Merre tartasz, Hollandia? – 1.

Tanulmányúton Hollandiában. Mintha ez az általam oly csodált, sokszor – elismerem – túlzottan idealizált ország is véglegesen kettészakadt vagy a feje tetejére állt volna. De legalább is nagyon elbizonytalanodott.

Innen úgy tűnt, hogy a múlt század 70-es, 80-as éveiben stabil gazdaságon felépült, stabil értékrendszerű Hollandia, az Európai Unió egyik alapító tagja a liberális demokrácia, a szabad véleménynyilvánítás, a magas vitakultúra, a komoly munkamorál hazája, ahol körültekintően szabályozzák a könnyű drogok használatát, az eutanáziát, a melegházasságot alapos társadalmi vita után, nagyon pontosan kidolgozott feltételrendszerben engedélyezik, s példamutatóan figyelnek a fejlődő országokra. Működőképesnek tűnt a multikulturális társadalom.

Azért is nagyon szeretem ezt az én Hollandiámat, mert 1990 óta minden év május 4-én, a német csapatok kapitulációjának napján, az egész ország megemlékezik a második világháború, elsősorban holland zsidó, áldozatairól. Neves írókat kérnek fel az ünnepi beszédre, melyet az amszterdami Nieuwe Kerkben mondanak el, és amely később vékonyka könyv alakban is megjelenik. Május 5-e, Hollandia felszabadulásának évfordulója pedig minden évben a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok vidám ünnepe. Amszterdam, de más városok is a tele vannak a holland vonatkozású zsidó történelem és kultúra emlékhelyeivel.

Szeretem az országot azért is, mert megbecsüli saját irodalmát, számos díjat, fesztivált és más kulturális eseményt szentel neki. Sok városban, például Leidenben, klasszikus és még élő holland költők versei olvashatók a házak falain. Szeretem, mert az évente megrendezésre kerülő rotterdami költőtalálkozókon (Poetry International) a műfordítók legalább olyan becsben vannak tartva, mint maguk a költők. Amszterdam egyik központi terén, a Spui-ön három, lapjával lefelé kinyitott könyvre emlékeztető, két-két kőlap egyikén ez olvasható hollandul: „Vertalen van de ene taal in de andere” (Egyik nyelvről fordítani a másikra). A másikon ugyanez arabul, suriname-i és arab nyelven, felhívva a figyelmet mindarra, amit ez a pár szó így együtt jelent és felidéz.

Amszterdamra Európa New Yorkjaként tekintek, s valahányszor hazajövök, azonnal feltűnik, milyen nyomasztóan egyhangú Budapesten az, hogy mindenkinek fehér a bőre. És most mégis megváltozott valami.

 

Az elbizonytalanodás kezdete

A változás talán 2002. május 6-án, kilenc nappal a parlamenti választások előtt kezdődött, amikor eldördült egy pisztoly és egy elvetemült környezetvédő, Volkert van der Graaf megölte a populista pártvezért, Pim Fortuynt. Tettét azzal indokolta, hogy a politikust veszélyesnek tartotta a társadalom kiszolgáltatottjaira nézve. Pedig Fortuyn szélsőséges és provokatív nézeteket valló pártjának nagy sikert jósoltak a választásokon.

Ehhez hasonló politikai merényletre, a második világháborút leszámítva, a tizenhetedik század óta nemigen került sor ebben az országban – hacsak nem számítjuk az 1975-ös és 77-es túszdrámákat, melyek mögött másodgenerációs fűszer-szigetekiek álltak –, így kellőképpen meg is rengette a holland társadalmat.

Maga Pim Fortuyn is ellentmondások sokaságát testesítette meg. Nyíltan felvállalt homoszexualitása ellenére katolikusként kívánt élni. Minden vallási fundamentalizmust elutasított, ennek keretében az iszlámot teljes egészében, melyet Hollandia legnagyobb ellenségének kiáltott ki. Hozzá fűződik a kijelentés: „Hollandia megtelt.” Törvényjavaslatot kívánt beadni, hogy az akkor már öt éve illetve annál régebben betelepedettek Hollandiában maradhassanak, de a migrációnak – lett légyen szó gazdasági bevándorlásról vagy politikai menekültekről – azonnali hatállyal véget akart vetni. Meggyőződéses republikánus volt. A politikailag korrekt multikulturalizmust gyűlölte. Sokan hasonlították Jörg Haiderhez és Jean-Marie Le Penhez.

A változás 2004. november 2-án folytatódott: nyílt utcán, fényes nappal egy marokkói származású, de már Hollandiában született, szélsőségesen muszlim fiatalember, Mohammed Bouyeri lelőtte a biciklijén munkába igyekvő Theo van Goghot. A nyolc pisztolylövéssel már leterített áldozat mellébe kést döfött, ezzel rögzítette azt a papírfecnit, amelyen további fenyegetést fogalmazott meg a szomáliai származású, liberális képviselőnő, Ayaan Hirsi Ali, a holland liberális párt és általában a holland politika címére, mely szerinte zsidó hatás alatt áll.

A nagy festő, Vincent van Gogh műkereskedő öccsének késői leszármazottja provokatív televíziós személyiség volt, közíró, színész, filmrendező, forgatókönyvíró. A káromkodás elleni szövetség – igen, ilyen is létezik Hollandiában – istenkáromlás miatt egyenesen a strasbourgi emberjogi bíróságnál jelentette fel, ahol azonban felmentették. Az inkriminált istenkáromlás során Van Gogh Jézust „názáreti romlott halnak” nevezte. Fortuyn-höz hasonlóan ő is minden fundamentalizmus esküdt ellensége volt, így a radikális iszlámé is, így szerinte minden eszköz létjogosult a fundamentalizmus elleni harcban.

Ayaan Hirsi Alival együtt készített filmje a Submission (Behódolás) a muszlim nők kiszolgáltatottságáról szól, mely jelenség eredetét a muszlimok egy részének Korán-interpretációjából vezeti le. Egy másik filmjét – 06/05 címmel – Pim Fortuyn meggyilkolásáról készítette, 2004-ben.

Theo van Gogh szövegeiben visszatérő motívum volt a rosszízű, ízléstelen élcelődés a holokauszton, továbbá zsidó közéleti személyiségek sértegetése. Ezek után joggal vádolták antiszemitizmussal, egyesek beperelték, s a Holland Legfelső Bíróság el is ítélte, később azonban felmentette. Egyik céltáblája Leon de Winter, zsidó származású író volt, elsősorban annak kritikátlanul pozitív Izrael-személete miatt. Többek között azt híresztelte róla, hogy az európai haláltáborok szögesdrót-kerítéseinek darabkáit gyűjti. Regényírói munkásságával, melyben szerinte túlzóan ábrázolja a zsidóság szenvedéseit, saját zsidóságát és a zsidó tematikát a meggazdagodás reményében bocsátja áruba. Hogy ez igaz-e vagy sem, a magyar olvasók maguk is eldönthetik, ha elolvassák Supertex c. regényét, mely 2008-ban jelent meg a Gondolat kiadónál.

Folyt. köv.

Kapcsolódó cikkünk:

Minden művében egy gyászfolyamat zajlik – Merre tartasz Hollandia? 2. rész