Kövér László: „…a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik Wass Albertet”

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

Wass Albert életművét 1990-ig szigorúan elzárták a nyilvánosság elől, majd azóta napjainkig rágalmakkal illetik, tehetségét becsmérlik, és fintorogva megtagadják tőle az irodalmi kanonizációt – mondta az Országgyűlés elnöke szerdán Bonyhádon, Wass Albert születésének 117. évfordulója alkalmából.

Kövér László

Kövér László az író Széchenyi téri szobra előtt tartott megemlékezésen hozzátette: az elmúlt több mint három évtizedben magyarok milliói zárták a szívükbe, műveinek megismerése napjainkra a legolvasottabb magyar írók közé emelte.

“Ennek ellenére a hazugság népe ma is megosztónak nevezi őt” – fogalmazott.

Azt mondta, a magyarság szereti, míg a magyarság ellenségei és árulói gyűlölik az írót. Ez az úgynevezett megosztás, amely által Wass Albert nemcsak a kortársait segítette a tisztánlátásban, hanem halála után az utókort is segíti – fűzte hozzá.

Az MTI hosszadalmas tudósításban ismerteti Kövér László beszédét. Kövér szerint Wass Patkányok honfoglalása c. 1944-es újságcikke „náciellenes és kommunistaellenes tanmese” volt.

Mint az köztudott, a derék magyar gazda házát elpusztító, betelepült patkányokról szóló tanmese 1944 nyarán, két nappal a kolozsvári zsidóság deportálása után jelent meg az Ellenzék c. antiszemita lapban. Reakcióként arra, hogy – szintén az Ellenzék tudósítása szerint – rábukkantak néhány zsidóra, akik elrejtőztek a deportálás elől.

Kövér szerint csak a magyar és román kommunista titkosszolgálatok bélyegezték antiszemitának Wass Albertet.

[popup][/popup]