Körbekerítve

Scheiber Sándor utóvédharcai

Az állambiztonsági szervek rendszeres időközönként kibocsátott beszámolóiból az derül ki, hogy ezek a szervek az 1956-os forradalom után egészen 1961-ig nem foglalkoztak szisztematikus módon zsidó ügyekkel.[1] Természetesen addig is számos zsidó személy és intézmény került az állambiztonsági szervek látókörébe – például hitközségi tisztségviselők és rabbik felekezeti ügyek kapcsán, az izraeli követséggel és a követségi alkalmazottakkal kapcsolatot tartók, a követségi rendezvényeken megjelenők személye –, de az igény egy olyan szervezeti egység újbóli felállítására, amelynek feladata a „cionizmus és a zsidó hitközségen belül tevékenykedő ellenséges elemek” elleni harc lenne, csak egy 1961 szeptemberében keletkezett dokumentumban jelenik meg.[2] A hatóságok stratégiája két cél elérésére irányult. Először is ellenőrzésük alá akarták vonni azokat a zsidó intézményeket, amelyek képesek voltak megőrizni legalábbis autonómiájuk egy részét. Ezen kívül ellenőrizni akarták azokat a külföldi forrásokat, adományokat és az azokat nyújtó intézményekkel, személyekkel való kapcsolatokat, amelyek lehetővé tették, hogy néhány zsidó intézmény viszonylag független legyen a pártállammal mindenben kollaboráló hitközségi vezetéstől. Az állambiztonsági szervek hírhedt III/III. osztályának már említett, 1961 szeptemberében íródott, a követendő stratégiai célokat összefoglaló dokumentumának magas rangú szerzője három ilyen célpontot nevez meg: a rabbiképzőt, és annak igazgatóját, Scheiber Sándort, a Központi Szociális Bizottságot (azaz a Joint hazai leágazását) és az izraeli követséggel rendszeres kapcsolatot tartók csoportját.[3] A szeminárium tehát már a kezdetektől fogva a hatóságok figyelmének középpontjában állt, legfőképp amiatt a makacs és kitartó küzdelem miatt, amelyet Scheiber Sándor folytatott egy mérhetetlen túlerőben lévő ellenfél ellen az utolsó zsidó szellemi centrum maradványainak megmentése érdekében.

A légkört, amelyben Scheiber tevékenykedett, és amellyel meg kellett küzdenie, két dokumentum segítségével szeretném szemléltetni. Az első, egy poszthumusz méltatás Scheiber hetvenötödik születésnapja alkalmából, a Rabbiszeminárium 1985-1991-es Évkönyvében jelent meg. Szerzője, a Zsidó Múzeum igazgatónője, a csodálat és nagyrabecsülés hangján méltatja Scheiber rendkívüli személyiségét, a zsenit – ahogy ő nevezi -, a megalkuvást nem ismerő harcost, akinek mindig sikerült kijátszania a bürokratikus szabályokat a tudományos munka anyagi hátterének biztosítása érdekében, és azért, hogy támogathassa azokat, akik az általa vezetett intézményben rászorultak erre. A legnagyobb elismerés hangján ír a rendkívüli tudósról és rabbiról, aki – sajnálatos módon – sosem kapta meg saját hazájában azt az elismerést, amit megérdemelt volna. Amikor a szeminárium vezetője lett – írja – „…(A) zsidó tudományok hálózatán belül ekkor már világhírű. Olyan külföldi Rabbiképző Intézetek, amelyeknek erre lehetőségük van, díszdoktorrá fogadják. De az itthoni elismerés elmarad. …Az egyetem, az akadémia néma, (ha tudományos egyesületek befogadják) akkor is a “tag” szó előtt, neve után ott árvállik, ott szerénykedik a tiszteletbeli tag megkülönböztető kifejezés”.[4]

