„Mi, zsidók nagyon különbözőek vagyunk” – interjú Dés Júliával

A Haver Alapítvány önkéntes oktatóstábja elsősorban középiskolásoknak és egyetemistáknak tart interaktív órákat a zsidóság témájában. A szervezet célja, hogy csökkentse a zsidókkal és a zsidósággal szembeni előítéleteket és pozitív attitűdöket alakítson ki a fiatalok körében. Dés Júliával, az Alapítvány ügyvezető igazgatójával beszélgettünk.

Hogyan váltál a Haver Alapítvány vezetőjévé? Mindig is úgy érezted, hogy a zsidó közösségben szeretnél dolgozni?

A Lauder Iskolába jártam 12 éven át, de az érettségi után eltávolodtam a zsidó közösségtől, nem igazán vettem részt a zsidó közösségi életben. Azt tudtam, hogy a civil szféra vonz és hogy szociológusként nemcsak kutatni szeretném a társadalmat, de alakítani is. A Haver Alapítvánnyal 2015-ben találtunk egymásra, amikor a lányom bölcsődés lett. Ekkor keresett új ügyvezetőt az Alapítvány, így kapcsolódtam vissza a zsidó közösségi életbe.

Mi motivált abban, hogy elvállald a Haver vezetését? Mi vonz ebben a munkában?

Leginkább az előítéletek elleni küzdelem és a párbeszéd elősegítése. A személyes élettörténetem a zsidósághoz köt, de elsősorban mégis az érdekelt, hogy hozzájáruljak, hozzájáruljunk ahhoz, hogy jobb hely legyen ez az ország a saját, korlátozott eszközeinkkel. A kölcsönös figyelem, a civilizált vita kultúrájának elterjesztése és erősítése nagyon fontos számomra. A Haver iskolai foglalkozásain mindig lenyűgöz, hogy hogyan lehet nulláról elkezdeni ilyen beszélgetéseket, megnyílni és másokat is megnyitni másfél óra alatt. Olyan beszélgetéseket kezdeményezni, amelyek más körülmények között, az önkéntes oktatóink nélkül valószínűleg nem alakulnának ki. Szervezett, ugyanakkor informális keretek között beszélgethetnek egymással emberek, döntő részben nem zsidó diákok olyanokkal, akik különböző módon, de egyaránt zsidónak tartják magukat. Ez szerintem értékes lehetőség és esély, ilyen találkozásokat senki más nem teremt rajtunk kívül. Azok a pedagógusok, akikkel már dolgoztunk együtt, gyakran visszahívnak és ajánlanak is másoknak minket, tehát látszik, hogy van igény ezekre a beszélgetésekre.

Hogy zajlik egy-egy ilyen iskolai foglalkozás? Mit tudnak a diákok a zsidóságról, milyen előfeltevésekkel szembesültök?

Főleg budapesti iskolásokhoz jutunk el, de törekszünk rá, hogy egyre többször és minél messzebbre elérjünk a fővároson kívül is. A foglalkozásaink 20%-át tartottuk vidéken tavaly, idén remélhetőleg még jobb lesz ez az arány. Nem tapasztalunk elszánt gyűlölködést vagy bizalmatlanságot, inkább érdektelen tudatlanságot eleinte. Mivel mi informális oktatási módszerekkel dolgozunk, és ez ismeretlen a legtöbb magyar iskolában, sokszor meglepetést vált ki, hogy megkérjük a diákokat, rakjuk körbe a székeket, tegeződjünk és beszélgessünk. Ha megszületik a valódi beszélgetés légköre, gyakran nagyon az elejéről kell kezdeni, mert kevés információja van a diákoknak. Mi elsősorban arról beszélünk, mit jelent zsidónak lenni, és hogy mi, zsidók nagyon különbözőek vagyunk. Ezt a szinte magától értetődően egyszerű belátást akarjuk megosztani, és ezzel sokszor csodálkozást váltunk ki. A vidéki településeken már az is meglepetést okoz, hogy egyáltalán vannak még élő zsidók, mivel a holokauszt lényegében az egyetlen esemény, amelyet a diákok a zsidósággal kapcsolatban tanulnak, a környezetükben pedig nincsenek zsidók.

