„Mi vagyunk az új zsidók” – mondja a diktátor

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A hazáját gazdasági és politikai káoszba taszító venezuelai elnök, Nicolas Maduro nyilatkozott így, miután az ország lakossága százezres tüntetéseken követeli lemondását.

Nicolas Maduro

Maduro rezsimjének híveit úgy jellemezte, hogy „ők a 21. század új zsidói, akiket Hitler üldözött”.

Az állami televízió által közvetített kormányülésen kezdte így mondandóját a falnak szorított populista politikus, majd, jellegzetes dél-amerikai stílusban így folytatta: „Nem sárga csillagot viselünk… hanem vörös szívünket, mely tele elszántsággal, hogy az emberi méltóságért harcoljunk. És legyőzzük a 21. századi nácikat!”

A „21. századi nácik” elnevezéssel politikai ellenfeleit és azok támogatóit illette Maduro. Retorikája zsidó részről azonnal éles elutasításban részesült. „Több mint visszataszító, hogy Maduro elnök a Holokausztot használja föl maga és rezsimje védelmében, az ellenzék besározása érdekében” – nyilatkozta Dina Siegel Vann, az egyik legnagyobb amerikai zsidó szervezet, az American Jewish Committee latin-amerikai ügyekben illetékes igazgatója. A venezuelai zsidók ernyőszervezete, a CAIV ugyancsak úgy nyilatkozott, hogy Maduro „visszaél a Holokauszttal politikai célok érdekében”.

Kormányellenes tüntetés Caracasban

Az országot még Maduro elődje, a baloldali populista Hugo Chavez vitte a lejtőre, aki a gazdasági józanságnak fittyet hányva, az olajjövedelmekre alapozva hatalmas és gátlástalan osztogatásba kezdett. A szegény rétegeket ideig-óráig megnyerő politika természetesen hamarosan hatalmas költségvetési hiányba, inflációba, majd áruhiányba csapott át. Az osztogatást szükségszerűen fosztogatás követte, miután az elnyomorodott tömegek értéktelenné vált pénzükön semmit nem tudtak vásárolni – és az üres boltokban amúgy sem volt mit. Chavez halála után utódja, Nicolas Maduro tovább folytatta az ígérgetések és fenyegetések politikáját, de amikor az áruhiány olyan méreteket öltött, hogy már vécépapírt sem lehetett kapni, elszabadultak az indulatok. A fékezhetetlen haragot csak növelte a központosított hatalom, a demokratikus intézmények leépítése és a korrupció.

A katasztrofális venezuelai állapotokat már Nikki Haley, amerikai ENSZ-küldött is kárhoztatta: „Békés tüntetőket sebesítenek meg, sőt ölnek meg a kormány emberei. Gyógyszert nem lehet kapni, a korházakban nincs ellátás, és már élelmiszert is nehezen lehet találni.” Egy katolikus segélyszervezet adatai szerint az ország négy tartományában, valamint a fővárosban a gyerekek tíz százaléka alultápláltságban szenved.

Antiszemita grafitti egy caracasi zsinagóga kerítésén

A Chavez-rendszer hatalomra kerülése óta egyébként az országban felerősödött az antiszemitizmus. A szélsőbaloldali Chavez Amerika-ellenes politikáját, nem meglepő módon, agresszív Izrael-ellenes, anticionista retorikával egészítette ki. Chavez nemegyszer a nácikhoz hasonlította az izraeli hadsereget, Maduro pedig, aki akkor még külügyminiszter volt, lelkesen mélyítette kapcsolatait Iránnal és annak libanoni szövetségesével, a Hezbollah nevű terrorszervezettel. Ennek következtében az ország zsidó közösségét is számos zaklatás, kisebb-nagyobb támadás érte.

Az ország zsidó közössége Chavez és a „chavista” politika hatalomra jutása óta 22 ezerről hétezerre zsugorodott. A venezuelai zsidók többsége az USÁ-ba és Izraelbe távozott.

Az Algemeiner cikke nyomán: jég

Címkék:Chavez, Maudro, Venezuela

[popup][/popup]