Kirschner Péter: „A zsidóság a közélet és a közbeszéd része lett”

A Szombat áprilisi számában körkérdést intéztünk a magyar zsidó közélet néhány szereplőjéhez illetve jó ismerőjéhez arról, honnan hová jutott a magyar zsidóság 25 év alatt.

Az alábbi négy kérdésre kértünk választ:

• Milyen folyamatok zajlottak le a magyarországi zsidóság körében a rendszerváltás óta, milyen eredményeket könyvelhet el, és milyen kudarcok érték?
• Változott-e a közösség identitása, mentalitása, közérzete, intézményei, önszerveződési képessége, érdekképviseletének hatékonysága?
• Miben bíztak negyedszázada, milyen vízióik voltak, mi valósult meg, és mi az, ami ma is hiányzik?
• Milyen perspektívákat lát ma a magyarországi zsidóság előtt? Lesz-e, s ha igen, milyen lesz a magyarországi zsidó közösség negyedszázad múlva?

Az alábbiakban Kirschner Péter, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület elnöke reflexióit közöljük.

Magam a folyamatoknak csak egy részére látok rá, ez akár csőlátásnak is nevezhető, mert a zsidóság közösségi életére, kulturális aktivitására koncentrálódik. Valami lehetett a levegőben 1989-ben, mert egyszerre többen érezték meg a zsidóság aktivitásának lehetőségét, belső késztetést a cselekvésre. Hozzájárult ehhez a magyar-izraeli diplomácia kapcsolatok felvétele, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület, majd egy évre rá a Magyar-Izraeli baráti Társaság megalakulása. Bár mindkettőt az akkori hatalom gyanakvása kísérte, és szükség volt egy népfrontos védőernyőre, mégis, a szabadság érzetét keltette mindenkiben. Persze mindezt csak utólag sikerült hitelt érdemlően dokumentálni.

A legfontosabb változásnak azt tartom, hogy a zsidóság – nagyon általánosan fogalmazva – a közélet és a közbeszéd része lett, annak minden pozitív és negatív hatásával együtt. A társadalom nagyobb részének, a politikai osztálynak, az állami intézményeknek meg kellett határozniuk a viszonyukat a zsidóság szervezeteihez, közösségeihez, a zsidó emberekhez. Ez a döntő mértékben pozitív folyamat azonban nem terjedt ki a holokauszt és abban az akkori magyar állam, valamint a társadalom felelősségének kibeszélésre.

Aváltozások előjele mindenképpen pozitív. A folyamat azonban hullámzó. A külső körülmények változásai és a zsidóság belső ügyei, helykeresése sok esetben visszaesésekhez, a negatív tendenciák erősödéséhez vezettek. Hosszabb és alaposabb elemzést kívánna az elmúlt negyedszázad valamennyi folyamatának elemzése. Három tényező azonban minden másnál erősebben éreztette hatását.

A társadalmi megítélést jelentősen befolyásolta a zsidó közösség identitásának lehetséges megélése és nyíltabb vállalása, amit az önszerveződő közösségek, az új intézmények tettek leginkább lehetővé. E tekintetben a zsidóság, annak kisebb-nagyobb közösségei rendkívül hatékonynak, kreatívnak, kezdeményező-képesnek bizonyultak.

Tapasztalatom szerint a nemzetközi politikai helyzet változásai, különösen a közel-keleti események, a gazdasági válság hatottak negatívan a társadalomnak a zsidósághoz való viszonyára. A mindenkori kormányok, állami intézmények és szervezetek óvakodtak attól, az antiszemitizmus látszatát mutassák. Érvényesült egyfajta pozitív diszkrimináció a zsidó felekezetek, közösségek, intézmények irányába. A kulturális kezdeményezések egyértelműen pozitív fogadtatásra találtak. Ugyanakkor nem vált általánossá a határozott kiállás, a pozitív társadalmi mintaadás.

A belső tényezők közül a legsúlyosabban esett latba a zsidó közösség megosztottsága, egyre láthatóbbá váló törésvonalai, melyek a hatalomhoz (kormányzathoz) való viszonyban, a támogatásokért folyó versenyben érhetők tetten. Ez utóbbi nagymértékben rontotta az érdekképviselet hatékonyságát, eredményességét. Több kísérlet történt arra, hogy megvalósuljon egy egységes, a zsidóságot minden vonatkozásban átfogó és segítő érdekképviselet. A sikertelenségnek a történelmi okokon – a hagyományosan széttagolt struktúrán – túl, személyi okai is voltak és vannak. Ilyen körülmények között nagyon nehéz azoknak a közösségeknek a helyzete, amelyek nem kívánnak szekértáborokhoz csatlakozni.

