellem a világ egyik legnagyobb csodája. Az emberi tudás, kreativitás és intelligencia viszi előre a világot. Nincs határa az emberi szellemnek. Íme, egy létra áll a Földön, amelynek a vége az égig ér, és Isten angyalai mennek fel és le rajta. Ezek az angyalok, akik az Égig hatolnak, a megállíthatatlan, szárnyaló zseniális elmék. A technika, az informatika, a génkutatás, a robotika nagyjai. A fájdalomcsillapító, a helikopter, a fényképezőgép, a műhold, a mobiltelefon, az elektromos autó, a távirányítással működő operáló robotok, a drónok feltalálói. Az ember a világ közepe. Hogyan lehetséges, hogy a zsidóság szerint az antik Görögország, a kulturális bölcső a sötétség jelképe?

Héberül a chosech a sötétséget jelenti és a sáchách betűi alkotják az „elfelejteni” főnévi igenevet: a két szó betűi (שכח) ugyanazok. Azért a görög birodalom a sötétség jelképe, mert tagadja a judaizmus legalapvetőbb tanítását. El akarta feledtetni a zsidókkal, hogy minden, ami történik, azért – és azért úgy – történik, mert a Mindenható azt és úgy akarja. Nem az ember van a középpontban, hanem az Örökkévaló. A zsidóság szerint az ember mindent az őt teremtő Istentől kapott. Nemcsak az őt körülvevő tárgyakat, hanem – elsősorban – a tehetségét, agyát, lelkét: amitől egyedi és megismételhetetlen minden ember. A görög és a zsidó felfogás szembenállása eredményezte a történelem során első ízben a civilizációk összecsapását.

Mindenki ismeri a szimbolikus narratívát: azért nyolc napig tart az ünnep, mert csupán egy korsó lepecsételt, azaz kóser olajat találtak a szentélyben: az egy korsónyi, egy napra elegendő olaj nyolc napig égett és kitartott mindaddig, amíg újra kóser olajat tudtak sajtolni. Az ünnep jelképét nyilván átvitt értelemben kell értelmezni: túlélte a zsidó vallás az első ránézésre áthidalhatatlan megpróbáltatásokat, ellenállt az asszimilációnak, kitartott a spirituális fény a végtelennek és megdönthetetlennek látszó szellemi sötétség végéig. Talán már akkor felismerték, amit most már mi is tudunk: minden birodalom, amit örökké uralmon lévőnek hazudnak a korifeusai, összeomlik. Évtized vagy évszázad alatt nyomtalanul eltűnik.

Áldott emlékű bölcseink felteszik a logikus kérdést: csoda hiányában is égett volna egy napig az olaj, tehát akkor csak a második napon kezdődik a csoda? Ha így is, úgy is égett volna a szokásos ideig, akkor mi volt az első nap csodája? Az isteni beavatkozás ezen logika szerint csak a második napon kezdődött, hiszen az egy napi mennyiség pont egy napig égett volna normál körülmények között. Három válasz adható erre a kérdésre: az egyik szerint az első nap csodája a görögök felett aratott katonai győzelem. A következő válasz szerint az, hogy egyáltalán megtalálták azt az egyetlen, érintetlen korsót. A harmadik vélemény szerint az olajból minden nap – az első napot is beleértve – 12,5%, azaz 1/8-nyi rész égett el, természetfeletti volt mind a nyolc nap.

Az igazi csoda azonban nem ez.

Ha belegondolunk, milyen a világ zsidósága, egy végtelen diverzitású közösség tárul a szemünk elé. Mindenben különböznek egymástól a zsidók. Vannak, akiknek az anyanyelve angol vagy spanyol, de vannak, akik magyarul, mások franciául vagy héberül beszélnek. Az egyik unokatestvérem házastársa jemeni, az enyém orosz. Mi sábeszkor gefilte fist eszünk, másoknak dzsáhnun vagy kuszkusz az ünnepi menü. Van, aki fekete, és van, aki fehér. Az egyik farmerban jár, a másik kaftánban. Más nyelv, más kultúra, más öltözék, más ételek, minden más – de amikor eljön a sábesz, az mindenkinek ugyanaz: Mindannyiunknak ugyanaz a Tórája és mindannyiunknak ugyanazok az ünnepei.

Hogy ez így lehet, annak egyik titka chanuka.

Boldog ünnepet kívánok! Szimchesz chánuká!