“Különleges nosztalgia ébred bennem, ha a témával foglalkozom”

A Zsidó Örökség – vidéki zsidó hitközségek Magyarországon című hatalmas kötet, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kiadványa Szép Magyar Könyv 2021 díjat kapott. Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel, Cseh Viktorral.

Ön vegyészmérnöknek tanult eredetileg, aztán kultúrtörténésznek; érdekes kombináció. Ez nyilván váltás is lehetett… Honnan a vonzódás a kifejezetten vidéki zsidó közösségek, hitközségek iránt?

Első hallásra talán valóban érdekes párosításnak tűnik, nekem viszont egy meglehetősen természetes átívelés volt, és csak azon lepődtem meg, amikor több, elsősorban humán területeken mozgó emberről tudtam meg, hogy eredetileg vegyész. Ebben sem én vagyok az egyetlen.

Már kiskoromtól fogva lekötöttek a nagyszüleim gyermekkoruk történetei, melyek kivétel nélkül mind vidékeken játszódtak, s rejtve vagy egyértelműen szóltak a háború előtti és az azt követő zsidó életről. Szerencsés voltam, mert 18 éves koromig mind a négy nagyszülőm élt, és sok időt töltöttem a társaságukban. Persze, utólag így is rengeteg kérdés maradt bennem.

Nagyszüleim történetei erős vágyat keltettek bennem a vidéki zsidó élet minél mélyebb felfedezésére. Különleges nosztalgia ébred bennem, ha a témával foglalkozom.

Beszéljünk az előzményekről: a Két keréken sorozat hozzájárult a könyv születéséhez. Mégis, hogyan lett bringás útikönyvekből ez az átfogó, monumentális mű, a Zsidó örökség – Vidéki hitközségek Magyarországon? Mi volt az eredeti cél, melyből végül – 10 év munkája során – ez az opus terebélyesedett, szinte önmagát építve?

Valójában fordítva történt. A „nagykönyv” járult hozzá a már korábban megjelent négy bicikliskönyv megszületéséhez. A bicikliskönyvek bizonyos értelemben a nagykönyv spin-off–jainak tekinthetők, habár a Zsidó örökség akkor még nem jelent meg, a háttérben már erős jelenléte volt, s így támogatta a kisebb könyvek megszületését. Másfelől viszont a bicikliskönyvekbe olyan települések is bekerültek, melyek a nagyban nem szerepelnek, tehát végső soron kiegészítik egymást.

A Mazsike eredetileg egy zsidó útikönyv megírásával keresett meg, tulajdonképpen az 1991-es Orbán Ferenc-féle zsidó emlékhely könyvének felújítása, egyfajta szemezgetés, de nem részletes kifejtés lett volna a feladat. Az első, ilyen célú írásaim ma már megmosolyogtatnak, jobb is, hogy változtattam a koncepción, és azok nem kerültek nyilvánosságra…

2011. március 9-én utaztam először terepkutatásra Pápára és Veszprémbe. Utána még sok helyen megfordultam. Ha volt egy szabad napom, akkor vonatra vagy buszra szálltam, időnként édesapám fuvarozott, de Annával, a feleségemmel töltött nyaralásokkor is az első dolgom az volt, hogy felkeressem a helyi zsidó kötődésű helyeket. Az anyag szépen gyűlt, megalapozta a kötetet, de az, hogy ez egy ekkora könyv lett, az az utolsó három év, gyakorlatilag napi szintű kutatása és írása volt.

Melyek voltak az első települések, amelyekre fókuszált? Milyen szempontok alapján választott a városok, falvak, egyes tájegységeken belül?

Praktikus okokból kifolyólag először a Budapestről könnyen és relatíve gyorsan megközelíthető helyeket térképeztem fel. Gazda Anikó hazai zsinagógákat felsorakoztató könyve alapján kinéztem azokat a településeket, ahol relevánsabb épített örökség maradt, s azzal meglett a könyv váza, aztán idővel bővítettem a települések számát 134-re. Celldömölk és Körmend például az utolsó pillanatban került a könyvbe, hogy kompenzáljam kissé a kelet-nyugat Magyarország tartalmi súlypontját. Ez utólag egyszerűnek tűnik, de ehhez szükség volt Fenyves Katalin szerkesztő és Pákh Dorka tördelő nagyfokú rugalmasságához is. Kívülről nézve, én nem valószínű, hogy dolgoznék magammal…

A könyvben több szó esik az orthodox közösségekről, melyre az előszóban külön fel is hívom az olvasók figyelmét. Ennek oka részint a családi kötődéseim, másfelől viszont az anyaggyűjtés során is sokkal izgalmasabb történeteket találtam az orthodox hitközségekről. Ami valahol várható és logikus is, hiszen a neológ hitközségek célja a minél magasabb fokú asszimiláció volt, vagyis az ő történetük már-már alig vált el a társadalom többi részétől, sokszor hiányzott belőle az a zsidó faktor, ami miatt ebben a könyvben érdekesek lehettek volna. Egy-egy zsidó származású ismert ember csak a származása miatt nem került be a könyvbe, szükséges volt, hogy legyen valamiféle kötődése a zsidóságához, a hitközséghez. A neológ rabbik pedig bár nagyon művelt emberek és kiváló rétorok is voltak, sokaknál ennél többet nem igazán lehetett írni. Ezzel ellentétben viszont az orthodox, illetve haszid közösségekben izgalmasabbnál izgalmasabb, csodákkal átszőtt történetek találni, ami az olvasókat is jobban érdekelheti, mutatja ezt, hogy az elsősorban a neológ zsidókat kiszolgáló Egyenlőség is több részes haszid történetekkel szórakoztatta olvasóközönségét a 20. század elején.

