„Magyarországon heves vita övezi a deportálás témáját”

2022. október 18-án Dr. Frank Baron előadást tartott az Eötvös Tudományegyetem Germanisztikai Intézetében. Az amerikai Kansasi Egyetem nyugalmazott professzora a nemrég megjelent könyvét, „Az Auschwitzi jegyzőkönyv és Budapest, 1944”[1] című művét mutatta be a hallgatóknak.

Kedves Frank Baron, meséljen egy kicsit a gyermekkoráról!

Budapesten születtem 1936-ban, édesanyám német származású katolikus volt, édesapám magyar, aki kikeresztelkedett. Gyerekként nehéz volt átélni édesapám és családjának megbélyegzését a második világháború alatt, nem értettem, miért történik ez velük. 1944-ben a családomnak az orosz ostrom alatt tizenhat másik családdal kellett együtt élnie a pincében a folyamatos bombázások miatt. Eleinte a felnőttek megpróbálták nekünk, a gyerekeknek megkönnyíteni a helyzetet, az ünnepnapokon például különleges foglalkozásokat tartottak. Ám ahogy fogyott az élelem és fokozódott a bombázás mértéke, úgy tűntek el sorjában ezek a kellemes élmények is. Amikor az oroszok elértek bennünket, először azt hittük, már látszik a fény az alagút végén. Édesanyám élelmet kért tőlük, de csak egy kis rizst adtak neki. Volt, hogy napokra bezártak minket. Édesapám az orosz katonák parancsának teljesítése közben vesztette életét, lőszert rakodott, amikor egy golyó eltalálta.

A felszabadítás után hat hónappal még mindig nem tudtuk a háború előtt megszokott életünkhöz visszatérni. A város romokban hevert, az inflációt nem lehetett megállítani. Annyi szerencsénk volt csak, hogy még a kommunisták hatalomra jutása előtt el tudtuk hagyni az országot. Ehhez fel kellett vennünk a német állampolgárságot, ugyanis magyarként nem lett volna lehetőségünk emigrálni.

Milyen tanulmányokat folytatott ezután az Egyesült Államokban?

Először Indianában, Knox városában jártam iskolába. Az amerikai iskola jobban tetszett, mint a magyar, mert könnyebbnek tűnt, a hangsúly nem a félelmen, hanem a jó élményeken volt. Főleg a sportot szerettem, a kosárlabda volt a szenvedélyem. Ezután egy katolikus gimnáziumban tanultam tovább, ahol nagybátyám ösztönzésére több figyelmet szenteltem a tanulmányaimnak, mint a sportnak. Az Illinois-i Egyetemen kezdtem el történelemmel foglalkozni, majd Goethét olvastam, pontosabban a Faust-ot, aminek különleges nyelvezete, valamint a vallásra és az életre reflektáló gondolatai ragadtak meg. Ez volt lényegében az első motivációm arra, hogy germanisztikával foglalkozzam. Az alapszakos diplomám megszerzése után belevetettem magam a németbe. Újra kellett tanulnom a nyelvet, mert voltak ugyan a német anyámtól impulzusaim, de Magyarországon magyarul, majd angolul beszéltünk. Abban reménykedtem, hogy ezzel a tudással közelebb kerülhetek a második világháborúban átélt borzalmak megértéséhez. Arra kerestem a választ, hogy miként okozhatta Goethe nemzete mindazokat a traumatikus eseményeket, amiktől ilyen messzire kellett menekülnünk.

A mesterszakot, valamint a doktori képzést is német irodalomból végeztem el. A disszertációm Peter Luder életét követte végig, egy kevéssé ismert tizenötödik századi német humanistának az útját Itáliától Németországig. A kutatásom során elsajátítottam, hogyan találjam meg a legkisebb utalásoknak is a forrását, megtanultam kéziratokat és dokumentumokat kezelni, valamint részleteket feldolgozni és a történelmi eseményeket megbízhatóan időrendi sorrendbe állítani. Ez a módszertan a jövőbeli projektjeimnél is jól felhasználható volt, többek közt az auschwitzi jegyzőkönyv dokumentációjánál is.

Hogyan kezdte meg a tanári karrierjét?

Már a doktori képzés alatt lehetőségem nyílt angolt és németet tanítani. A doktori fokozat megszerzése után a feleségemmel két évig Etiópiában tanítottunk angolt, majd én németoktatást is vállaltam. Miután visszaköltöztünk Amerikába, a Kansasi Egyetemen kaptam állást. Összesen negyvenhárom évig dolgoztam az egyetemen. Nagyon megszerettem a várost, Lawrence-t, ahol élünk, és ahol a gyermekeinket felneveltük.

Melyek a fő kutatási témái?

A legtöbbet a Faust-mondával, annak eredetével, verzióival, recepciójával foglalkoztam, ezen kívül a 15. és 16. századi humanizmusnak is sok időt szenteltem.

Mi motiválta, hogy a 16. századot elhagyva az auschwitzi jegyzőkönyvről kutasson?

