Meleg palesztinnak lenni 2.

A menedéket kérő meleg palesztinok átvilágításuk a hadseregen belül működő polgári közigazgatás szociális munkásainak feladata. A részleg illetékessége a Nyugati-part jelentős részére kiterjed. Ezek a „jóléti összekötők”; munkájukat időnként asszisztensek és szinte mindig tolmácsok segítik. Kihallgatják az őrizetbe vett személyt, majd döntenek a történet hitelességéről, és a menedékkérés sürgősségéről.

„A végső verdikt sokszor az összekötő beleérzésén múlik” – mondja Lustigman.

Egy 2009-ben kelt, a meleg palesztinok kérelmi ügyeivel foglalkozó izraeli minisztériumok közötti jelentés megállapítása szerint az LMBT egyéneket nem fenyegeti veszély a Nyugati-parton, egészen addig, amíg szexuális irányultságuk rejtve marad a nyilvánosság előtt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a menedékkérelmet „az Izraelben élvezhető liberálisabb életforma” vonzása diktálhatja, nem pedig az otthoni halálos fenyegetettség érzése.

A jelentés hangsúlyozza annak fontosságát, hogy a kérvényező bizonyítsa: visszatérése esetén otthon bántalmazni fogják, akár meg is ölhetik.

A kérvényező, akit nemrég bántalmaztak és még mindig a trauma hatása alatt áll, ritkán képes a kimondhatatlanul fájdalmas közelmúlt eseményeit szabatosan előadni: az időbeliséggel gondok vannak, a részletek torzulnak, a hangsúly a lényegtelenre terelődik, míg sok fontos részlet elsikkad, mert a kérelmező szégyelli, hogy ezekről beszéljen. Amikor a dolgok így alakulnak, többnyire kitoloncolás lesz a vége.

„Nem várható el az, hogy a kirekesztettséget, üldözést, zaklatást, kizsákmányolást, súlyos erőszakot és gyilkossági kísérletet átélt kliens koherensen beszéljen arról a traumáról, ami a jelenlegi bizonytalan helyzetét okozta, miközben szemtől szemben ül az izraeli polgári közigazgatás tisztviselőivel” mondja Lustigman.

A szociális munkások gyakran ütnek meg ellenséges hangnemet, és előfordul, hogy nem eléggé ismerik az ügyet, amelyben eljárnak.

Az ügyvéd említ egy esetet, amikor a klienst egy olyan házasságáról kérdezgették, amit még akkor kötött, amikor nem volt tisztában szexuális irányultságával.

“Állandóan közbevágtak, nem hagyták, hogy kibeszélje magát” – mondja Lustigman.

A polgári közigazgatás szóvivője ezzel szemben az interjú folyamatot „érzékenynek” és „hozzáértőnek” minősítette.

“Egy menedékkérés elbírálásához szükség van arra, hogy találkozó jöjjön létre a jóléti összekötő és a kérvényező között, hogy felmérhessék a palesztin életét fenyegető veszélyt, és megfelelő megoldást találjanak a humanitárius problémára. A szemtől szembe találkozó elengedhetetlen a közvetlen, érzékeny és professzionális párbeszéd létrejöttéhez”.

A hatóságok alapos kutatást végeznek bármely országból érkező kérelmező esetében, kivéve az üldözött palesztinokat – állítja Lustigman.

“Ha valaki Eritreából érkezik, felkeresik az országnak azt a részét, ahonnan az illető jött, hogy meggyőződjenek róla, valóban oly nagy-e a veszély. A palesztinoknál nincs ilyen gyakorlat, pedig közel van, és könnyű vizsgálni” – mondja az ügyvéd.

A világ minden tájáról érkezők kérhetnek menedékjogot Izraelben, bár a visszautasított kérelmek számát tekintve az első helyen áll a nyugati világban.

Története során Izrael mindössze mintegy 200 olyan személynek adott menedékjogot, aki a visszatérési törvény értelmében nem jogosult a honosításra. Ez kevesebb, mint a kérelmezők 1%-a. A legtöbb fejlett országban ezek 10%–50%-a pozitív elbírálásban részesül.

Az Izraelben menedékjogot kérők 91%-át eritreaiak és szudániak teszik ki, akik – többnyire embercsempészek segítségével –  a Szináj-félszigeten keresztül érkeznek. Az ilyen migránsok Európában – országtól függően – 45–88%-ban kapnak menedékjogot.

Benjamin Netanjáhu miniszterelnök és újonnan formálódó koalíciós kormányának pártjai a menedékkérőket gazdasági migránsoknak tartják, akik biztos anyagi jövőt keresve, nem pedig a veszély elől menekülve hagyták el hazájukat.

‘Nem akarnak mindent újra kezdeni’

A legtöbb palesztinnak a leghalványabb esélye sincs a letelepedésre Izraelben. Akik az üldözés elől menekülnek, a vizsgálat után ideiglenes tartózkodási engedélyt kapnak azzal, hogy évente több alkalommal, vagy havonta azt meg kell hosszabbítaniuk, és hogy kötelesek harmadik országot keresni, ahová áttelepülhetnek.

