Miért kell a kormánynak antiszemita és németellenes ikon?

Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, az egyik szoboravató válaszolt a Kornis Gyula szobor felállítása kapcsán elhangzott kritikákra.

A Horthy-korszak nagy befolyású kultúrpolitikusának szobrát Vácon állították fel, s az eseményen jelen volt Rétvári Bence államtitkár és Schmidt Mária, a kormány történésze, a Terror Háza igazgatója.

Az esemény után a baloldali sajtó idézeteket közölt Kornis 1921-ben megfogalmazott kultúrpolitikai irányelveiből, melyek integráns részei a zsidók túlzó befolyásáról értekező – az adott korszak hivatalos nyelvezetében szinte kötelező – antiszemita szólamok:

„…a zsidóság Keletről szabadon beözönölve, békésen először elhódította a magyarság anyagi, majd szellemi kultúráját…”

Kornis 1938-ig, az első zsidótörvény megszavazásáig együtt haladt a politikai fősodorral – az országgyűlés alelnöke volt –, de a fokozódó náci befolyástól idegenkedett.

Kornis Gyula antiszemita alapállása miatt a Mazsihisz is tiltakozott a szoborállítás ellen. Rétvári Bence válaszában a Mazsihiszt nem is említette – a kormány igyekszik kerülni a konfrontációt a zsidó szervezetekkel – csak a „balliberális oldalról történelemhamisító nyilatkozatait” kárhoztatta. Kornis antiszemita nyilatkozatait egyáltalán nem is említette, csak náciellenes tevékenységét hangsúlyozta:

„Az alaptalan vádakat történelmi tények cáfolják. Kornis Gyula nemhogy nem volt náci szimpatizáns, de éppen a Gestapo hallgatta ki huzamosan, majd később négy hétre be is börtönözte. Még amikor a német titkosrendőrség hét órán keresztül vallatta, ő akkor is a németek fajtisztasági elméletét cáfolta kihallgatóinak. Az egyetemen erővel lépett fel az antiszemita diákmozgalmakkal szemben, és nyíltan kiállt az általa becsült zsidó emberek mellett. A náci eszmék követőivel való szembenállása miatt tüntettek ellene, és Dunába dobással fenyegették.

Kornis Gyula filozófiai alapon, a „kultúrnemzet” eszmerendszer alapján hirdette: „az valamely nemzet tagja, aki magát hozzátartozónak érzi. Ez az érzés pedig elsősorban a sajátos szellemi, kulturális javak közösségére vonatkozik.” Vagyis a magyarsághoz tartozás nem faji vagy állampolgársági, hanem kulturális kérdés. A kulturális alapon álló nemzeti összetartozás egyértelmű elutasítása a faji, származási alapú náci elméleteknek” – írja többek között Rétvári.

A Horthy-korszak kormánypárti politikai kultúrájában antiszemitának lenni hétköznapi tény volt, a korszellem része. A kor számos nacionalista, illetve faji alapon álló politikusa egyszerre volt zsidó- és németellenes. Kornis Gyula antiszemitizmusa és náci-ellenessége az adott korban nyugodtan összefért.

Kérdés, kell-e ma ilyen ikon. Mire jók az antiszemita és németellenes előképek?

A kormány újra és újra nekifut, hogy a Horthy-kor nacionalista politikusai között találjon vállalható példaképet (Hóman Bálint, Donáth György…), de újra és újra belefut az antiszemitizmusuk miatti felháborodásba.

Kérdés, vajon tényleg annyira fontosak ezek a figurák történelmi perspektívába helyezve, vagy inkább a szélsőjobbra is kacsintó jobboldal aktuálpolitikai eszközei.

Kérdés továbbá: érdemes-e értük botrányról botrányra bukdácsolni, vagy meg kellene próbálni a 21. században olyan példaképeket találni, akik inkább képesek a szétszakított nemzet részeit egymáshoz közelíteni.