Először 1985-ben fogalmazódott meg bennem a váltás gondolata. Ekkor ugyanis egy Fulbright ösztöndíjjal Magyarországon kutathattam és újra kapcsoltba kerültem a gyermekkorommal, találkoztam például az unokatestvéremmel, Székely Mária ismert szinkrontolmáccsal is, akinek 1944-ben kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy az auschwitzi jegyzőkönyv kikerült a világba és a borzalmakról a világ tudomást szerzett. Ám minderről sem ő, sem én nem beszélek szívesen, mert én szövegtörténetet és nem családtörténetet írok. Aztán egy olyan interjúra lettem figyelmes, amit Szenes Sándor készített vele, ez döbbentett rá a tényre, hogy 1944-ben nem volt köztudott, milyen borzalmas sors vár azokra a zsidókra, akiket a hatóságok Auschwitzba deportálni szándékoztak. Két szlovák zsidó ember elmenekült ebből a koncentrációs táborból és egy negyven oldalas szövegben számoltak be a történtekről, amit az elején senki sem akart elhinni. A Magyar Függetlenségi Mozgalom pedig az unokatestvéremet kérte meg ennek a magyar fordítására, merthogy a jegyzőkönyv németül keletkezett. A borzalmak híre így juthatott el a politikai és vallási vezetőkhöz. Szenes Sándorral folytatott beszélgetéseink során az a kérdés merült fel bennem, vajon az Egyesült Államoknak volt-e szerepe a holokauszt felfedésében és a népirtás feltartóztatásában. Szenessel ennek a kérdésnek jártunk utána és 1994-ben kiadtunk egy könyvet is.[2]

Talált adatokat arra vonatkozóan, hogy mi módon jutott el a szövetségesekhez az Auschwitzi jegyzőkönyv?

A nyugdíjba vonulásom után, 2013-tól megint elegendő időm lett a kutatáshoz, és folytattam a jegyzőkönyv történetének felgöngyölítését. Magyarországon heves vita övezi a deportálás témáját, sokszor felmerül a kérdés, hogy mit kellett volna, illetve lehetett volna tenni, hogy a népirtást megakadályozzuk, én viszont ezt a kérdésfelvetést teljesen figyelmen kívül hagytam, csak a jegyzőkönyv történetére fókuszáltam. Rudolf Vrba, a jegyzőkönyv egyik szerzője, rengeteg részlettel tudott ellátni engem erről a történelmi jelentőségű dokumentumról, ez hatalmas inspirációt jelentett számomra. A keletkezéstörténet mellett főleg a dokumentum útja foglalkoztatott – hiszen eleinte csak titokban adták kézről kézre. Ebben nagy szerepe volt Soos Gézának, akit az MFM arra kért fel, hogy a zsidó válsággal foglalkozzon. Ezután végigkövettem, hogyan kerül a jegyzőkönyv Horthyhoz, ám munkám lényege az volt, hogy rekonstruáltam a jegyzőkönyvnek a nyugati útját. Svájcban hamar leomlottak a hitetlenkedés falai, a sajtó több mint 400 helyen lehozta a szöveget, így a nyugati döntéshozókat is elérte a hír. A nyugati közvélemény, valamint nagy tekintélyek, mint a pápa nyomás alá helyezték Horthyt, aki végül leállított a deportálásokat. Amennyiben késlekedett volna a jegyzőkönyv nyugati megjelentetése, úgy további tízezrek lelték volna halálukat a lágerekben.

Az Ön könyvének első verziója angol nyelven jelent meg.[3] Mi a mostani magyar fordítás és kibővített kiadás különleges hozadéka?

A magyar nyelvű kötet sokkal több információt hoz az angolhoz képest, pontosan leírja a szöveg útját a különböző hatalmi központokhoz és rekonstruál egy borzasztó történelmi helyzetet. A magyar olvasó itt veheti kézbe az első auschwitzi beszámoló pontos fordítását.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

Kíváncsian várom a könyv magyarországi fogadtatását, majd felváltva a 16. századdal és a holokauszttal kívánok foglalkozni, ugyanis sok részletkérdés még tisztázatlan. Például gyökeresen eltérő vélemények léteznek még ma is arról a Horthy Miklósról, aki felismerte a jegyzőkönyv fontosságát. Ez a vita ma is tart, ám nem tudok állást foglalni benne, mert nem vagyok történész. Ám mint irodalomtörténész mindig szövegekkel foglalkoztam, és így csodálom a jegyzőkönyvnek a szuggesztív erejét, amelynek okán oly erős hatást fejtett ki. Hogy született ez a szöveg? Hogyan lehetett olyan hiteles, hogy mindenki, aki olvasta, rögtön megérezte benne az igazságot? Még mindig nem ismerjük eléggé a történet szereplőit, például Soos Gézát, Kudár Lajost és Elizabeth Wiskemant, akik a szöveg fontosságát felismerték és rögtön cselekedtek. Régi jó barátom, Szenes Sándor Befejezetlen múlt címmel már írt egy könyvet erről a jegyzőkönyvről, ám úgy érzem, hogy a téma még lezáratlan, így sok dolgom van még!

Jegyzetek 

[1] Baron, Frank: Auschwitz-jegyzőkönyv és Budapest, 1944. Fordította Szabó Krisztina. Szaklektor: Szekér Nóra. Budapest: Wallenberg Egyesület 2022. 249. lap. (Wallenberg füzetek, 11.)

[2] Szenes, Sándor; Baron, Frank: Von Ungarn nach Auschwitz: die verschwiegene Warnung. Münster: Westfälisches Dampfboot 1994.

[3] Baron, Frank: Stopping the trains to Auschwitz Budapest, 1944. Lawrence: 2020.