Új Kertész Imre kötet jelent meg: A néző

A néző címmel jelentetett meg válogatást Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író 1991 és 2001 között írt feljegyzéseiből a Magvető Kiadó.

Szegő János, a kiadó szerkesztője az MTI-nek elmondta: a kötet megjelenésével immáron “olyan napló- és esszéfolyosó áll rendelkezésünkre, amellyel az 1960-as évektől 2010-ig nyomon követhetjük Kertész Imre önértelmezését, gondolkodását”. 

Az első ilyen jellegű Kertész-könyv az 1992-ben megjelent Gályanapló volt, amelyet több hasonló naplókötet követett.

A néző különlegessége, hogy a rendszerváltozás utáni időszakról tudósít, amikor a belső történésekről Kertész Imre figyelme is egyre inkább a külvilág felé fordult. Ebben közrejátszott, hogy ettől fogva szabadon utazhatott, művei pedig bekerültek az európai irodalmi véráramlásba, emellett számos művésszel – köztük Ligeti Györggyel, Esterházy Péterrel – került ekkoriban kapcsolatba – fogalmazott Szegő János, aki szerint fontos részét képezi a kötetnek a korábbi Kertész-művekben is tetten érhető “folyamatos konok ön- és világértelmezés”.

Hozzáfűzte: a kötet legizgalmasabb kérdése, hogy miként pillant egy, akkor hatvanas éveiben járó értelmiségi a hat évtizedes bezártság utáni új világra, valamint hogyan fogadja az alkotói nyugalmából kizökkentő újonnan jött elismertséget és sikert. Mindebbe beleszövődik az író magánéletének fontos változása, ekkor veszti el első feleségét, és ismeri meg új szerelmét, Kertész Magdát is. A szerző ír álmairól, emlékeiről, feljegyzi egyes irodalmi, képzőművészeti és zenei élményeivel kapcsolatos gondolatait is.

A kötet műfajáról szólva Szegő János megjegyezte, hogy bár az időrendi sorrendet megtartották, a kötet mégis kevésbé naplószerű, mint például a Mentés másként című 2001 és 2003 között született feljegyzéseket közreadó kötet. A néző című kötetben számos helyen nincs pontos dátum feljegyezve a bejegyzések mellett, inkább a “nagyobb gondolkodói tömbök” jellemzőek, amelyeket különféle motívumok, aforizmatikus definíciók, és frappáns bonmotok kapcsolnak össze.

“Kertész Imre életművének és fantasztikus írói teljesítményének egyik különlegessége, hogy rettenetes tragikusságát, sötét jellegét rendkívüli derűvel, ontológiai boldogság-evidenciával tudja ellenpontozni” – fogalmazott Szegő János, hangsúlyozva, hogy a mostani kötetben is megjelenik ez a fajta egyedi öröm, emellett A néző rendkívül mély empátiával és szolidaritással ad számot “a létezés animális kiszolgáltatottságáról”.

A Magvető szerkesztője kitért arra is, hogy véleménye szerint nem érdemes “botrányt” keresni a könyvben, hiszen Kertész Imre írói radikalizmusának “botrányszerűségét szerencsére most már volt időnk felfogni”, de “aki akar, fog tudni találni olyan mondatokat, amelyekben nagyon erősen, kritikusan fogalmaz társadalmi anomáliákkal kapcsolatban”.

A feljegyzéseket Kertész Imrével együttműködve Hafner Zoltán irodalomtörténész rendezte sajtó alá, a könyvet és borítót Pintér József tervezte.

Rövid részletet idézünk a kötetből:

“Én viszont az úgynevezett magyar irodalomra soha semmilyen hatást nem gyakoroltam, s nem is gyakorolhatok, mert ehhez át kellene vennem a magyar eszméket, amelyek téveszmék, és bele kellene merülnöm a magyar tudatba, amely tévtudat. Zsidó író vagyok, s le kell szögeznem, hogy a zsidó itt univerzálisat jelent; tehát nem izraeli író vagyok, s nem ószövetségi hagyományokat követő haszid író – nem, az egyetlen univerzális létformát és univerzális tudatot őrző, hazátlan – és hazákon túli – létformát élő európai: azaz zsidó vagyok, eklektikus, egzisztencialista, vallástalan hívő, száműzött bolyongó, aki otthon nincs otthon, akinek egyetlen identitása az írásbeli identitás, alkotása eloldódik a nyelvtől, amelyen létrejön, hatásra ott lel, ahol az emberek meghallgatják és kitárják előtte a szívüket – űzött és boldog, az alkotásban, a kötetlenségben, az öntörvényűségben és a saját értékrendjében kielégülést találó, alapjában véve a heroizmus utolsó lehetőségeit kihasználó és megfogalmazó író vagyok, aki tévedésből van ott, ahol van, tévedésből használja a nyelvet, amely adatott néki, tévedésből született arra, amire a születése körülményei ítélték – de aki mind e tévedésekből sorsot formált, a művei és az élete által.”