Magyar Jobbik, ukrán Szvoboda, görög Arany Hajnal

Andrew Baker rabbi, az EBESZ antiszemitizmus ügyben illetékes megbízottja az amerikai kongresszus bizottsága előtt.

Andrew Baker rabbi, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) elnökének antiszemitizmus elleni küzdelemmel megbízott képviselője. Jelentése ugyanazon az ülésen hangzott el, mint Fellegi Tamás beszéde: az amerikai képviselőház külügyi bizottsága egyik albizottságának az európai antiszemitizmusról és a politikai iszlámról tartott meghallgatásán, február 27-én. Alább jelentésének magyar fordítását közöljük.

 

A zsidó közösség biztonsága

Alig egy hete tette közzé éves jelentését a francia zsidóság biztonságért felelős szolgálat (SPCJ), melyből kiderült, hogy 2012 „a franciaországi zsidók elleni példátlan erőszak éve volt”. A fizikai támadások száma megduplázódott az előző évhez képest. A zsidók elleni támadások száma nyolcszor olyan gyorsan nőtt, mint az egyéb rasszista és idegenellenes cselekményeké. Emlékezhetünk, hogy ezek között volt a Toulouse-i zsidó iskola ellen elkövetett, négy áldozatot követelő gyilkosság, amelynek nemzetközi visszhangja volt. Ám az SPCJ beszámolójából az is kiderül, hogy ezt követően hirtelen felszökött az atrocitások száma. Az éberség és az együttérzés helyett inkább az antiszemita gyilkos iránti támogatást és azonosulást lehetett tapasztalni.

Franciaország talán egyedülálló az erőszakos cselekmények gyakoriságával, mivel a legnagyobb közösség a legtöbb célpontot is jelenti a támadóknak. De a francia zsidók nem az egyedüliek, akiknek növekvő fenyegetéssel kell szembenézniük. Más nyugat-európai zsidó közösségek is hasonló kihívásokkal szembesülnek. A fizikai támadások és fenyegetések immár napirenden vannak személyek és tulajdonuk ellen. A zsinagógák, iskolák, közösségi házak bejáratait megerősítik, útakadályokkal látják el. A szakértők szerint nemcsak hazai, hanem nemzetközi terrortámadásokra is föl kell készülni. Mindez hatalmas kihívás csekély költségvetésű kis közösségeknek, amint utazásaim során már Európa-szerte tapasztaltam. Az Oslóban élő ezer zsidó nyilván nem sokban hasonlít az észak-afrikai spanyol Melilla városában élő ezer zsidóra, de mindkettő hatalmas összegeket kénytelen költeni tagjai biztonságára.

A kormányok elemi kötelessége, hogy szavatolja állampolgárai biztonságát. És a kormányok eltökéltsége sziklaszilárd, hogy megóvják a vallásszabadságot. Ám azok a biztonsági szükségletek és az ezzel járó pénzügyi terhek, amelyekkel számos zsidó közösség kénytelen elviselni, immár megkérdőjelezik ezeknek az alapelveknek az érvényesülését. Ezek a kimondottan gyakorlati jellegű, elemi kihívások létükben fenyegetik az európai zsidóságot.

Közismert, hogy honnan jönnek az antiszemita támadások. A jobboldali, neonáci csoportok régóta a figyelem középpontjában állnak, és ma is komoly problémaforrást jelentenek. Ám az utóbbi időben, a Franciaországban és Nyugat-Európában dokumentált növekvő erőszak forrása az arab és a muszlim közösség. A támadások forrását szükséges tudnunk, hogy a megelőzésükről gondoskodhassunk – hatósági úton rövid távon és oktatással hosszú távon. Egyes kormányok azonban szándékosan nem akarnak erről tudomást venni, és leépítik a megfigyelő rendszert, hogy a tényekkel ne kelljen szembenézniük. Ez lehet a politikai korrektség reflexe, avagy félelem, hogy az ilyen adatok nyilvánosságra kerülése növelik az iszlám-ellenességet. De mindkét út csak a problémát súlyosbítja.

 

Antiszemita közbeszéd

2011-ben az EBESZ konferenciát rendezett az antiszemita közbeszédről. Ott elhangzott, hogy a zsidók iránti beállítottság nem elsődleges információforrásból táplálkozik, főleg azért, mert a zsidó lakosság gyakran nagyon kicsi. Ehelyett az emberek az öröklött előítéletekre és a médiára hagyatkoznak. A média pedig gyakran rendkívül kritikus Izrael Állammal szemben. Ez a kritikus hang időnként antiszemitizmusba csap át. Amikor Izraelt démonizálják, zsidó államként való létezési jogát kétségbe vonják, lépéseit a náci Németországhoz hasonlítják, ez már nem kritika.

