Megforgatott világ – Gyerekkor 1949 előtt és után

„Azt hiszem – írta apám –, végig azon igyekeztem, hogy valamennyire össze tudjam szedni a saját dolgaimat, a fejemet, hogy egyáltalában mi is van, mert teljesen fantasztikus, teljesen képtelen dolog, ami az emberrel történt, teljesen feje tetejére állított világ. Sokkolt és kétségbeejtő is volt: az egész ÁVH-t vezetik félre, vagy az ÁVH-t és a pártot, vagy az ÁVH vezeti félre a pártot?”

„Apám 44 júniusától munkaszolgálatos volt a keleti fronton, megszökött, Miskolc mellett szovjet fogságba esett, 44 decemberében pedig Debrecenben egy utcai toborzó hirdetményt látott, és belépett a demokratikus rendőrségbe. A fővárosban egyesültek a Péter Gábor vezetésével létrejött hasonló alakulattal. A Péter Gábor és társai ellen 53-ban indított perben az egyik vádpont az volt ellene, hogy ’hazavitte Szálasi naplóját’. Még azt sem lehetett tudni, milyen pert készítenek elő, cionista pert vagy a szovjet mintához hasonló orvospert? Október 23-a és az azt követő napok eseményei valósággal sokkolták. Két héttel azután, hogy kijött a börtönből, ávósokat lincseltek az utcán.”

„48-ban történt egy fontos esemény az apám életében. Ugyanis Péter Gábornak volt egy idegbeteg testvére, aki Amerikában élt. A pszichiáter apámat küldték ki, hogy menjen Amerikába, és kísérje haza ezt a beteg testvért. Ez meg is történt, ennek aztán később jöttek a komoly következményei. Letartóztatták. Azzal vádoltak meg, hogy egyrészt cionista volt, másrészt a CIA Amerikában beépítette. A cionizmus az úgy került bele, hogy házkutatások során találtak a harmincas évekből egy levelezőlapot, amelyet a WIZO, a cionista nők nemzetközi szövetsége küldött az anyámnak. Tehát cionista. Erről faggatták, amíg Sztálin meg nem halt.”

„Csupa olyan dolog történt apámmal, ami a Rajk-per idején jól jött a vádirathoz. Tizenévesen tagja volt a baloldali cionista ifjúsági szervezetnek, a rendőrség már gimnazista korában felfigyelt rá, tehát megvádolhatták azzal, hogy beszervezték, rab volt a sátoraljaújhelyi börtönben, ráfoghatták, hogy tudta és feladta a kitörés tervét. A sátoraljaújhelyi börtön belső életének hiteles történetét 47 őszén vetette papírra, ez a dokumentum is az iratmegsemmisítési hullámoknak esett áldozatul.”

„Amikor apámért jöttek, mindenki otthon aludt. A kerten keresztül jöttek be az ÁVH-sok. Édesapám később mondta el, hogy amikor hallotta, hogy a kert felől valakik jönnek, nem tudta, hogy kik, elővette a pisztolyát és a kert felőli ajtóra szegezte. Az jött érte, akivel együtt járt a kereskedelmi főreálba.”

„Ő volt az az ávós, aki eljött a lakásunkra és elvitte apánkat. Az ÁVO Andrássy úti telephelyén párttitkár volt. Amúgy. Tehát ő egy olyan fontos ember volt. Ő mondta el nekem, hogyan történt a letartóztatás. Jöttek éjszaka, két másik katonával, jöttek, elvitték, ez volt a parancs. Azért jött ő, a párttitkár, mert olyan sok letartóztatás volt, hogy már nem volt elég ember, hogy mindenhova jusson, és ő mondta el nekem azt a történetet, hogy akkor elhozták ide az Andrássy út 60.-ba, és három nap múlva meghalt.”

„Az ÁVO átvette Kistarcsát is. Attól kezdve minden hónapban egy levelezőlapot írhattak egymásnak, egyszer egy hónapban volt látogatás és szigorított körülmények között csomagbeküldés és csomaghazaküldés a táborból. Minden megváltozott. A látogatás hosszú sorállással kezdődött az udvaron, majd egy helyiségben találkozhattunk a fogva tartott családtagokkal. A terem közepén két mennyezettől padlóig érő rács között fegyveres őrök sétáltak, a belső rács mögött voltak a foglyok, sűrűn egymás mellett álltak, a külső mögött a látogatók még tömöttebb sorban.”

„A letartóztatásom után pár nappal – írta anyám –, jött egy civilruhás nő, a [csecsemő] gyermeket akarta elvinni, de Farkasné a maga feldúlt lelkiállapotában a sodrófát kapta föl, és üvöltötte, hogy hova menjen a látogató. Másnap azonban a nő három géppisztolyos, egyenruhás ávós kíséretében tért vissza, és akkor szegény asszony kénytelen volt átadni a kisfiút.”

