„Meg kell becsülni az életet, de a halált is”

Az utóbbi időszak egyik sokat tárgyalt témája az eutanázia kérdése, ezen belül is az aktív vagy a passzív eutanázia. Joga van-e a gyógyíthatatlan betegnek meghatároznia saját halála idejét, joga vagy kötelessége-e a környezetének és az orvosainak a beteg kívánságának megfelelően, a halált bármilyen módon elősegíteni vagy éppen a kezelés megszüntetésével siettetni?

Karsai Dániel ügyvédet 2022 augusztusában amiotrófiás laterálszklerózissal (ALS) diagnosztizálták. A betegség az izmok mozgatásért felelős idegsejtek pusztulásával jár, mely idővel az izmok elsorvadását eredményezi, ami teljes bénuláshoz vezet. A legvégső fázisban a légzőizmok is leállnak, így a betegek a szó szoros értelmében megfulladnak. Az ALS az orvostudomány mai állása szerint gyógyíthatatlan.

Markáns közéleti témává vált Karsai Dániel, a halálos betegségben szenvedő alkotmányjogász ügye, aki az eutanáziát szabályozó törvények módosítása céljából a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

A jelenleg érvényben lévő törvények szerint eutanázia legálisan nem végezhető Magyarországon. Sőt, a hatályos jogszabályok értelmében, Magyarország ún. extraterritoriális hatállyal, azaz külföldön is büntetőjogi eszközökkel üldözheti a méltóságteljes eltávozásban segítséget nyújtókat. Karsai szerint a mostani magyar szabályozás sérti a betegek alapvető emberi jogait, ami miatt pert indított a magyar állammal szemben Strasbourgban – emlékeztetett az ügy kapcsán a Kibic Magazin. A bíróság elutasította Karsai kérelmét, és az ügyvéd nemrég meghalt.

 

Hogyan viszonyul az eutanáziához a zsidó vallás?

címmel közösségi vitát szervezett a Mazsihisz Ifjúsági Osztály-Club Sababa a Rumbach utcai zsinagógában.

A meghívott vendégek többek között a passzív és az aktív eutanáziáról beszéltek és arról, hogy a zsidó jog és a hippokratészi eskü mennyiben rezonálnak egymással. Dönthet-e az ember a saját haláláról, ha gyógyíthatatlan betegséggel él együtt, szenvedésben és fájdalomban van része? Mit mondanak a vallások tanítói az eutanáziáról? Elfogadják, vagy tiltják? Vajon az eutanázia megítélése az öngyilkosság és a gyilkosság megítélésével azonos? Van-e üzenete az emberi szenvedésnek?

Kulcsár Péter orvostanhallgató, Radnóti Zoltán főrabbi, a Bét Sálom zsinagóga vallási vezetője; Dr. Shemesh Assaf, a Mazsihisz Szeretetkórház főigazgatója és Vári György, a Bét Orim Reform Zsidó Hitközség vallási vezetőjének beszélgetését Őri Ádám újságíró moderálta.

Az esemény nem titkolt célja volt, hogy a zsidóságban oly fontos intellektuális alapokon nyugvó vitának teret adjon közösségi szinten, és ezzel elősegítse az „értelmes egyet nem értés” kultúrájának erősödését. A közösségi vita első fele zártabb keretek között folyt a vendégekkel. A második részében lehetőséget kaptak az érdeklődők, hogy kérdéseket tegyenek fel, illetve, hogy reflektáljanak az elhangzottakra.

 

A zsidó jogban az aktív és a passzív eutanázia definíciója

nem egyezik teljesen az orvosi etika megfogalmazásával. Az aktív eutanázia minden olyan cselekedet, amely az életet lerövidíti és sürgeti a halált. Ide tartozik a közvetlen és közvetett szándékolt eutanázia. Ebbe beletartozik a méreginjekció beadása éppúgy, mint az, ha a beteg kezébe adják a mérget, hogy maga vegye be. A zsidó jog szerint még a lélegeztetőgép lekapcsolása is ebbe a kategóriába tartozik, mert az egy olyan cselekedet, amely közvetlenül előidézi a halál gyorsabb bekövetkeztét.

Passzív eutanáziának azt tekintjük, ha nem harcolunk a betegség ellen, nem avatkozunk be annak lefolyásába, pl. nem adunk olyan gyógyszereket, amelyeknek az egyedüli célja az élet meghosszabbítása, ha a beteg már nem menthető.

Dr. Shemesh Assaf szerint:

„A Szeretetkórházban az egyik beteg populáció a hospice, ami azt jelenti, hogy végstádiumú a beteg. Tehát végleges, kuratív terápiára nincs lehetősége a betegnek, nem tudjuk meggyógyítani őket, maximum palliatív ellátásban tudjuk részesíteni, a szenvedésüket gyógyszerekkel tudjuk csökkenteni. A fájdalom csökkentése nálam prioritást élvez, szent dolog, de ez azzal jár, hogy a beteg légzése előbb vagy utóbb le fog állni.”

Az elviselhetetlen fájdalom mérséklése érdekében szabad pl. morfiumot adni a betegnek, szakavatott orvos által adagolva, fájdalomcsillapítóként, még akkor is, ha ez hosszú távon, lassan hozzájárulhat a halálhoz.