A problémának ezt az oldalát világosan tükrözte az EBESZ 2004-es Berlini nyilatkozata, és egy évvel később pontosabban is meghatározták az antiszemitizmus munkadefinícióját. Ez a munkadefiníció figyelmeztet, hogy a helyi zsidó közösségeket ne tegyék felelőssé Izrael Állam cselekedeteiért. Ám mégis rendszeresen ez történik. Összemossák a zsidókat és Izraelt, a közel-keleti összecsapások, az izraeli–palesztin konfliktus Európában is támadásokat vált ki a zsidók ellen. Az európai zsidóknak megvan a maguk véleménye Izraelről, ami sokféle lehet. De mégis azt mondják nekik, hogy nyilvánosan el kell ítélniük Izraelt – ez az ára a támogatásnak és a társadalomba való befogadásnak.

AZ elmúlt évben egy kormány által finanszírozott tanulmány kimutatta, hogy Norvégia lakosságának 38 százaléka egyetért azzal az állítással, miszerint Izrael bánásmódja a palesztinokkal a náci politikához hasonlít. Mindez kijózanító lehetett olyan politikusoknak is, akik nyíltan palesztin-pártiak. Az izraeli tájékoztatás előtt álló kihívások óriásiak, és ezeket el kell választani az antiszemitizmus problémáitól. Ám Norvégia kicsiny zsidó közössége számára (melynek egyharmadát megölték a Holokauszt során) az ilyen különbségtételnek nincs sok jelentősége.

 

Szélsőséges politikai pártok

A jobboldali populista pártok növekedése egyes európai országokban újabb ok az aggodalomra. A súlyos gazdasági gondok, és a mainstream politikai pártok alkalmatlansága ezek kezelésére, szélesre tárta a kaput a szélsőséges nézetek előtt. Az olyan új pártok, mint a magyar Jobbik, az ukrán Szvoboda és a görög Arany Hajnal sikeresen követik az olyan, már bevált mozgalmakat, mint a francia Nemzeti Front vagy az osztrák Szabadságpárt. Ezek sikerei idegenellenes, bevándorlás-ellenes és cigányellenes előítéletekből táplálkoznak. De xenofób nézetek mellett éppoly erős és gyűlölködő e pártok antiszemita üzenete is. Választási sikereik nyomán ezeket a szavakat már nemcsak utcai gyűléseken hangoztatják, hanem felhangzanak a parlamentben is. A Jobbik vezetői a magyar zsidók listázását követelik a parlamentben, akiket azzal vádolnak, hogy aláássák a nemzeti identitást. Az Arany Hajnal a Holokauszt-oktatást támadja a görög iskolákban és vissza akarja vonatni a Holokauszt emléknapról szóló parlamenti határozatot. A Szvoboda helyi gyűlésein gyakori a zsidóellenes retorika. A párt már a parlamentben ül, ahol elszántan védelmezi a „zsidrák” szó használatát beszédeikben.

Talán nem az a veszély, hogy ezek a pártok hatalomra kerülnek, mivel támogatásuk 10-15 százalék körüli. De befolyásuk nagyobb, mint e számok sugallják, mert a politika jobbra gravitál. A Fidesz vezetői időnként elítélik az antiszemitizmust, ám ugyanakkor a Jobbik szavazóinak is kedvére tesznek óvatosabban fogalmazott támadásokkal, avagy olyan támadásokkal, amelyet hozzájuk közelálló bizalmasaik szájából hangzanak el. Ukrajnában a zsidó közösség vezetői szerint, amikor a hatóságokat az antiszemita incidensek kivizsgálására szólítják föl, a vonakodást új okkal indokolják: a Szvoboda párt tagjai megbélyegzik őket, ha túlságosan ügybuzgóak e téren. A görög Arany Hajnal tagjainak erőszakos fellépését bevándorló árusok ellen kamerák is rögzítették. Ám ez a magatartás már a parlament folyosóin is megjelent. Washingtonban járt görög parlamenti képviselők múlt év novemberében bizalmasan elmondták, hogy ha túl határozottan tiltakoznak, az Arany Hajnal képviselői fizikailag is fenyegetik őket és családtagjaikat. Egyszerűen nincsen elég biztonsági ember, aki megvédené őket. A gazdasági helyzet javulásával talán csökken e mozgalmak támogatottsága. Ám ez igen szegény orvosság egy létező problémára.

(Gadó János fordítása)

Andrew Baker rabbi Magyarországról szóló 2012-es jelentését a Szombat honlapján itt olvashatják.