A másik dokumentum a Xavér fedőnevű titkos ügynök jelentése 1965-ből. „Scheiber Sándor legfőbb jellemvonása az ellenállás. Számára mindaz, ami van … rossz, és mindaz, ami nincs, az a jó. Rossz tehát itt élni, és jó nyugaton. Rossz, ami a hitközségben történik, és akkor volna jó, ha ő diktálhatna. A nyugat-imádata óriási … jó a kinti tudomány, a kinti lehetőségek, a ruha is csak akkor igazán jó, ha nyugati. Nyilván ez az örök oppozíció vezeti abban is, hogy saját intézete kárára annak értékeit ki szeretné küldeni és teszi is. Voltaképpen tehetséges ember, kitűnő emlékező tehetséggel. Ha a tudományainak élne, jó eredményeket érhetne el. Azonban idejének nagy részét az foglalja el, hogy összeesküvéseket sző azok ellen, akiket gyűlöl, ami azt jelenti, hogy a hitközségi vezetőket állandóan meg akarja buktatni … Ugyanakkor intézetét és a könyvtárat rendkívül rosszul vezeti, semmivel nem törődik, amivel kellene, de a hallgatóit gyűlöletre neveli, és minthogy semmiféle munkát nem követel tőlük, olyan rabbikat nevel, akik megbízhatatlanok, erkölcstelenek lesznek és nem lesz semmiféle becsületes magatartásuk. … Semmiféle pozitív megmozduláson nem vesz részt, sem hitközségi rendezvényeken, sem az un. papi békegyűlésekre nem jár, egyetlen egyszer volt ott, azóta nem, holott a protestánsok még a papnövendékeket is elviszik és aktívan résztvesznek az értekezleteken.” [5]

Feltételezhető, hogy az első szöveg, a méltatás szerzője tudott egyet s mást arról, mi is volt az oka a méltó elismerés elmaradásának és a többi nehézségnek, amellyel Scheiber saját hazájában szembesült. A két szöveg szerzője ugyanis egy s ugyanaz a személy. Xavér és a többi ügynök jelentése sokban segítette az állambiztonsági szerveket a Scheiber vezette Rabbiképző ellenőrzésére alkalmazott stratégia kidolgozásában.      

Az állam és az állambiztonsági szervek egyik célja az volt, hogy a szemináriumot teljes mértékben a feltétlen kollaborációra hajlandó hitközségi vezetés alá rendeljék. E cél érdekében az Állami Egyházügyi Hivatal 1960 augusztusában elrendelte a Rabbiképző intézőbizottságának újraválasztását. Scheiber hiába tiltakozott a hitközség elnöke (amúgy szintén az állambiztonsági szervek informátora) által összeállított jelöltlista ellen. Az új igazgatóságot megválasztották, tagjai közül ketten az állambiztonság ügynökei voltak, a harmadik pedig a párt leghívebb támogatójának számított a rabbiságon belül.[6]

A következő évben az állambiztonsági szervek Scheibert és a szeminárium hallgatóit szisztematikus megfigyelés alá helyezték. Az igazgató irodáját és lakását lehallgatták, levelezését ellenőrizték. A megfigyelés eredményeit és a megfigyeltről más úton szerzett anyagokat egy „Direktor” fedőnevű dossziéban gyűjtötték, amely ez idáig nem került elő.[7] A hatóságok csalódottan vették tudomásul, hogy Scheibert beválasztották a Zsidó Világkongresszus irányító testületébe, és őt bízták meg azzal, hogy irányítsa a Claims Conference-től érkező összegek elosztását.[8] Ez utóbbi fontos eszköz volt Scheiber kezében, aki valóban nem tartotta be szigorúan a bürokratikus előírásokat, hanem megtalálta a módját annak, hogy ezt a pénzt oktatási és szociális célokra is fordíthassa – ez visszatérő témája „Xavér” jelentéseinek. Éppen ezek a kis szabadságok voltak, amiket a hatóságok mindenképpen fel akartak számolni. Szemükben a szeminárium égisze alatt folyó, ellenőrizetlen kutatás és publikálás a minden eszközzel megakadályozandó cionista „illegáció” megjelenése volt.

Miután bele kellett törődniük, hogy Scheiber nem akarja elhagyni az országot, nem hajlandó emigrálni (visszautasított egy Angliából érkezett felkérést egy magas egyetemi állás betöltésére),[9] arra törekedtek, hogy elszigeteljék őt a magyar zsidó hitközségen belül. 1964 februárjában az előbb említett, a rabbikaron belül a pártvonalat mindig hűségesen képviselő rabbi javaslatára a rabbiság megtiltotta, hogy azok is működhessenek rabbiként, akik a rabbitestületnek nem tagjai – mint Scheiber. Az akció kudarcot vallott: bár a javaslatot a többség támogatta,[10] a gyakorlatban nem tudták azt keresztülhajtani.