A magyar közbeszédben különös erővel van jelen az etnikai homogenitás dicsérete, a politikai közbeszédben megszólaló, domináns hangok a sokféleséget veszélynek láttatják. Visszaköszön-e ez az iskolákban?

Nem érezzük, hogy mérgezettebb lenne a beszélgetéseink hangulata az utóbbi években, de mégis azt gondolom, hogy ha tovább folytatódik a – különben elsősorban nem zsidók ellen irányuló – gyűlöletkeltés Magyarországon, akkor sokkal rosszabbá válik a helyzet a zsidók számára is, végül pedig minden kisebbségnek rosszabb lesz itt élni. Véleményem szerint a zsidó közösségnek különösen érzékenynek kell lennie a nem ellene irányuló megbélyegzésre is. Az üldözöttség tapasztalata, hogy mi tényleg tudjuk, milyen üldözöttnek lenni, együttérzésre kötelez minket, zsidókat még fokozottabban. Kitüntetett felelősséget ró ránk, akik jelenleg messze nem a legnehezebb helyzetű kisebbség vagyunk Magyarországon.

Hol helyezkedik el a Haver Alapítvány a zsidó közösségi térképen?

A Haver elsősorban a hasonló értékrendű civil szervezetekhez kapcsolódik a tágabb zsidó közösségből. Ezek a civil szervezetek kevésbé jelennek meg a társadalmi nyilvánosságban, mivel abban a térben elsősorban a rivalizáló egyházi szervezetek reprezentálják a zsidóságot. Ugyanakkor a Zsidó Közösségi Fórum Szövetség kereteiben, a közösségi civil szervezetek között kezd erősödni egyfajta együttműködés, amely elősegítheti az érdekérvényesítő képességünket.

Milyennek látod a zsidó közösség és a magyar társadalom kapcsolatát?

Nem igazán látok valódi kapcsolatokat. Ugyanakkor a hivatalos zsidó intézményrendszer, különösen az EMIH és a kormány között olyan érdekszövetség és gyakran értékrendbeli közösség áll fenn, amely minden részében idegen az én értékrendemtől. A kormány számos gesztusa sérti a zsidó közösséget, a közösség történeti emlékezetét. A Szabadság téri szoborra, a Radnóti Miklósról elnevezett művelődési ház parkjában felállított Wass Albert-szoborra, a Sorsok Háza ügyének alakulására egyaránt igaz ez. De gondolhatunk akár a frissen megjelent középiskolai irodalmi alaptantervre is, amelyből Kertész Imre kikerült, de Nyírő József kötelező olvasmány lett. Ahogy Kertész Imrét olvasni sem csupán a zsidók számára érték, számos szervezetet, kezdeményezést találunk a zsidó közösségben, melyek a teljes magyar társadalom számára teremtenek értéket: hogy csak néhányat említsünk, a Zsidó Múzeumtól a Gólem Színház előadásain át, a Centropa Alapítvány tanárképzéséig vagy az olyan szociális kezdeményezésekig, mint az Adománytaxi. Mindannyian jobban járnánk, ha nagyobb lenne a kölcsönös nyitottság, párbeszédkészség, ha mindezek sokkal több embert érnének el.

Mennyire tudja a digitális-virtuális jövő növelni a Haver Alapítvány által elérhető diákok körét? Sokkal több online beszélgetés, virtuális városi séta lesz a programcsomagban 10 év múlva?

Biztosan jóval több lesz, és ezeket a lehetőségeket ki kell használni, ugyanakkor azt gondolom, semmi más nem mérhető a személyes találkozás erejéhez. A zsidónegyedben tartott városi sétáinkon is jól látszik ez, amikor például a sétát vezető önkéntes egy zsinagóga bejáratánál azt mondja, hogy itt házasodtak össze a nagyszüleim. Ezeknek a személyes beszélgetéseknek lehetnek kiegészítései a digitális, online tananyagok, melyek egy részét már el is kezdtük kifejleszteni. Ezeken túl, más tekintetben is szeretnénk előre lépni: középiskolások mellett már egyetemistáknak is tartunk foglalkozásokat, és szeretnénk az általános iskolásokra is kiterjeszteni a Haver Alapítvány tevékenységét.

A beszélgetés a Szombat folyóirat és a Mozaik Zsidó Közösségi Hub együttműködésében készült interjúsorozat része. (x)