Bevándorlók, menekültek, hollandok

Merre tartasz Hollandia? – 3.

Amikor kitört az első világháború, Piet Mondriaan úgy döntött, egyelőre nem tér vissza Párizsba, hanem semleges hazájában, Hollandiában marad. Vele együtt több mint 1.5 millió belga állampolgár keresett biztonságot Nagy-Britanniában, Franciaországban és Hollandiában. A háború első hónapjaiban Hollandia egymillió belga menekültet fogadott be. Később lanyhult a lelkesedés, amikor ennek gazdasági hátrányai is mutatkoztak.

A hollandiai Drenthe tartományban található Westerbork területén található menekülttábor 1939-ben megnyitotta kapuit a Németországból menekült zsidók előtt, 1942-ben azonban német fennhatóság alá került, ettől kezdve hivatalosan Durchgangslager lett. Innen vitték el a 107.000 holland zsidót, a hollandiai zsidóság 70%-át, továbbá német-zsidó menekülteket, cigányokat a lengyel haláltáborokba. Anne Frank is innen került előbb Auschwitzba, majd Bergen-Belsenbe. A Westerborkból induló utolsó vonat vitte a halálba.

A második világháború után a hollandiai tranzittáborokban maradt túlélőket toborozták a munkaerőhiány megszüntetése céljából. Elsősorban a bányákban, az építőiparban és a nehéziparban volt szükség rájuk. A munkaképtelenekre – asszonyokra, gyerekekre, betegekre – nem tartottak igényt. 1952-ben még ezrek éltek táborokban.

1956-ban a holland kormány 1000 magyar menekültet kívánt befogadni, de a társadalom nyomására Willem Drees, akkori miniszterelnök végül háromezer magyar előtt tárta ki az ország kapuit.

1970-es évek vége 1980-as évek elején, amikor nagy számban érkeztek vendégmunkások az országba, Hollandia megértette, hogy a migrációs folyamat visszafordíthatatlan. Óriási erőfeszítéseket tettek az integrációra, különösen a már említett 1977-es túszdráma után, amikor néhány Fűszer-szigetekről származó fiatalember foglyul ejtett egy egész vonatszerelvényt és egy általános iskolát.

1992-ben Németország restriktív menedékpolitikája miatt megnőtt a szomszédos országok, így Hollandia menedékkérőinek száma is. A holland nyelv szerepe ekkortól egyre fontosabb szerepet játszott, minden bevándorló számára kötelezővé tették. 2003-tól az állampolgárság odaítélésének feltételéül bevezették a kötelező nyelvi tesztet.

Tény, hogy Pim Fortuyn és Theo van Gogh meggyilkolása óta a nagy pártok a kis, bevándorlás-ellenes pártok politikáját követik a szavazók elcsábítása reményében. Hollandiában egyre regresszívebb a menekültpolitika. 2010 után 30 %-kal csökkent az állandó tartózkodási engedélyek száma, pedig Hollandia már 1986-ban évi 500 menekült befogadására kötelezte magát. A valóságban csak 2015-ben érte el ezt a számot.

A festői dél-holland Zeeland tartományban található Domburg városkája, ahol a huszadik század elején többek között az említett Mondriaan is élt és dolgozott egy ideig. A helyi, nagyhírű Marie Tak van Portvliet múzeum az akkori modern holland és nemzetközi festők munkáit fogadta be. Egy Domburgban élő, magát szekuláris humanistaként meghatározó elitházaspár barátságát élvezem már több évtizede. Az asszony a múzeum kurátora, Mondriaan-szakértő.

Amikor szóba hozom a menekültproblémát, férjével együtt pontosan idézi a holland statisztikai hivatal adatait, mely szerint az ország 17 millió lakosából 3.700.000 nem őshonos, holland szóhasználattal allochton él. Szerintük „a migránsok és menekültek között igenis vannak terroristák, akik nem a magasan képzett másod- vagy harmadik generációból kerülnek ki.” Migráns- vagy menekültellenesek? Ezután Izrael megítéléséről faggatom őket, azt mondják, „Izrael igazságtalanul bánik a palesztinokkal, a New York-i zsidók pénzelik az országot”. 200 négyzetméteres, erdőszéli villájuk falait huszadik századi holland festők képei díszítik, van köztük reprodukció is, eredeti is. Antiszemiták lennének? Chaja Polak, holland-zsidó írónő holokauszt túlélő édesanyjának emléket állító Salka című regénye 2016-os magyarországi megjelenése kapcsán így nyilatkozott egyik magyarországi interjújában a zsidók és Izrael hollandiai megítéléséről:

Kemény kritikát akartam megfogalmazni az izraeli kormánnyal szemben. Dokumentumfilm-rendező öcsém egy alkalommal egy izraeli börtönben forgatott, sokat beszélgetett palesztinokkal, akik ebből a börtönből szabadultak, de megszólaltatott egy palesztin-izraeli őrt is. Titokban felvett anyagokat is megmutatott az anyámnak, akire ez akkora hatással volt, hogy teljesen kiábrándult, és elvesztette a hitét Izrael államban. Nagyon szomorú az ország helyzete, és az is, hogy az emberek összetévesztik a cionizmust és a filoszemitizmust. Én Hollandiában szavazok, de sokszor úgy tekintenek rám, mintha én lennék a hibás a kialakult helyzetért, és azt látom, hogy a mostani izraeli kormánynak köszönhetően erősödik az antiszemitizmus. Anyámnak szocialista nézetei voltak, soha nem akart Izraelbe költözni, mert ő mindenki számára jobb világot akart. Idealista volt, azt mondogatta, elsőként emberek vagyunk, csak aztán zsidók. (Tamás-Balha Etelka, 2016)

Kapcsolódó cikkeink:

Merre tartasz Hollandia? 1.

Minden művében egy gyászfolyamat zajlik – Merre tartasz Hollandia? 2.