 

Murkhiyeh Kanadába készült

A menekültekről szóló nemzetközi jog szerint az első, biztonságot nyújtó országban kell letelepedniük, és harmadik ország csak gyengén fejlett államokból érkezők számára kerülhet szóba. Az Izraelben menedéket kérők éveket várhatnak arra, hogy máshová beengedjék őket.

Abu Murkhiyeh éppen kezdeményezte áttelepülését Kanadába, amikor megölték.

Az áttelepülés bonyolult folyamat, és a meleg palesztinok biztonságos életének útjába számtalan akadályt gördít.

Lustigman mondja: „A legtöbb esetben az áttelepülés egyik feltétele a büntetlen előélet. Ám a legtöbb ilyen személy fedél nélkül is élt, tehát volt már dolga a rendőrséggel. Nem nagy ügyek, kisebb szabálysértések, amik gyakoriak az utcán élők esetében.”

Hozzáteszi, hogy az áttelepülés sokszor a menedékesek kívánsága ellenére történik. „Izraelben magukra szedtek egy kevés ivritet, akadtak emberek, akik a segítségükre voltak. Nem akartak mindent újra kezdeni Svédországban, és svédül tanulni.“

Murkhiyeh viszont Izraelben sem érezte magát biztonságban, tovább akart menni.

Két éves izraeli tartózkodása idején Abu Murkhiyeh többnyire a veszélyeztetett LMBT-személyek menedékhelyein lakott, egyikből a másikba ment, amikor lejárt a tartózkodási ideje. De előfordult, hogy már nem volt üres hely, és akkor az utcán aludt.

A munkával sem volt sokkal jobb a helyzet. Érkezése idején még tilos volt a meleg palesztinok munkavállalása, így hát prostitúcióra kényszerült, ami gyakori a melegeknél.

Lustigman: „Egyes esetekben valóban egyszerűen áruba bocsátják testüket. Máskor „szponzort” találnak, aki a szexért cserébe lakhatást biztosít, vagy másban ajánl segítséget. Végül ez is a prostitúció egy formája.”

A munkavállalást tiltó rendeletet júniusban föloldották, de a szexiparban dolgozók közül sokaknak nehéz volt elszakadni, így korai lenne a változás hatását lemérni.

A szexmunkával szerzett pénz egy időre megóvta az éhezéstől, míg elhatározta, hogy felhagy azzal az élettel, mondja Petrenko. Pártfogoltja nem szívesen beszélt erről.

Még ha lehetősége volt is, nehezen szánta rá magát hogy teljes munkaidejű, stabil elfoglaltságot keressen. Inkább alacsonyan fizetett munkát vállalt éttermekben, ahol papírok nélküli palesztinokat alkalmaztak. Egy alkalommal súlyosan összeverték.

Ellenségei a távolból is megtalálták. Mobiljára gyalázkodó homofób üzenetek és fenyegetések érkeztek. „Azt gondolnád, az évek múlásával megfeledkeznek rólad, de nem” – mondja barátja, a LMBT aktivista Ariella Menaker. Murkhiyeh állandóan érezte a fenyegetést. Sehol sem volt biztonságban, még a közösségi oldalakon sem. Az lehetett az érzése, hogy mindig figyelik.

Palesztinok nem kapnak menedékjogot

Bár Izrael ritkán nyújt menedéket az Eritreából vagy Szudánból érkezőknek, mégsem utasítja ki őket. Ezzel a zsidó állam eleget tesz a “non refoulement,” azaz a visszaküldés tilalma követelményének. A nemzetközi jog tiltja, hogy a menedékeseket visszairányítsák oda, ahonnan eljöttek, mert veszélyben érezték magukat.

Lustigman, izraeli bíróságokon szerzett tapasztalatai alapján elmondja, hogy ez a védelem nem terjed ki a palesztinokra, akik más kategóriába tartoznak. Még akkor is, ha ideiglenes menedéket adnak egy palesztinnak, a hatóságok megtehetik, hogy nem újítják meg a tartózkodási engedélyét, hanem visszaküldik a Nyugat-partra vagy Gázába.

“Lehetőségük van kiutasítani valakit, ezzel veszélynek kitéve a személyt” – mondja Lustigman.

2021. decemberben Murkhiyeh ilyen helyzetben találta magát, amikor az engedélye lejárt, és a hosszabbítás még nem jött meg.

Petrenko felidézi, hogy nagyon félt, mert nem tudta, hogy mikor érkezik meg az életmentő engedély.

„Nem tudhatjuk, négy nap, egy hét, két hét, vagy akár három hét múlva, és a köztes üres napok félelmet keltenek.”

Murkhiyeh engedélye akkor négy nap múlva érkezett meg, miután Petrenko közbenjárt a hatóságoknál. Addigra azonban már fölmondtak neki: munkáltatója inkább alkalmazott valakit munkavállalási engedély nélkül, mint tartózkodási engedély nélkül.