1968-ban, miután pert indítottak a szeminárium néhány hallgatója ellen cionista aktivitás és államellenes izgatás vádjával, a rabbitanács elhatározta, hogy bevezetik a rotációt a Rabbiképző igazgatói posztján, és emelik a marxista tárgyak kötelező óraszámát.[11] Ezek a próbálkozások is sikertelenek maradtak. Scheiber népszerűsége tovább növekedett, és a hetvenes években egyre több fiatal látogatta péntek esti, szemináriumi kiddusait, az ott megkezdett beszélgetéseket kávéházakban és lakásokon folytatva. Jóllehet Scheiber péntek esti előadásai szigorúan vallási témákat tárgyaltak, oldalak százait töltik meg különféle ügynökök jelentései a „cionista-gyanús” tevékenységről a szemináriumban és akörül.

Bár 1977-ben egy összefoglaló jelentés diadalmasan közli, hogy a hatóságoknak sikerült megakadályozniuk Scheiber monumentális művének, a „Folklór és tárgytörténet”-nek a nyilvános terjesztését, és ezért a szerző magánúton próbálja terjeszteni a köteteket,[12] a hetvenes években a jelentések hangneme határozottan csalódást tükröz: megállapítják, hogy a professzor folytatja „ellenséges tevékenységét”, „cionista-nacionalista” nézetei a külföldi zsidó szervezetek erőteljes támogatását élvezik, tudományos eredményei a magyar-zsidó irodalom terén egyre szélesebb elismertségnek örvendenek, és ezért nemzetközi tekintélye is egyre nő. Az idézett jelentés azzal a konklúzióval zárul, hogy noha lehetséges lenne eljárást indítani Scheiber ellen nem-politikai vádak alapján, az ügy kára nagyobb lehet, mint a haszna: a vádakat alátámasztó tények nyilvánosságra kerülésével lelepleződnének a környezetébe működő ügynökök, és ráadásul Scheiber nemzetközi és hazai hírneve miatt a jogi eljárás komoly politikai hátrányokat is okozhat. A jelentés végső következtetése: folytatni kell a megfigyelést, további ügynököket kell toborozni Scheiber környezetéből, és élezni kell a konfliktusokat az igazgató és a hitközségi vezetés között.[13]

Nos, mint „Javaslat a Rabbiszeminárium 100 éves évfordulójával kapcsolatos operatív intézkedésekre” című dokumentum, és az a jelentés, amelyben 1976-ban az operatív intézkedésekért felelős tiszt az ügynökhálózat munkáját értékeli[14], arról tanúskodik, hogy erőfeszítéseik nem voltak sikertelenek: a hetvenes évek végén az operatív akciókban tizenegy ügynök működött közre, köztük a hitközség elnöke és gazdasági vezetője, a Dohány utcai zsinagóga főrabbija, és néhányan a Rabbiképzőben tevékeny vagy ott tanuló személyek közül (az eddig előkerült dokumentumok alapján nem minden, fedőnéven említett személy azonosítható).[15]

 

A tanulmány teljes terjedelmében a Logos Kiadó gondozásában a „PAPÍRHÍD, az egyetemes kultúra szolgálatában. Scheiber Sándor születésének 100. évfordulójára.” c. tanulmány-gyűjteményben szerepel.

 

Jegyzetek

[1]A dokumentum szerint a „cionista vonal” megfigyelését 1956 után felfüggesztették, majd a II/2 és a II/3-as osztállyal együtt kidolgozott munkaterv alapján 1961 decemberében újraindították. A munkát tulajdonképpen újra kellett kezdeni, mert a korábban keletkezett operatív anyagok nagy része 1956-ban megsemmisült. A rendszeres megfigyelések megkezdésekor 127 olyan egykori cionistát találtak, aki szerepelt az operatív nyilvántartásban. Jelentés illegális cionista mozgalom ügyében. 1962. április 12.In: „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, 1. köt. ÁBTL, O-17169.