A kutatási munkamódszere szisztematikus és alapos: a könyvtári-levéltári kutatáson túl a korabeli felekezeti sajtó cikkei az elsődleges források. De izgalmas lehetett a helyszínen történő terepmunka és a túlélőkkel folytatott beszélgetések.

A könyv különlegességét a korabeli, elsősorban a felekezeti sajtóforrások adják. Az Egyenlőség és a Zsidó Ujság, csak hogy a két fő, neológ és orthodox forrást emeljem ki, teszik autentikussá a könyvet.

A terepmunkák alatt sok érdekes emberrel találkoztam, akik más szempontok alapján autentikusak. Az ő történeteik külön könyveket vagy akár portréfilmeket érdemeltek volna, éppen ezért is úgy éreztem, hogy a korabeli sajtóforrások és az ő elbeszéléseik nem támogatnák, hanem inkább gyengítenék egymást. Ezért a legtöbb ilyen beszélgetés megmaradt saját élménynek, melyek egyébként minden bizonnyal befolyásoltak az egyes fejezetek megírásánál.

Mennyire és hol lehetett túlélőket találni?

Vidéken elsősorban ott találni még túlélőket, ahol van valamiféle hitközség, melynek sokszor ők alkotják a magját is. Orthodox hitközség viszont gyakorlatilag nincs már vidéken. Az igazán vallásos emberek a visszatérés utáni bő egy évtizedben elhagyták a falvakat, elmentek az Egyesült Államokba, Izraelbe, esetleg Budapestre. A folklórban gazdag történetekért a tengeren túlra kell menni.

Voltak-e segítő partnerei ebben az évtizedes munkában?

Akárkitől kértem segítséget, mindenki szívesen segített. Kifejezetten pozitív tapasztalataim voltak a vidéki levéltárakkal, önkormányzatokkal, stb. Sokat köszönhetek a családomnak és a barátaimnak, akik végig bíztattak. Külön ki kell emelnem Springer Márta dramaturgot, feleségem nagymamáját, aki most tavasszal hunyt el, s mint első olvasóm sok hasznos stilisztikai tanáccsal látott el.

Ezen kívül pedig a könyvön egy fantasztikus csapat dolgozott. Dr. Samu-Takáts Annamária, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület ügyvezetője a legnagyobb türelemmel viseltetett irántam az egész projekt alatt, melynek hivatalosan már évekkel korábban be kellett volna fejeződni, de Panni végig támogató környezetet biztosított. Dr. Fenyves Katalinnál jobban senki nem gondozhatta volna a szövegeimet. Pálhegyi Flóra és Pákh Dorka grafikusok pedig gyönyörű formába öntötték a sok száz oldalas kéziratot.

A MAZSIKE eredetileg 500 példányt adott ki a kötetből, ami népszerű; és nem véletlenül kapott Szép Magyar Könyv 2021 díjat. Terveznek-e utánnyomást? Ha igen, milyen példányszámban?

Igen, hála Istennek valóban népszerűnek tűnik. Ahol kapható, ott magasan vezet az eladásban. Ha elfogy, akkor valószínűleg lesz újranyomás is, azonban a Mazsikével most elsősorban arra koncentrálunk, hogy megteremtsük az anyagi feltételeit a könyv angol nyelvű változatának, ugyanis egyre több külföldi helyről mutatkozott igény rá. Emellett érdekességképpen meg kell említeni, hogy röviddel a könyv tavaly őszi megjelenése után, a legnagyobb amerikai egyetemek könyvtárai szinte azonnal rendeltek belőle.

A jelenlegi 134 települést bemutató emlékkötet mellé tervez egy pótkötetet. Mely városok, falvak fognak ebbe feltétlen bekerülni? Ez már tudható előre?

Oh, hát alig küldtük nyomdába a könyvet, már nyitottam egy új dokumentumot, melybe elkezdtem összeírni a hitközségek listáját, melyek a pótkötetbe kerülhetnének. A felsorolásban legalább ugyanannyi település neve szerepel, mint a korábbi kötetben, igaz, ezek zöme lényegesen kisebb közösségek történeteit fogja feldolgozni Gödöllőtől Sarkadig, Vasvártól Ózdig. De ebben a kötetben tervezem megírni az 1950 előtt önálló településként számon tartott Újpest vagy Rákospalota történetét is.

A pótkötetben lesznek-e határon túli települések? És ha lesznek, ugyanolyan részletes bemutatással, mint a trianoni Magyarország települései?

Ha lesznek, akkor mindenképpen ugyanolyan részletességgel fogom azokat bemutatni, azonban a határon túli, egykor magyar zsidó hitközségek nem egy pótkötetet, hanem külön kötetet, akár köteteket igényelnek. Jelenleg Horvát Éva munkácsi zsidókról szóló fotóalbumán dolgozom, így friss az élménye annak, hogy csak az ottani hitközség történetének megírása több mint 60 oldalt vett igénybe. Természetesen Munkácsot nem véletlenül nevezték Kárpátalja, vagy akár Magyarország Jeruzsálemének – hiszen volt idő, mikor lakosságának majdnem fele zsidó volt –, de Munkács mellett van még jó pár nagyobb város, amiről bőven van mit írni.