“Lázadni már mi is tudunk”

Írta: Darvas István főrabbi - Rovat: Belpolitika, Hagyomány, Politika

Hanukka ünnepe kapcsán évről-évre beszélünk a hasmoneusok hősiességéről, a görögök elleni katonai győzelemről, melynek köszönhetően újra elindulhatott a szentélybeli szolgálat.

Darvas István főrabbi

Nincs túlhangsúlyozva viszont a tény, hogy ez polgárháború is volt a javából, mert a zsidó nép elitje (?) sokkal nagyobb örömét lelte a hellén kultúrában, mint a sajátjában, és ez nem csak ízlésbeli kérdés volt, hanem politikai is. Rabbi Eliezer Melamed írja, hogy az „elgörögösödés” (hitjávnut) majdnem teljes sikert aratott őseink körében, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen az egész világon páratlanul erős befolyásra tettek szert.

Miért nem jött össze a döntő siker a zsidósággal szemben?

A rabbi magyarázata szerint Isten egészen különleges módon avatkozott az események menetébe: türelmetlenné tette a görögöket. Ha egy kicsit lassabban és békésebben akarják lezárni a folyamatot, akkor gyaníthatóan a zsidó nép sem tartott volna ki hagyományhűsége mellett, de a túlzottan erős presszió felébresztette a lelkekben, vagyis legalább azok egy részében az ellenállás szikráját, és fellázadtak az elnyomás ellen.

Az elmúlt évezredek során ez volt hitünk megerősödésének biztos receptje: ha túl sok fájdalmat okoztak őseinknek, vagy erőszakkal akadályozták őket a micvák teljesítésében, akkor lehetett rá számítani, hogy felébred a szunnyadó zsidó lélek. A minden vonatkozásban kellemetlen és igen agresszív koronavírus ebből fakadóan ösztönző hatással van a hitéletre, a virtuális közösségek látogatottsága messze meghaladja a békeidőben zsinagógába járók számát.

Ha párhuzamot akarunk vonni a jelenkor eseményei és a makkabeusok ideje között, akkor talán kijelenthetjük, lázadni már mi is tudunk, hiszen közösségeket alkotunk és nem hagyjuk, hogy a vírus teljes magányra ítéljen minket, de győzni csak akkor fogunk, ha ebből a lelkesedésből marad a pandémia utáni időre is.

Gyógyulást kívánok a betegeknek, további körültekintést az egészségeseknek, boldog Hanukkát mindenkinek!

[popup][/popup]