Koronavírus: Az antiszemiták máris megtalálták a magyarázatot

Írta: Szombat - Rovat: Külpolitika, Politika

Az Anti Defamation League (Rágalmazás Elleni Liga) figyelmeztet: A közösségi médiában terjedő antiszemita összeesküvés-elmélet szerint a koronavírust a zsidók állították elő.

Kína több tízmillió embert helyezett vesztegzár alá. Izraelben munkahelyeket zártak be és korlátozták a rendezvényeket. Az USÁ-ban pénteken kihirdették a szükségállapotot. Az intézkedések a járvány megfékezésére irányulnak. A fertőző betegség ellen egyelőre nincs védőoltás. Szélsőségesek persze megtalálták a mumust: a zsidók állnak mögötte.

Alex Friedfeld, a Rágalmazás Elleni Liga (ADL) szélsőségeket kutató központjának munkatársa szerint az összeesküvés-elmélet januárban, a vírus azonosításával egy időben kezdett terjedni.

„A legnépszerűbb magyarázat az, hogy a vírust a zsidók profitszerzés céljára használják. Hogy a vírust a zsidók állították elő, akik a piacok összeomlásából húznak hasznot a tőzsdén” – nyilatkozta Friedfeld a The Times of Israelnek. Nem csak az olyan extrémista platformokon jelennek meg mémek és kommentek rendszeresen, mint a Telegram és a Gab, hanem a fősodrú Facebookon, Instagramon és Twitteren is.

Törökországban a köztévé műsoraiban szerepelnek. Egy interjúban elhangzott, hogy „a zsidók, cionisták hozták létre a koronavírust, mint biológiai fegyvert – a madárinfluenzához hasonlóan – abból a célból, hogy átrajzolják a világot, országokat igázzanak le, és rabságra vessék a népeket” – folytatja Friedfeld. Bizonyos fehér nacionalisták egyenesen üdvözlik a járványt, mert az „tönkrezúzza a társadalmat, és romjain fehér etnoállam születik.”

Más elmélet szerint az összeesküvés során a zsidók és cionisták “a háttérhatalommal együttműködve” igyekeznek eltávolítani Donald Trump elnököt. „Az elméletekben ősrégi klisék és sztereotípiák bukkannak föl új köntösben” mondja Friedfeld. Az ADL kutatója felidézi a brazil zsidó tisztviselő esetét, aki e hónap elején Jair Bolsonaro brazil elnök látogatása alkalmával találkozott az amerikai vezetővel, majd Covid-19 tesztje pozitív lett.

Nem ez az első eset, hogy az egész világra kiterjedt járványért a zsidókat tették meg bűnbaknak. Legismertebb a fekete pestis, ami 1348 és 1351 között szedte áldozatait Európában. Párhuzamosan zajlott a zsidók üldözése és legyilkolása.

Friedfeld ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a különböző elméletek közt gyakori az ellentmondás. Amikor arról kérdezték, hirdetőik hogyan magyarázzák a módszert, ahogyan a zsidók terjesztik a koronavírust, azt válaszolta: „igazából nem is gondolnak olyan mélyen bele.”

 

[popup][/popup]