Egyesületünk célja egyértelműen az volt, hogy segítsük identitásuk megélését mindazoknak, akik nem kötődtek szorosan valamelyik vallásos zsidó közösséghez, talán megszakadtak vallásos hagyományaik, a szokásokat, vallási előírásokat nem, vagy csak részben követték, ugyanakkor származásuk, családjuk, múltjuk és saját vállalásuk okán zsidónak gondolták, érezték magukat és kerestek egy zsidó közösséget, ahol otthon vannak. Értelemszerű, hogy ezt a kötődést legtöbben a kulturális hagyományokban, a kulturális örökségben találták, élték meg. Azt gondolom, hogy ez a közösség éppen olyan sokszínű, még a zsidósághoz való viszonyában is, mint mindenki más. A megosztottságnál azonban mindenképpen erősebbnek bizonyult ez a kulturális kötődés. Nagyon fontos volt, hogy mindaz a tevékenység, amit  végeztünk és folytatunk ma is, a zsidó kultúra legnagyobb értékének a nyitottságot tartja. Mai divatos kifejezéssel élve: értékalapú egyesületünk számos barátja, szimpatizánsa, programjainak résztvevője forma szerint nem tagja a zsidó közösségnek. Mára nagyon sok szereplője, intézménye, szervezete és nem utolsó sorban közönsége van a zsidó kultúrának, amihez egyesületünk is hozzátett valamit. A zsidó kultúra, értékei, hagyományai ma – elsősorban Budapesten – a város mindennapi életének, turisztikai vonzerejének meghatározó részei. És hozzájárulnak ahhoz, amit mindig is vágyaink között fogalmaztunk meg, hogy ebben az erős zsidó hagyományokkal, múlttal rendelkező városban felemelt fejjel lehessen vállalni zsidóságunkat. Annak ellenére, hogy az antiszemita jelenségek, a kirekesztés, a gyűlölet durva megnyilvánulásai sokakat félelemmel töltenek el.

Mindezek ellenére nagyon hiányzik valami ahhoz, hogy szándékaink kiteljesedjenek. Itt vagyunk Európa egyik legszebb, zsidó tradíciókban gazdag városában, ahol Európa egyik legnagyobb zsidó közössége él. Ugyanakkor hiányzik az a gazdag, színes, a mindennapokat is átszövő, meghatározó zsidó élet, aminek ebben a városban évszázados hagyományai vannak. A néhány kitüntetett alkalom mellett (fesztiválok, kulturális események stb.) a zsidó hétköznapok hiányoznak. Nemcsak a turisták miatt volna ez fontos, hanem azon budapestiek, vidékről érkező vendégek és diákok miatt, akiknek csak halvány, torz és kizárólag a holokauszttal összefüggő ismereteik vannak a zsidóságról, mint fontos társadalomalakító tényezőről. Ez még hatványozottabban vonatkozik a vidékre, városokra és falvakra, amelyek talán éppen a holokauszt 70. évfordulója kapcsán fedezték fel múltjuknak ezt a részét.

Nincsenek prófétai hajlamaim. Szeretném csak az elkövetkező öt évet látni. Azt gondolom, hogy a világban jelenleg a vallási fundamentalizmus erősödik minden vallásos közösségben. Ebben közrejátszanak a társadalmi kihívások, megoldhatatlannak látszó válságjelenségek, a szolidaritás hiánya stb. Egymással küzd a bezárkózás és a multikulturalizmus. Remélem, hogy a bezárkózás, az elkülönülés erősödése csak átmeneti jelenség. Én a multikulturalizmusban hiszek. És azt gondolom, hogy a magyar zsidóságnak éppen abban kell és lehet példát mutatnia, ami hagyományosan erőssége: a nyitottságban, a segítőkészségben, a szolidaritásban, a családok és a közösségek összetartásában. Erre az lehet a biztosíték, hogy az újabb generációk már ebben a szellemben nőnek fel. Én a világiasabb zsidóság erősödésében hiszek, mert így csökkenhet a megosztottság és a széthúzás.

De majd az utódaim meglátják.