Köves Slomó és a Rajk-per

Köves Slomót hasonló dinamika ragadta magával, mint hajdan nagyapái nemzedékéből sokakat, akik a kommunista megváltásáért folytatott szent küzdelemben elveszítették a mértéket, és nagyon későn vették észre, hogy szép álmukból rémálom lett.

Ötoldalas interjút adott Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija a Mandiner című hetilapnak, melyet pár nappal később a 168óra online kiadása is átvett.

Ebben a magyarországi Chabad Lubavics mozgalom politikai szárnyának vezetője hűségesen felmondja a kormány zsidósággal kapcsolatos politikájának minden fontos tételét: a multikulti nyugaton a zsidók állandó fizikai fenyegetettségben élnek, bezzeg a magyar zsidók biztonsága kiváló; a miniszterelnök joggal haragszik a Mazsihisz vezetésére, amely nem harcol konzekvensen az antiszemitizmus ellen; a Soros György elleni kampány nem antiszemita; a magyar kormányt antiszemitizmussal vádolók (pl. Sargentini jelentés) külső nyomásra cselekszenek; a migráció a zsidóságra nézve veszélyes; a kormány által támogatott projektek (csengelei vágóhíd, Sorsok Háza) ígéretesen fejlődnek; az EMIH egyetért a kormány gender ügyben képviselt álláspontjával; Donald Trump kiemelten jó volt a zsidóságnak.

Ezen tételek némelyike (migráció és antiszemitizmus összefüggései, magyar zsidók biztonsági helyzete) kétségkívül megáll, az egész azonban együtt, a kormány politikájára ráütött szokásos kósersági pecsét.

 

Becsatlakozás

A figyelemre méltóan új elem az interjúban az, hogy Köves Slomó teljes mellszélességgel becsatlakozik a Mazsihisz vezetése ellen folytatott lejárató kampányba.

Az EMIH vezető rabbija szerint „a Mazsihisz egyes világi vezetői”
– „a zsidó vallási hagyománytól is idegen gyűlöletkultúrát igyekeznek meghonosítani”;
– „saját gazdasági érdekeik és politikai szempontrendszerük érvényesítése mellett személyeskedő gyűlöletkeltéssel mérgezik a közösséget”;
– „2014 óta a Mazsihisz elnöke egyre konfrontatívabb”
– „a zsarolási potenciál növelésével évről évre milliárdokkal feljebb srófolta a kormányzati támogatásokat”
– „faramuci módon harcot hirdetett minden ellen, ami zsidó vallás”;
– „összeveszett Izrael Állam főrabbinátusával;
– „kiebrudalta az ortodox hitközséget a Mazsihisz szövetségéből, legutóbb pedig saját neológ rabbijai ellen lépett fel;
– „utoljára negyven éve hitt Istenben, akkor is csak pár pillanatra”;
– „történelmi bűnt” követ el azzal, hogy „zárójelbe teszi a neológia másfél évszázados vallási hagyományát”.

Köves szerint tehát Heisler konfrontatív, gyűlölködő, zsaroló, nem hisz Istenben, sőt: harcol a zsidó vallás ellen, csak saját szempontjai érdeklik, és lerombolja a neológ hagyományt. Egy vallási vezetőre szórva ezek az állítások, így együtt, már szabályos karaktergyilkossággal érnek fel. Szépen rímelnek Róna Tamás Heisler elleni hadüzenetének szavaira, miszerint Heisler alkalmatlan feladatának ellátására.

Ezzel a stílussal Köves demonstratívan felzárkózott a Heislert támadó kormánymédia mögé. Eközben az EMIH közeli neokohn hírportál már hetek óta vadul tüzel Heisler Andrásra és a Mazsihisz vezetésre – hogy nem véletlenül, hanem koncepciózusan, azt a neokohn első, felmondott szerkesztője búcsúüzenetében világosan megfogalmazta: a kiadó részéről egyre inkább elvárás volt a Mazsihisz elleni támadás.