[2]Jelentés az izraelita egyház operatív helyzetéről, 1961. szeptember 4. In: „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, 1. köt. ÁBTL, O-17169

[3]Lásd Jelentés az izraelita egyház operatív helyzetéről, 1961. szeptember 4. Egy későbbi dokumentumban a következőképpen foglalták össze a hatvanas évektől végzett rendszeres megfigyelés célpontjait: 1. 1967-ig az Izraeli Nagykövetség irányító szerepe és tevékenysége; 2.   1967 után az Országos Rabbiképző Intézet, magánlakások és nyilvános helyek; 3. 1972-73-tól a nyugati zsidó szervezetek befolyása és a magyar zsidóság nemzetközi munkába való bekapcsolása. Feljegyzés az izraelita egyházi reakció elmúlt 3 évi tevékenységéről, 1977. október 31. In: „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták” O-17169/5

[4]Benoschofsky Ilona: Scheiber Sándor. Évkönyv,1985-1991. Szerk.: Schweitzer József, Országos Rabbiképző Intézet, 1991. 10-14.o.

[5]Jelentés Scheiber Sándor személyéről, 1965. február 9. “Xavér” munkadosszié, M-37478/2; IV. köt.; „B” dossziészám: 10-68.988

[6]Jelentés a Rabbiképző Intézőbizottságának újraválasztásáról, 1960. augusztus 12. ;“Xavér” munkadosszié, M-37478; II. köt.

[7]Scheiber és a rabbiképző megfigyeléséről már közvetlenül a rendszeres megfigyelési terv (1961) kidolgozása után létrejött dokumentumok is beszámolnak. Lásd pl. Munkaterv a cionista illegáció feltárására. O-171690, 1962. március 14. A folyamatos megfigyelésről és lehallgatásról, valamint a „Direktor“ fedőnevű dosszié vezetéséről későbbi dokumentumok  is számos feljegyzést tartalmaznak, pl. „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-17169/4, 1976. október 20.; Az izraelita egyházi reakció elhárítási vonalának 1975. évi munkaterve, 1974. november 23.; „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-17169/5 : 1974. november 23;„Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-17169/5, 1976. november 26.

[8]Jelentés a cionista mozgalom ellen folytatott operatív munka eredményeiről. 1962. április 3. ;  „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-171690;

[9]Jelentés Scheiber amerikai útjáról. 1964. január 17. “Sárvári György”, munkadosszié: M-37809, 1. köt.; B-dosszié: H-40.122. A jelentés szerint Scheibernek felajánlották a londoni rabbiképző vezetői állását, amit visszautasított. A jelentést értékelő tiszt csodálkozott Scheiber magatartásán.

[10] A szavazás ugyan titkos volt, de a döntésről beszámoló ügynök tudta, hogy ki, hova szavazott. A döntés ellen szavazott Schwartz Mór, Salgó László, Domán Ernő és Hochberger László,  mellette Fisch Henrik, Benoschofszky Imre, Dér István, Máté Mikós, Geyer Artur és Kollmann Nándor. Az értékelés szerint az eredmény „ az általunk is támogatott lojális csoport győzelme”. „Sárosi” tmb. jelentése, 1964. február 18. „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, 2. köt. O-17169/1

[11]Feljegyzés az izraelita egyházzal szemben tett egyházpolitikai intézkedésekről, 1968. május 18. „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”,ÁBTL, O-17169/2

[12]Feljegyzés ScheiberFolklór és Tárgytörténet c. könyvének terjesztésével kapcsolatban, „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták” 6. kötet; ÁBTL, O-17169/5, 1975. április 25. és 1975. szeptember. A feljegyzésekben beszámolnak arról, hogy a könyv állami könyvterjesztők révén való árusítását azért akadályozzák meg, mert alkalmas „cionista érzelmek felszítására”.

[13]„Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-17169/4, 1976. október 20.

[14]Javaslat a Rabbiképző 100. évfordulójának rendezvényeivel kapcsolatos operatív intézkedésekről, 1977. november 14, és Az izraelita egyházi reakció elhárítási vonalának 1977 évi fő feladatai , 1976. december 7. „Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták”, O-17169/5

[15]„Ellenséges tevékenységet kifejtő cionisták” O-17169/5; 1976. november 26.A hálózati munka alakulását a következőben foglalták össze: titkos munkatárs 1 fő, titkos megbízott 9 fő, ügynök 1 fő.