Már nem “mocskos zsidó”, hanem “piszkos cionista”

Alain Finkielkraut szerint „a baloldali iszlámizmusnak és antiszemitizmusnak van jövője”. Franciaország egyik legfontosabb filozófusa megkongatta a vészharangot.

A filozófus aggasztónak tartja a baloldali iszlámizmus és a radikális antiszemitizmus előretörését.

„Franciaországban az antiszemitizmus a szélsőbal és a bevándorlás hátterű lakosság részévé vált” – nyilatkozta a Der Spiegel német lapnak szombaton. „Különösen aggasztó, hogy a szélsőbal a radikális, antiszemita iszlám nézeteket két oknál fogva vette pártfogásába: ideológiai szempontból számukra a moszlimok jelentik az új zsidóságot, azaz a jogfosztottakat; ugyanakkor taktikai szempontból is őket pártolja, mivel az iszlám hívei ma sokkal többen vannak az országban, mint a zsidók. Így a baloldali iszlámizmusnak igenis van jövője, és én ezt félelmetesnek találom.”

Múlt februárban egy sárgamellényes tüntető antiszemita sértéseket zúdított Finkielkrautra, „piszkos cionista szarnak” nevezte, aki „menjen haza Tel Avivba.”

„Az antiszemitizmus nem csupán múltbeli dolog, jövője is van” – mondta Finkielkraut. „Antiszemita jellegű agresszió tárgya lettem én is. De nem ’mocskos zsidónak’, hanem ’piszkos cionista szarnak’ neveztek. A jelenlegi antiszemitizmus jellegzetessége, hogy antirasszista nyelvezetet használ. Izrael létezik, és a zsidókat most rasszistáknak tartják. A ’mocskos zsidó’ – morális szempontból gyalázatos kifejezés volt. ’Piszkos rasszista’ – ez nagyon is erkölcsösen hangzik manapság.”

A Der Spiegel cikke szerint Finkielkraut nemrég megjelent önéletrajzában arról ír, hogy Michel Foucault-val, a baloldali és meleg filozófussal együtt menyire bírálták az Izrael elleni gyűlöletet az 1970-es években.

„Michel Foucault Izrael elkötelezett híve volt. Ezt mára elfelejtették. Az ENSZ határozatát, amely egyenlőségjelet tett a rasszizmus és a cionizmus közé, elfogadhatatlannak tartotta. Ez volt az egyik oka, hogy összekülönbözött Gilles Deleuze-zel, a kor másik kiemelkedő filozófusával. Én és Foucault egyaránt úgy ítéltük meg, hogy a Deleuze köréhez tartozó baloldali értelmiségiek Izrael államot démonizálni kezdték, túllépve az izraeli politika jogos bírálatán.”

Foucault – a kor számos baloldali kritikusához hasonlóan – nagy reményeket fűzött az Iráni Iszlám Köztársasághoz. Az olasz Corriere della Sera napilapban 1979-ben megjelent cikksorozatában a khomeinizmus „történelmi jelentőségéről” írt, amely „képes lehet arra, hogy megváltoztassa a Közel-Keleten fennálló politikai helyzetet, és megbillentse a globális stratégiai egyensúlyt… Az Iszlám nem csupán vallás, hanem egyben életforma, sajátos történelem felfogással, valamint civilizáció…”

Finkielkraut azt nyilatkozta, hogy a nyugat-európai demokráciákat „a múlt uralja: a nácizmus és a Soá. Minden más el lett felejtve. Az ilyen emlékezet elvakít bennünket, képtelenek vagyunk szembe nézni a jelennel… nem ismerjük föl az antiszemitizmus új formáit. Amikor pedig fölismerjük őket, alulbecsüljük jelentőségüket. Szerencsére mozgósít bennünket a neonáci miliőből áradó antiszemitizmus, amely jelen van Elzászban, Németországban, Olaszországban. Nem tűnt el, a radikális jobboldal ma is aktív.”

„A baloldali antiszemitizmust bonyolultabb kezelni” – teszi hozzá. „A zsidógyűlölet rendkívül elterjedt az arab országokban. Németország nemrég szélesre tárta kapuit az onnan érkező bevándorlók előtt. Ott tehát egy másik, új antiszemitizmus ütötte föl a fejét. Vajon Németország képes lesz-e ugyanolyan keményen és elszántan fellépni ellene, mint ahogyan teszi azt a neonácizmus megnyilvánulása ellen? Majd meglátjuk. Úgy tűnik, ez ott is ugyanolyan nehéz lesz, mint Franciaországban.”

A Jerusalem Post cikke nyomán Bassa László