Kirekesztő zsidók?

Sajnos a dolgok jelenlegi állása szerint úgy fest, hogy Holokauszt emlékévvel bánnak el a Holokauszt emlékével.

Az emlékév programja protokolláris megemlékezésekből, pályázati pénzek szétosztásából, valamint a hatalom kétszínű, cinikus intézkedéseiből áll, amelyek megkérdőjelezik az emlékezés és az engesztelés tiszta szándékát.

Válaszképpen a mindennapos felháborodást életvitelszerűen űző publicisták azonnal megkezdték dühödt írásaik közlését. Ám meglepő módon, az indulat sok esetben nem a kormányt célozza, hanem a zsidó közösséget.

Felszólítanak, kioktatnak, elő akarják írni, hogy mit és hogyan kellene tennünk. A mélységes sértettség és felháborodás hangján, a zsidókon kérik számon az össztársadalmi összefogás kialakítását. A szemrehányás nyelve azonban nem alkalmas a közös nemzeti emlékezet megteremtésére. Az emlékezet kultúrájának kialakítása hosszú és fájdalmas folyamat. Németországban sem ment könnyen, sem gyorsan. Fel kellett nőnie a háború után született generációnak, akik új kérdéseket tettek fel. Az új nemzedék tagjai kérdőre vonták szüleiket, s így ők is kénytelenek voltak szembenézni bűneikkel. Magyarországon ez nehezebb feladatnak tűnik, mivel évtizedek óta késik az őszinte szembenézés, a nyílt és tiszta beszéd lehetősége. A jelenleg uralkodó rezsim azonban relativizálni próbálja a felelősség kérdését.

Szögezzük le, hogy a szembesítés nem a mi küldetésünk. Ez nem zsidó ügy, hanem az egész társadalom felelőssége, a mértékadó értelmiségiek és írástudók dolga, a nemzeti emlékezet őrzőinek és formálóinak feladata.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége kíméletlenül bírálta a kormány lépéseit, nyilatkozatában nagyon egyszerűen és pontosan fogalmazott. A MAZSIHISZ elnöke, mint közösségének választott vezetője, a hitközségek tagjait képviseli, kizárólag az ő nevükben van jogosultsága és kötelezettsége megszólalni, így nem ildomos bármi mást számon kérni rajta.

Jó lenne megérteni és elfogadni, hogy léteznek sajátos, zsidó értékeken nyugvó szempontok, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a liberális utópia univerzalista elképzeléseivel az antiszemitizmus elleni harc időszerű kérdéseiről. A zsidóság nem valamihez viszonyítva válik érvényessé, nem valamely üldöztetés által létezik. A zsidóság nem antiszemitizmus elleni harc, nem holokauszt, nem antifasizmus. A zsidóság az zsidóság. Markáns, egyedi tulajdonságokkal bíró, önálló entitás; több ezer éves vallás, amelynek saját népe van.

A zsidók tudják, hogyan kell emlékezni a Soá-ra, ez azonban nem jelenti azt, hogy mások ne tudnák, vagy csak ők tudnák.

Rendkívül sajnálatos, hogy magyarázkodásra próbálják kényszeríteni közösségünket; hogy bárki úgy érzi, joga van beavatkozni döntéseinkbe. Kirekesztőnek bélyegzik a zsidókat, ha saját hagyományaink szerint is meg kívánunk emlékezni halottainkról, ha kinyilvánítjuk, hogy tudjuk, hogyan kell megemlékeznünk. Holott senki nem vitatta a többi magyar állampolgár jogát, hogy együttérzését fejezze ki, vagy felajánlja szolidaritását. Sőt, nagyon örülnénk ennek, hiszen népünk viszontagságos történelme során nem sok példa volt ilyen gesztusokra.

A zsidó közösség a legkevésbé sem tartja pusztán zsidó ügynek a Soá társadalmi feldolgozását. Továbbra is várjuk felelős értelmiségiek kéznyújtását, támogatását, szolidaritását, amely értékek mentén megteremthető a nemzeti emlékezet kultúrája.

Nagyon szeretnénk, ha nekünk valóban pusztán annyi lenne a dolgunk, hogy a magunk módján, a magunk vallási hagyományai szerint emlékezzünk gyászunkra. Ez a mi zsidó ügyünk.

A Soá örökségének jelentősége és feldolgozása számunkra nem pusztán a gyászban és emlékezésben rejlik, hanem óvodáinkban, iskoláinkban; a gyermekeinkben. Abban, hogy milliók felfoghatatlan halálának árnyékában is új élet sarjadt. Népünk fennmaradt mindezek ellenére és mindenáron. Az emlékezet őrzése korántsem azonos a szorongás életben tartásával. Számunkra az élet a fontos, amely ellentmond a gyűlöletnek és a félelemnek. Mi még mindig élünk, megtartjuk ünnepeinket, sőt, ami sokkal lényegesebb, éljük a zsidó hagyományokkal átszőtt hétköznapjainkat, ebben a sokszor ambivalens, de mindenképpen örömteli, és kicsisége ellenére továbbra is virágzó budapesti zsidó létben.

A judaizmus a Soá előtt, alatt – és utána is üzemel.