 

Neológ hasadás

Interjújában Köves Slomó hivatkozik a Mazsihisz belső megosztottságára: „A mértéktartó neológ rabbik egyre inkább felemelik a szavukat”, úgymond, a hitközség világi vezetése ellen.

Hogy a neológ zsidóság miként került e keserves megosztottság állapotába, azt korábbi cikkemben már próbáltam kifejteni. Egy mondatban: a 20. század megrendítő történelmi csapásai a neológ zsidóságot nemcsak fizikailag, hanem öntudatában is romba döntötték: a maradék hitét vesztett maradéka roppant nehezen tud építkezni, ehelyett sokszor sérelmi politikával, másokra mutogatással igazolja a stagnálást. A Mazsihisz intézményeiben ez a mentalitás újratermelődött. Nem mindenkire jellemző ez a szellemiség persze, de a mostani konfliktusban, a Heisler elleni táborban ez a meghatározó.

A nagyon óvatosan reformáló Heisler és a reformtól kiváltságaikat féltő rabbik (nem minden rabbi ilyen) konfliktusa évek óta gerjeszti a feszültséget. A konfliktus legsúlyosabb „ütközete” az volt, amikor Heisler és a hitközségi vezetés szakított a hagyománnyal, amely szerint mindig rabbi áll a Rabbiképző élén. Ehelyett mérhető tudományos teljesítménnyel rendelkező (és persze a hagyományban jártas) kutatókat nevezett ki az intézmény élére. Vagyis: „tudós rabbi” nem lévén, inkább a tudóst, mint a rabbit választotta. Egyetemi vezetőről lévén szó, ebben a lépésben kétségtelenül volt ráció. Az ebből előálló konfliktus azonban megmaradt hitközségi belügynek és nem is került nyilvánosságra.

 

Heisler „bűnei”

Országos jelentőségűvé akkor dagadtak az ellentétek, amikor a kormányfő elvesztette türelmét a Holokauszt-emlékezet és antiszemitizmus ügyében önálló álláspontjához óvatosan ragaszkodó Heislerrel szemben, s ennek nyíltan hangot is adott. A kiváltó ok, mint emlékezetes, egy tavalyi időközi választás volt, ahol az ellenzék színeiben induló jobbikos Bíró Lászlóról kiderült, hogy facebook oldalán antiszemita kijelentéseket tett. (Amiért később bocsánatot kért). A nagy téttel bíró választáson (a kormány elveszthette volna kétharmadát) a kormánymédia fő támadási pontja volt Bíró antiszemitizmusa volt, s a miniszterelnök nyíltan számon kérte, hogy Heisler ezt nem ítélte el. Ilyen nyíltan kormánypárti nyilatkozatra azonban Heisler nem volt hajlandó – nyilván hiteltelen lett volna, ha ugyanakkor a kormányoldali újságírók és kormányközeli politikusok (Mi Hazánk mozgalom) antiszemitizmusáról nem ejt szót.

Alighanem a kormány és a Mazsihisz viszonyának nyilvánvaló romlásához köthető Róna Tamás felbátorodása és nyílt, Heisler-ellenes föllépése. Róna, mint a rabbikar elnöke a rabbik sérelmi politikájának „arca” lett, valamint a kormány Heisler-ellenes lejárató kampányának egyik arca is. A rabbik nem észlelték Róna kettős szerepét (vagy legalábbis nem adták tanújelét), így indirekt módon bevonódtak a Heisler-ellenes propagandába. Így tud rájuk hivatkozni most Köves Slomó, mondván: „ A mértéktartó neológ rabbik egyre inkább felemelik a szavukat” Heisler politikája ellen. A neológ rabbik mulasztása, hogy – egy esettől eltekintve – nem tesznek különbséget saját érdekeik képviselete és a Heisler elleni, nagypolitikai lejárató kampány között. Az ebből fakadó feszültségeket persze többen észlelték, s úgy reagáltak, hogy elhagyták rabbiállásukat, vagy kiléptek a rabbitestületből, hogy ne kelljen ebben a nagyon elmérgesedett vitában színt vallaniuk.