„Amikor megszülettem, jó helyen, a Lepke utcában laktunk. Papa egyszer jött haza a munkából, kiemelt a járókából, és azt mondta: ’Tündérek tündére, de jó helyre születtél.’ Majd elvitték.”

„Az óvodástársaim mondják, hogy akkor voltunk utolsó éves óvodások, és készült egy búcsútablókép, amiről kitörölték a fényképemet – ahogy akkoriban abban a világban szokás volt.”

„A jó tanulmányi eredményemért 52-ben piros selyem nyakkendőt kaptam a vászon helyett. Az úttörő-igazolványomba bele is írták, hogy selyem nyakkendőt hordhat. De 53-ban, alig egy év múlva az évzáró ünnepségen ünnepélyesen megfosztottak a selyem nyakkendőmtől, mert egy hazaáruló gyereke nem hordhat selyem nyakkendőt.”

„A Gorkijban, ha tudtak is arról, mi történt a szülőkkel, nem került szóba. Ott is abszolút ugyanolyan hallgatás volt, mint másutt. Ott sem és más iskolában sem volt téma, hogy mi történt a szülőkkel. Anyám azt mondta, hogy ha bárhol kérdik, mi van apámmal, azt kell beírni vagy mondani, hogy eltűnt. Az iskolai dokumentumokba is így került bele. Nem tudtunk róla semmit. Eltűnt. 53-ban az őszi tanév kezdetekor, amikor a beiratkozás volt, mentem az iskolába, néztem a listákat, és nem voltam rajta. Nem vagyok a listán, keressek egy másik iskolát. Abszolút irrealitás. Ilyen világ volt, a Gorkij-iskolában töröltek a listáról.”

„Apánkat hirtelen engedték ki, nem szóltak előre, megjelent. Amikor megérkeztem, apám fölkapott, ölelgetett. Átmentem a másik szobába, félve kérdeztem anyut, hogy ki ez a bácsi? Anyám megkérte apámat, hogy mutatkozzon be a fiának. Apám az Andrássy út 60.-ban kétszer is járt. 44-ben es 50-ben is. Ott sem beszélt. A börtönben sem beszélt, amikor kihallgattak. És amikor hazajött, akkor sem beszélt.”

„Mindezt azért meséltem el, hogy érzékeltessem, noha az egész család ezer szállal kapcsolódott a politikához, mégsem segítettek abban, hogy fel tudjam dolgozni apám eltűnését, halálát. Nyilván azért, mert ők maguk sem tudták feldolgozni.”

***

Egy kétnapos találkozón így idéztük fel a gyerekkori emlékeinket. A beszélgetőtársak köre véletlenszerűen alakult ki, az egykori gyerekek közül csak néhányan vállalkoztunk arra, hogy elmondjuk és közzé is tegyük megőrzött emlékeinket. A szülők a Rajk-per és mellékperei, a szociáldemokraták elleni perek, a cionista–ÁVH-per áldozatai, foglyai voltak 49 és 56 között.

Arról beszélgettünk, amiről eddig hallgattunk: mi történt a gyerekekkel, a csonka családokkal, miközben a szülőket kivégezték, bebörtönözték, halálra kínozták, agyonverték, meghurcolták, internálták, kitelepítették, megalázták.

Minden történet új volt, és mégis minden apró részlet ismerős. Megszakítottuk a több évtizedes csendet – hiszen az áldozatok nem beszélhettek, a meghurcolt szülők hallgattak, a gyerekek többsége nem kérdezett.

A találkozón megpróbáltuk fölidézni emlékeinket, egykori érzelmeinket. Így emlékszünk – ahogy ebben a kötetben olvasható. A gyerekkori emlékekben tükröződött a szülők sorsa is. De ahogy nem vagyunk felelősek szüleink tetteiért, ítélkezni sem ítélkeztünk felettük.

A kötetet szüleink emlékének, gyerekeinknek, unokáinknak és a következő nemzedékeknek ajánljuk. Hogy ne tűnjön el nyomtalanul, amit átéltünk.

***

A Gondolat Kiadó gondozásában 2024.  I. negyedévében jelenik meg a Szalai Anna által szerkesztett Megforgatott világ című, a Rajk-perben és mellékpereiben érintett személyek gyermekeinek visszaemlékezéseit felidéző kötet. A kiadvány tervezett bolti ára 5000 forint lesz.

Előrendelés esetén az olvasók 30%-os kedvezménnyel, 3500 forintért juthatnak hozzá a kiadványhoz. Előrendelési szándékukat az [email protected] címen jelezhetik. A levélben tüntessék fel nevüket, lakcímüket, e-mail címüket, valamint a rendelni kívánt példányszámot is.