Kivel ül egy asztalhoz Deutsch Tamás?

Írta: Bacskai Sándor - Rovat: Politika

Gyöngyösi Márton listázós javaslatán annakidején én is kiakadtam, azóta sem tudom elfelejteni, a Jobbikban végbement változások, az ellenségképének alakulása ellenére sem.

Deutsch Tamás és Bayer Zsolt

Azt is értem, hogy Deutsch Tamás ki szeretne hozni valamilyen kommunikációs és politikai hasznot a Pressman–Heisler–Gyöngyösi-széderasztalból, két-három rókabőrt, persze mindannyian ilyenek vagyunk, történik valami, és azt a szájunk íze szerint értelmezzük, a tények egy részét fölerősítve, a másik részét elhallgatva, ráadásul a Mazsihisz elnöke már jelezte, hogy a helyszínen ismerte meg a vendégek körét.

Kár, hogy a Magyar Nemzet cikkírója csak lejegyezte Deutsch kifakadását, pedig itt lett volna az alkalom, hogy rákérdezzen, na és mit gondol Bayer Zsolt publicistáról.

Amint azt mindenki tudja, Bayer – Gyöngyösivel ellentétben – nem egy marginálissá vált, megszólalási lehetőséghez csak ritkán jutó politikus, hanem állami kitüntetést kapott, véleményformáló hangadó, tévéműsorok állandó résztvevője, amit mond, azt sokan adják tovább.

„A rendszerváltoztatás óta eltelt több mint harminc év legnagyobb felháborodást kiváltó antiszemita megnyilatkozása Gyöngyösi Mártonhoz kapcsolódik” – mondja Deutsch, de én mellé tenném Bayer Zsolt legalább akkora vihart kavart publicisztikáját, amelyben a Coheneket, Cohn-Benditeket és Schiffeket szerette volna nyakig a földbe ásni az orgoványi erdőben.

Ráadásul Bayer – ellentétben a Jobbikkal és Gyöngyösivel – nem is mutat jeleket a változásra.

Deutsch valószínűleg nem ülne egy széderasztalhoz Gyöngyösivel, de évente legalább egyszer, a Fidesz születésnapi bulijain egy asztalhoz ül Bayerrel, és nem tudom, mi a különbség.

Mármint a széderasztal és a fideszes zsúrasztal közötti különbséget tudom.

[popup][/popup]