Megfelelő szoborhoz a megfelelő beszéd

A Horthy-kor szellemét megidéző beszédet mondott Kövér László házelnök a vörösterror áldozatait megörökítő Nemzeti Vértanúk Emlékművének újraavató ünnepségen.

Beszéde hűen idézte föl a kor frazeológiáját, amikor „bolsevista”, „istentagadó”, „hazaáruló”, „nemzetellenes” jelzőkkel illette a tanácsköztársaság egykori vezetőit, akiknek gátlástalanságát és elvakultságát nem győzte ecsetelni. Mindjárt ezután – a ’89 utáni hazai szélsőjobb stílusában – egy az egyben megtette a mai ellenzéket a bolsevikok utódjának, mondván: „A Lenin-fiúk utódai ma is itt állnak velünk szemben…”

A Tanácsköztársaság szellemi előkészítőiként hozta fel Kövér – nevüket nem említve, de idézetekkel egyértelműen utalva rájuk – Pikler Gula jogászprofesszort, Ignotust, a Nyugat főszerkesztőjét, akit „szellemi terroristának” nevezett, valamint a marxista filozófus Lukács Györgyöt. Véletlenül mind a hárman zsidó származásúak. A marxista filozófus és a progresszív lapszerkesztő jól mutatnak a szellemi bűnösök listájának élén. (Ld. liberálbolsevisták.)

„Mi, magyarok – akiket a kommunisták bűnös népnek neveztek, s akiket szellemi, politikai örököseik ma is annak tartanak – nem hagyjuk beteljesedni az ellenünk elkövetett bolsevista bűnöket.” Az MTI idézi a szónok szavait. Csakhogy: a „bűnös nép” obskurus vádja 1945 után került forgalomba, vélhetőleg a Holokauszt és az érte viselt magyar felelősség kapcsán. Semmi köze a vörösterrorhoz. A szónok ezzel kapcsolatos rossz érzéseit a Tanácsköztársaság áldozataira mutogatva akarja enyhíteni: mi nem lehetünk bűnös nép, mert már 1919-ben is a kommunisták áldozatai voltunk. Összekeveri a szezont a fazonnal.

Mivel a Horthy korszak frazeológiájáról egyesek a Horthy korszak antiszemitizmusára asszociálhatnak, a szónok említést tett „mindazon zsidó, német és egyéb származású honfitársainkról, akik 1919-ben osztoztak a magyar áldozati sorsban”. Azt is hozzátette, hogy a vörösterror „nem hazai vallási vagy etnikai csoportok üzelmeinek a műve, mint azt némely leegyszerűsítő magyarázatok láttatni akarták”. Mindehhez még Köves Slomó is beszédet mondott az ünnepségen.

Fentiek azonban nem ellensúlyozhatják azt a gazdag hagyományt, hogy a „külföldről pénzelt”, „bolsevista”, nemzetellenes”, hazaáruló” stb. fogalomkör a horthysta politikai kultúrában legelőször is a zsidókat jelöli. Horthy szellemét és nyelvezetét, a kor agresszív, bosszúvágyó indulatait megidézni, aztán kiszólni, hogy „Nyugi, nem vagyunk antiszemiták” – nem megnyugtató eljárás.

És persze a gyűlölködő ellenségkeresés nemcsak a zsidókat fenyegeti.

Az efféle beszédeken fellelkesült ébredő magyar és hasonszőrű ifjak az 1920 években ilyenkor egy kis zsidóveréssel könnyítettek magukon. Ilyesmitől most persze nem kell tartani. Kövér elég egyértelműen óvott az erőszaktól: a küzdelmet “nem azzal nyerhetjük meg, ha nagyobb ütést mérünk a velünk szemben állókra, mint amekkorát kapunk tőlük”.

Mert gyorsan kiderül, hogy miről is van szó: Magyarország – szögezte le a házelnök – véglegesen csak akkor nyerhet, “ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni”.

Így tehát a helyhatósági választásokon elszenvedett súlyos veszteségeket (ld. „Budapest vörös rongyokba öltözött”) hozta a szónok közvetlen összefüggésbe a Tanácsköztársasággal. Megjelent a rémkép, hogy ennek akár folytatása is lehet: a következő választásokon a Fidesz elveszítheti a hatalmat. Így azonnal egyértelművé kellett tenni: itt és ma az ezeréves keresztény Magyarország (értsd: Fidesz-KDNP) áll szemben a külföldről pénzelt hazaárulókkal (ellenzéki koalíció), akik ott folytatnák, ahol a Lenin-fiúk abbahagyták.

Mindezek után nincs sok értelme megkérdezni: vajon hogyan tekint a kormány a vörös terrort követő és semmivel sem kevésbé véres fehérterrorra? Mivel részükről erről egyetlen szó sem esett, úgy tűnik, hasonlóképpen, mint szoborállító elődei.

1934-ben, az eredeti emlékmű felállítását kezdeményező Fehér Ház Bajtársi Egyesület aktivistája, Csilléry András így válaszolt a fehérterror áldozatait firtató kérdésre: „Ilyenekről nem tudunk.”

Végezetül: nem tehetjük meg, hogy ne említsük meg Köves Slomót, az EMIH vezető rabbiját, aki a Horthy szellemét megidéző és mai Lenin-fiúkat vizionáló ünnepségen, más, keresztény egyházi méltóságok mellett, beszédet mondott. A beszéd önmagában, máshol, más körülmények között vállalható lett volna (még a fehérterrort is megemlítette), de itt és most fő funkciója nyilván az volt, hogy zsidó részről ráüsse az emlékműre és avatóira a kósersági pecsétet.