London legidősebb polgára 108 éves és mindig kóser háztartást vezetett

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika, Világ

Ben Raymond, a Nightingale House dősek otthonának lakója hírességek fodrásza volt. Hosszú életét a „pozitív életszemlélettel” magyarázza.

forrás: thejc.com

A bermondsey-i születésű Raymond feleségével a néhai Millie-vel 2012-ben költözött Claphamba; akkor már mindketten a 100 fölött jártak.

A tánc szeretete hozta őket össze. Raymond azt nyilatkozta: reméli, hogy a családi és baráti körben tartandó születésnapi ünnepségen hastáncot fog bemutatni az egybegyűlteknek.

Családi vonalat követve lett fodrász, és nyitott szalont a Marble Arch környékén. Kliensei között akadtak arisztokraták. „Emlékszem, hogy Edward király gyakran elsétált az üzlet előtt.” A Ben Hur forgatását megelőzően ő gondozta Charlton Heston frizuráját.

“Egy nap a Marylebone klinikára hívtak, mert a szaúdi koronaherceg megőszült, és valamit tenni kellett az ügyben. Kórházi ágyán festettem feketére a haját, ágyasai pedig körben állva figyeltek.”

Amikor a család a fiuk iskolája közelébe, Wallingtonbe költözött „másik szalont nyitottam és a croydoni  zsinagóga közösségéhez csatlakoztunk. Aztán újabb váltás következett, a Sutton and District Synagogue tagjai lettünk, és gyakran látogattuk a közösségi klubot.”

Mindig kóser konyhát tartottak, most pedig a Nightingale zsinagóga rendszeres látogatója. Matuzsálemi korát „pozitív életszemléletével” és a kis adagban fogyasztott whiskyvel magyarázza. Mostanra felhagyott az italozással és a pipázással is.

Úgy hírlik, ő az Egyesült Királyság harmadik legidősebb lakosa.

A Jewish Chronicle cikkét Bassa László fordította

[popup][/popup]