A fent említett öndestruktív kultúrának a terméke az a Róna Tamást támogató, Heislert és híveit szidalmazó-gyalázó anonim honlap, amely a magyarországi zsidó sajtó 175 éves történetében alighanem egyedülálló mélypontot jelent: szerzői a névtelenség mögé bújva gátlástalanul zúdítják a trágár szidalmakat a zsidó közösségben mindenkire, akit Heisler hívének tekintenek. Miközben ez a honlap kétségkívül a neológia öndestrukciójának terméke, nem kétséges, hogy a gyalázkodók ily mértékű felbátorodásához szükséges volt az a tudat, hogy hatalmas pártfogók állnak mögöttük. Utóbbiak nélkül a Mazsihisz belső konfliktusai nem rengették volna meg az intézményt.

 

Az idealizmustól a cinizmusig

Ehhez az egyre erősödő, sokszólamú kórushoz csatlakozott most Köves Slomó a fent idézett, Heisler elleni gúnyos, lejárató mondatokkal.

Méltatlan és cinikus megnyilatkozása éles ellentétben áll azzal az idealisztikus világképpel, amit a Chabad Lubavics mozgalom képvisel – az a mozgalom, amely őt felnevelte, útjára bocsájtotta, és amelynek ő az arca Magyarországon – de vélhetőleg a tágabb régióban is.

Komoly kihívás végiggondolni, hogy egy ilyen mélyen idealisztikus közösségben szocializálódott, és ennek szellemiségétől áthatott ember hogyan ejthette ki a száján a fent idézett mondatokat.

Mert a Chabad Lubavics mozgalom nemzetközi sikere a zsidó életerő csodálatos példája. A maga módján éppoly csodálatos, mint Izrael Állam töretlen fejlődése.

A nácik által szinte teljesen elpusztított haszid zsidóság úgy támadt föl, mint pusztulásból a főnixmadár. A maradék maradéka szent küldetésnek tekintette az elpusztított mártírok közösségének újrateremtését. A nácik által szinte teljesen kiirtott haszidok közösségei feléledtek a semmiből, és híveik száma ma százezres nagyságrendű.

A haszid világon belül a lubavicsiak a Holokausztot a messiás közeli eljövetelét megelőző nagy kataklizmának tekintik. Vagyis: körükben él a „nagy elbeszélés”, az egységes és átfogó világmagyarázat, amelyben a Holokauszt traumája elhelyezhető, és végső soron optimista módon értelmezhető. A lubavicsi fiatalok példátlan lelkesedése hasonlatos ahhoz, ahogy a Holokausztot túlélt tizen- és huszonéves zsidó fiatalok 1945 után belevetették magukat a kommunista vagy a cionista mozgalomba. Ez utóbbi ideológiák is egy átfogó világmagyarázat (nagy elbeszélés) keretében értelmezték a Holokausztot. A kommunisták szerint az eljövendő igazságos, kizsákmányolás-mentes társadalom veszi majd elejét minden antiszemitizmusnak; a cionisták szerint pedig az épülő zsidó állam fogja majd megvédeni a zsidókat minden további üldözéstől, véget vetve az évezredes kiszolgáltatottságnak. Mind a két ideológia (szekuláris) messianisztikus világképet vázolt fel: hogyne dolgoztak volna a traumát átélt fiatalok önfeláldozó buzgalommal a szép új világ felépítésén? Csak ez adhatott értelmet szenvedéseiknek.

Míg azonban a cionista projekt jól haladt előre, a szép, új, kommunista világot építő fiatalok pár év leforgása alatt a sztálini rendszer gépezetében találták magukat. Évekbe tellett, amíg a szép álomnak indult rémálomból felébredtek. (Sztálin halála, az SZKP XX. kongresszusa, az 56-os forradalom voltak a fordulópontok – ha egyáltalán.)

