Ronald S. Lauder: “Ez nem az 1938-as Németország, ez az Egyesült Államok 2023-ban”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A Zsidó Világkongresszus elnöke levélben fordult az amerikai elnökhöz: “Csak Ön tudja megállítani a zsidó nép elleni gyűlölet növekvő áradatát.”

Ronald S. Lauder

Még 2016-ban Ronald S. Lauder, a Zsidó Világkongresszus elnöke adta át a Theodor Herzl-díjat – a szervezet legmagasabb kitüntetését – Joe Biden akkori alelnöknek. Március 26-án Lauder ismét levelet írt Bidennek, a mostani amerikai elnöknek, akit “a zsidó nép barátjának” nevezett, és ebben a növekvő antiszemitizmus megfékezésének szükségességéről győzködte az elnököt.

“Ma Amerikában az antiszemitizmus ijesztő növekedésének tanúi vagyunk, a második világháború vége óta most a legsúlyosabb a helyzet” – írta Lauder a New York Postban hirdetésként megjelenő levélben. “A zsidók az Egyesült Államok lakosságának mindössze 2%-át teszik ki, de a vallási gyűlölet-bűncselekmények több mint felének ők a célpontjai.”

“Zsidókat gyilkoltak, vertek és köpködtek – különösen az ortodox zsidókat – a politikai vezetők és a média szinte teljes hallgatása mellett” – tette hozzá Lauder.

Gyakori – mutatott rá Lauder, hogy hírességek, sportolók, sőt még a kongresszus tagjai is “a legfelháborítóbb zsidóellenes szidalmakat” hangoztatták, és a zsidó diákokat “kiszemelik” az egyetemeken zsidó nevük vagy Izrael melletti kiállásuk miatt.

“A zsidók létszáma az elit iskolákban zuhan. A zsidó diákokat kizárják a klubokból és nem kaphatnak tisztségeket” – írta. “Ez nem az 1938-as Németország, ez az Egyesült Államok 2023-ban. Elnök úr, csak ön tudja megállítani a zsidó nép elleni gyűlölet emelkedő áradatát”.

Lauder felszólította Bident, hogy “a leghatározottabban” jelentse ki, hogy a zsidógyűlölet veszélyes és Amerika-ellenes. Felszólította továbbá az amerikai elnököt, hogy három dolgot tegyen.

Először is, Biden mondja el az amerikaiaknak, hogy “az antiszemitizmus nem különbözik a rasszizmustól” egy nagyszabású beszédében. Másodszor, az elnök vonja kérdőre azokat, köztük “saját pártjának szélsőségesen progresszív tagjait”, akik támogatják az Izrael elleni bojkottot és tőkekivonást.

“Ezek az emberek nem képviselik az Ön értékeit, a Demokrata Párt értékeit vagy az országunk értékeit” – írta Lauder.

Harmadszor, Biden utasítsa az oktatási és az igazságügyi minisztériumot, hogy vizsgálják ki az egyetemi antiszemitizmust. A 2019-es rendelet értelmében vonják meg a főiskolák és egyetemek szövetségi finanszírozását, ha megengedik a zsidókkal szembeni diszkriminációt.

“Ez nem csak demokrata vagy republikánus kérdés” – írta Lauder. “Nem csak a baloldalról vagy a jobboldalról jön a veszély. És ez nem csak a nem zsidók részéről érkező probléma. … Nem fogok hallgatni, amikor a zsidók gyűlölettel szembesülnek Amerikában”.

Algemeiner – jég

Címkék:Egyesült Államok, egyetemek, kirekesztés, zsidóellenes gyűlölethullám

[popup][/popup]