Kulcsár Péter:

„Véleményem szerint a fájdalom csillapítás során nem vesszük figyelembe egy nagyon fontos komponensét ennek a tényezőnek, a lelki szenvedést. A lelki szenvedést nem lehet gyógyszerekkel csillapítani. A vallás és a hit egyre kevésbé van jelen az emberek életében, és nem fogadják el azt, hogy az életet nem lehet meghosszabbítani. A gyógyszerek csak a fájdalmat csillapítják, de a lelki szenvedést nem veszik figyelembe. A palliatív terápia hosszú távú célja az kellene, hogy legyen, hogy a beteg eutanázia nélkül is méltóságteljesen tudjon eltávozni.”

A zsidó vallás legszentebb értéke az élet. Mint ilyen, az élet védelme mindenek fölött áll. Ez­zel együtt természetesen embertársaink fájdalmát a leg­ko­mo­lyab­­ban kell vennünk, és minden le­hetséges eszközt meg kell talál­ni a fájdalmak enyhítésére.

Az eutanáziához még sok további részletkér­dés is kapcsolódik, így például, hogy nem esik egyazon megítélés alá az aktív és passzív eutanázia.

Radnóti Zoltán:

„Védenem kell a klasszikus zsidó vallásjogot és az ősi forrásokra tudok támaszkodni, bár eutanázia már az ókorban is történt. Elevenítsük fel Saul király történetét, aki öngyilkosságot követett el, de nem sikerült teljes mértékben végrehajtania tervét, és valaki rásegített arra, hogy véget vessen a szenvedéseinek. Az eutanázia az a remény kérdéséről szól számomra. A könyvek és betűik ragaszkodása mellett a szubjektív útnak is nagy szerepe van a mai vallási jogban.”

A zsidó jog polgári jogi kérdésekben alapvetően az állami törvényeket követi – ez az ún. diná d’málchutá diná koncepció.

Vári György:

„Ez a kérdés túl bonyolult ahhoz, hogy nagyon szélsőséges álláspontokat magabiztosan képviseljünk. Extrém erkölcsi döntésekről van szó. Szerintem a helyes stratégia az, hogy megkíséreljük figyelmesen elolvasni, megérteni és értelmezni a tórai előírásokat, és összhangba hozni a törékeny lelkiismeretünkkel.  Alapvetően értékrendi kérdésekről van szó, mint például, hogy rendelkezünk -e a saját testünkkel, illetve, hogy van-e jogi mozgásterünk az aktív eutanáziára? Elliot Dorff (a konzervatív judaizmus filozófiájának és a bioetikának a szakértője, és a konzervatív közösségben a zsidó jog szakértő döntéshozójaként ismerik el – A szerk.) megállapít egy olyan esetet, amikor azt mondja: amennyiben bizonyos, hogy nincsen semmilyen más motívum a kérés mögött, csak az, hogy az illető elviselhetetlenül szenved, és a gyógyulására semmi esély sincsen, és az orvosi ellátás nagyon drága, amely felemésztené minden vagyonát, ezért a gyermekeire semmit sem tudna hagyni – ha az illető szellemi tudatának birtokában van és teljesen kilátástalan a helyzete a gyógyulását illetőleg -, akkor adhatunk neki egy olyan készítményt, amelyet ő maga felhasználhat arra, hogy megszabadítsa magát a szenvedéseitől. Tudjuk, hogy ez nem jogszerű, de ennek ellenére a jogi hagyomány ismeri annak a lehetőségét, hogy ez nem jogszerű, de a talmudi bölcsek nem tiltakoznak ellene.”

 

Sok esetben az eutanáziát maga a beteg hajtja végre.

Azonban mivel a zsidóság tiltja az öngyilkosságot is, és ugyanúgy gyilkosságnak számítja, mint más életének elvételét, így a beteg által elkövetett aktív eutanázia sem megengedett.

Felmerül a kérdés, hogy noha sem a betegnek, sem az őt ellátóknak nem szabad meggyorsítania a halál folyamatát a háláchá szerint, mindent meg kell-e tenni az élet meghosszabbításáért, vagy lehet-e hagyni, hogy a természetes rendje szerint elérje a beteget a halál?

Assaf elmondta, hogy a hippokratészi esküben felesküdött arra, hogy segíteni fog mindenkinek, és ártani nem fog. Éppen ezért nem venne részt egy olyan orvos team-ben, amely Karsai Dániel kérését teljesítette volna, ha engedélyezve lett volna az eutanázia, akkor sem adta volna be a halálinjekciót.

„Tiszteletben tartanám Dániel kérését, és elfogadnám, de nem szívesen működnék közre ebben az orvos csapatban. A sürgősségi osztályról jövök (Honvéd Kórház – a szerk.), de ez teljesen más. Fekszik nálunk egy súlyosan égett beteg, akin segítünk, hogy ne szenvedjen, de aktívan nem fogok adni neki olyan gyógyszert, amivel le fog állni a légzése, és a szíve le fog állni. Ezt a természet el fogja rendezni.”

Passzív eutanáziának azt tekintjük, ha nem harcolunk a betegség ellen, nem avatkozunk be annak lefolyásába, pl. nem adunk olyan gyógyszereket, amelyeknek az egyedüli célja az élet meghosszabbítása, ha a beteg már nem menthető.

Az est folyamán markáns nézeteltérések nem alakultak ki az orvosok és a rabbik között, de abban mindannyian egyetértettek, hogy nincs morális különbség aktív és passzív eutanázia között.