Akik a „Messiást most” álomvilágában élnek, nagyon sajátos fénytörésben észlelik a valóságot. A végső nagy cél lebeg szemük előtt, a kisebb-nagyobb „rendellenességek” érdektelenek számukra – míg aztán nagy sokára felnyílik a szemük, és ők döbbenten csodálkoznak és szégyenkeznek: hogy lehettük ennyire vakok?

 

A Rajk-per

A (vallásos) messiáshívő Köves Slomó most valahol ott tart, ahol (szekuláris) messiáshívő nagyszüleinek nemzedéke tartott 1949-ben: olyan megsemmisítő stílusban átkozza Heisler Andrást, mint ahogyan előbbiek átkozták Rajk Lászlót. Ők az életüket tették fel a szép új világ építésére, és ebből 1949-ben nem akartak, és nem is tudtak kiszállni.

Köves Slomó is egy szép új világot épít. Nagy ívű koncepciója szerint egy olyan intézményi hálózat épül, amelyben a Tórához visszatérő zsidók ezrei találnak otthont és megélhetést. Ehhez olyan gazdasági hátteret is épít, amely majd a pénzügyi függetlenséget is lehetővé teszi. Ilyesmire csak egy lubavicsi környezetben szocializálódott rabbi képes, akiben egyesül a tehetség, az elhivatottság és a felkészültség. Hiszen a Rebe nem kisebb feladatot bízott rájuk, mint hogy a semmiből teremtsenek közösséget.

A mai Magyarországon azonban van ennek a nemes törekvésnek egy gyenge pontja: Köves csak annyira gazdája saját hálózatának, mint Mészáros Lőrinc a maga birodalmának. Ha a Vezér megneheztel, veszélybe kerül minden. A messiási küldetéstudat tehát találkozik a magyar valósággal. Köves Slomónak így nemigen volt más választása, mint hogy beáll a Heislert szidalmazók kórusába.

 

A közvetlen haszon

Ez a fellépés persze ezen túl többféle hasznot is hozhat.
Vélhetőleg erről szól Köves kirohanásának ez a részlete: „a Mazsihisz elnöke… a zsarolási potenciál növelésével évről évre milliárdokkal feljebb srófolta a kormányzati támogatásokat”. Mivel a zsarolással kicsikart pénz jogtalan bevétel, ugye, ez a pénz valóban valaki másnak járna jogosan. Nem is túl burkolt igénybejelentés ez a Mazsihisznek nyújtott állami támogatásokra.
Aztán Köves, Heisler vallásos hitén gúnyolódva, így folytatja: „Nem hiszem, hogy ez lenne Lőw Lipót, Scheiber Sándor vagy Schweitzer József főrabbik méltó szellemi öröksége”. Köves Slomó tehát beleszól abba, hogy mit kell a neológ nagyságok szellemi örökségének tekinteni.
Azt is mondja Köves Slomó: „semmi nem indokolja, hogy egy zsidó vallási szervezetet – a neológ Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségét – ne rabbik vezessenek”. Ő mondja meg tehát, hogy egy tőle teljesen független felekezetet hogyan kell vezetni.

Vagyis Köves Slomó bejelenti (részleges?) igényét a neológia szellemi és anyagi javaira, valamint bele kíván szólni a neológ felekezet irányításába is. Ez így összességében, a neológ felekezet legitimitásának kétségbevonása, alárendelésének meghirdetése.

A Rajk-per volt az a pillanat, amikor a kommunisták egykori idealizmusa jól láthatóan cinizmusba csapott át. Köves Slomó most éppen itt tart. És erről a vonatról nem lehet leszállni.

*

A fentiek persze nem jelentik azt, hogy a Mazsihisz vezetőit amúgy ne lehetne bírálni. Az ellenük egyre hangosabban zengő agresszív kórus célja azonban nem az építő bírálat és megtisztulás, hanem a Mazsihisz gleichsaltolása, önálló szellemiségének bedarálása.

A hangadók elmondhatják: Ellened haragszom, nem érted.