Előfordulnak ennél súlyosabb esetek. Adminisztrációs hiba miatt valaki három napra maradt engedély nélkül, és ez alatt kiutasították. Ez elég volt ahhoz, hogy bűnügyi előéletű legyen, és megnehezítette, hogy találjon egy fogadó országot.

„Ha egy menedékkérő, mondjuk Oroszországból nem hosszabbította meg vízumát, nem lehet kiutasítani. Ám ha a rendőrség engedély nélkül tartózkodó palesztint talál, azt rögtön kitoloncolják. Azt látják, hogy volt engedélye, és most nincs” – így Petrenko.

A palesztinokra vonatkozó kivétel onnan jön, ahogyan az 1951-es menekültügyi egyezményt Izrael értelmezi. Az ENSZ genfi konvenciója multilaterális egyezmény, amely meghatározza, ki jogosult menekült státuszra, és melyek az országok kötelezettségei az ilyen személyek irányában.

Az izraeli belügyminisztérium a következő magyarázatot adta a Times of Israel c. lapnak: “Izrael a menekültségi kérelmeket egyenként bírálja el, miközben figyelemmel van a kérelmező körülményeire és az 1951-es Menekültügyi Konvencióra.”

Lustigman viszont munkája során több esetben is találkozott azzal, hogy a rendszer úgy működött: palesztinok nem folyamodhatnak menedékjogért. „A világon mindenütt védelmet élveznek a palesztinok az 1951-es konvenció alapján. Csak Izraelben vannak kizárva a menekültügyi rendszerből.”

Izrael ezt az 1951-ek konvenció 1D záradékával indokolja, amely megállapítja, hogy az nem terjed ki olyan személyekre, akiket nem az ENSZ Menekültügyi Ügynöksége támogat vagy véd, hanem valamilyen más szervezet. Az 1948. évi Függetlenségi Háború idején otthonukat elvesztett személyeket és leszármazottaikat a UNRWA, az ENSZ közel-keleti palesztin menekülteket segélyező és munkaközvetítő hivatala segélyezi.

A ENSZ szerint a 1D záradék az “átfedő kompetenciák” kiszűrését szolgálja, bár az arab államok azért lobbiztak elfogadásáért, mert így az, hogy nem adnak állampolgárságot a palesztinoknak, nem számít a genfi konvenció megsértésének.

Lustigman bírósági tapasztalatai szerint Izrael azzal érvel, hogy a záradék minden palesztinra vonatkozik, ami fölmenti a zsidó államot a hazájukból elmenekültek védelmére vonatkozó nemzetközi jog hatálya alól. Az védelmet biztosít azoknak, akik „megalapozottan tartanak attól, hogy hazájukban üldöztetésben lenne részük” – amennyiben az a palesztin területek lennének.

 

Lustigman megjegyzi, hogy legtöbb ügyfele „sohasem részesült UNRWA segélyben, minthogy nem regisztráltak menekülteknek” és a politika, amely tagadja a palesztin menekültek problémájának kollektív megoldását – „irracionális”.

„A Nyugat-parton élők nem mindegyike 48-as menekült leszármazottja, nyilván éltek ott már korábban is. A UNRWA nem szuverén állam, hogy képes lenne fizikai védelmet biztosítani.”

Lustigman szerint az izraeli igazságszolgáltatási rendszernek át kellene gondolni a záradék értelmezését, ami első lépés lenne a menekültügyi rendszer átalakítására, ami szélesebb kutatáson alapulna, átláthatóbb lenne és teret adna a sebezhetők jogi képviseletének.

 

Reményekkel telve

Miközben Murkhiyeh napjai Izraelben a teljes bizonytalanságban teltek, mégis sikerült kapcsolatokat kialakítania.

Menaker azt állítja, hogy „népszerű társasági ember” volt, és sokan azért vonzódtak hozzá, mert „mindig tele volt reményekkel és ambíciókkal” és beszélgetéseiben sokszor hozakodott elő kiterjedt olvasmányaiból származó ötletekkel. Abu Murkhiyeh kedvenc témája a szociológia volt.

Menaker arra emlékezett, hogy jobb pillanataiban egy szép éjszakáról vagy értelmes kapcsolatról álmodozott, de ehelyett megint csak egy „kihallgatással” kellett szembenéznie múltjáról és meleg palesztinaiként folytatott küzdelmeiről.

Abu Murkhiyeh többnyire visszafogott volt és keveset beszélt magánéletéről, időnként azonban kinyílt. Petrenko egy képet kapott tőle, amelyen egy transznemű zsidó nőt ölel át valahol Jeruzsálemben, és „boldognak látszott”.

Halála megrázta az amúgy is bizonytalan helyzetben Izraelben élő meleg palesztinok kis közösségét.

A gyilkosság után nem sokkal a palesztin LMBT közösség két hetenkénti gyűlését az al-Bayt al-Mukhtalif központjában tartotta. Petrenko arról számolt be, hogy a hangulat komor volt, „de túlélik, mert eddig is mindent túléltek”.

Times of Israel – Bassa László