Miért ne lehetne képregényben mesélni az izraeli-palesztin konfliktusról?

Budapesten járt a kortárs szerzői képregény izraeli világsztárja, Rutu Modan.

Sokan vannak ma is, akik a képregényeket Pókemberrel és Supermannel, netán Asterixszel vagy a Rejtő Jenő-regények Korcsmáros Pál-féle adaptációival azonosítják. Akik csak ifjúsági képregényeket ismernek, azok számára Rutu Modan budapesti látogatása sem bírhatott hírértékkel, pedig az izraeli szerző a kortárs szerzői képregény világsztárjának számít: a képregényes Oscar-díjnak számító Eisner-díjjal kétszer is kitüntették a Tel-Avivban élő, két izraeli művészeti egyetemen is tanító alkotót.

Modan a vasárnap rendezett 12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál meghívására látogatott Magyarországra, ez alkalomból két rövidebb képregénye, a Legnagyobb rajongója és a Jamilti jelent meg magyarul. Az elsőben egy izraeli zenész külföldi utazásáról, a másodikban az izraeli-palesztin konfliktus hétköznapi emberekre gyakorolt hatásáról olvashatunk, egy öngyilkos merénylet következményeit és egy újságíró személyes élményeit dolgozzák fel a kis kötetben található történetek.

A szerző képregényei éppen amiatt különlegesek, hogy a társadalmi konfliktusokról és traumákról szólnak, megmutatják, hogyan hatja át az izraeli politika az átlagemberek életét. Modan hétköznapi történeket ír és rajzol meg, gyakran merít saját családja személyes történeteiből is, például legutóbbi kötete, a The Property lapjain. Ebben egy idős asszony és unokája utaznak Izraelből Varsóba, látszólag azért, hogy a holokauszttúlélő nagymama kárpótlási ügyeit intézzék – valójában viszont fontosabb, személyes téttel bír az utazás.

Rutu Modan számára a képregény elsősorban sajátos eszköztárat jelent, amellyel bármilyen témát fel tud dolgozni. Éppen emiatt érzi természetesnek, hogy nemzedéki konfliktusokról, a politikai döntések mindennapi hatásairól készítsen képregényeket. A képregényfesztiválon arról is beszélt, hogy a rajzolt képpel közvetlenebb érzelmi hatást képes kiváltani az olvasókból, mint szöveggel, ám a fotók brutalitásától is távol marad. Így tud érzelmesebb, intimebb történeteket elmesélni arról, ami foglalkoztatja – márpedig a témáiban sincsen semmi meglepő, elvégre egy olyan országban él, ahol a folyamatos társadalmi és politikai feszültségekre a művészeknek is a maguk eszközeivel kell reflektálniuk.