Jair Lapid: Az új lengyel jóvátételi törvény „erkölcstelen és szégyenletes”

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Történelem

A törvény, amelyet még a szenátusnak is jóvá kell hagynia, 30 évben határozza meg a nácik által elvett vagyontárgyak visszakövetelésének határidejét.

Jair Lapid

Jair Lapid külügyminiszter a törvényt, amely akadályozza a Holokauszt kárpótlási követeléseket, „erkölcstelennek” nevezte, amely ártana a lengyel-izraeli kapcsolatoknak.

„Nincs törvény, ami változtatna a történelmen” – jelentette ki Lapid csütörtökön, és hozzátette, hogy „a törvény szégyen, ami azonban nem képes eltörölni a szörnyűségeket vagy a Holocaust emlékét.”

A csütörtök esti szavazáson 309-en szavaztak igennel és 120-an tartózkodtak; ellenszavazat nem volt. A törvény 30 éves határidőt szab a zsidóknak arra, hogy visszaköveteljék a nácik által elvett tulajdonukat, ha az a háború után, igazságtalan döntések nyomán másnak a tulajdonába került. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a 2. világháborús kárpótlás követelését vagy korábbi döntések elleni föllebbezést. Az alsóház (Sejm) által megszavazott törvényt még a szenátusnak is el kell fogadnia.

„Ez szörnyű igazságtalanság és szégyen, ami sérti a Holokauszt túlélők és örököseik, továbbá a zsidó közösségek jogait, amelyek évszázadokon keresztül éltek Lengyelországban. Ez felfoghatatlan cselekedet. Az erkölcstelen törvény súlyosan fog ártani az országaink közötti kapcsolatoknak” – folytatta Lapid.

Lapid szerint „különösen aggasztó és súlyos” az, hogy Lengyelország figyelmen kívül hagyta a 2009-ben kiadott (nem kötelező érvényű) Terezin-nyilatkozatot, amelyben lefektették a Holokauszt-éra vagyoni restitúciós alapelveit.

„Izrael Állam meg fogja védeni a Holokauszt emlékét és a Holokauszt túlélők becsületét és javaikat” – mondta a külügyminiszter.

Meirav Cohen Társadalmi Egyenlőségi miniszter (Jes Atid) ugyancsak elítélte a lengyel törvényhozókat: „Szégyelljék magukat!” – írta a Twitteren.

Egy lengyel külügyminisztériumi tisztviselő szerint Lapid félremagyarázta helyzetet. „Lapidnak nincs megfelelő tudása. A zsidókhoz hasonlóan a lengyelek is a náci rémtettek célkeresztjében álltak. A most elfogadott törvény a lengyel örökösöket védi a hamis igények és az igazságtalanság ellen.”

A hét elején a Zsidó Kárpótlási Világszervezete (WJRO) szót emelt a törvény visszavonása mellett: „Sürgősen felhívjuk Morawiecki miniszterelnököt és a lengyel kormányt, hogy a magánvagyon visszaszolgáltatásának kérdését igazságosan és időben kezeljék” – nyilatkozta Gideon Taylor, a szervezet igazgatója. „A törvény tovább rontja a lengyel Holokauszt túlélők helyzetét, akik már így is sokat szenvedtek. Az újabb, 2021. évi jogi feltételek lehetetlenné teszik a vagyon visszaszerzését, de legalább is bizonyos kárpótlást. A törvényt nem szabad bevezetni.”

Bix Aliu, az USA varsói nagykövetségének ügyvezetője a lengyel parlament elnökének a következőket írta: „Értelmezésünk szerint ez a törvény a Holokauszt idején vagy a kommunista rendszer alatti károsultaknak a vagyon visszaszolgáltatására vagy kárpótlásra irányuló kérelmezései nagy részét ellehetetleníti” – tudósított a Dziennik Gazeta Prawna nyomán a Reuters.

Times of Israel – Bassa László

Címkék:kártérítés, Lengyelország, zsidó tulajdon

[popup][/popup]