Kertész Imre: Auschwitz megismétlődhet

Írta: MTI - Rovat: Politika

A legutóbbi párizsi gyilkosságokra utalva arról beszélt, hogy “a demokrácia nem tudja megvédeni magát”.

6 - Kertész Imre fotó Beliczay László MTI
Az író  Auschwitz-Birkenau felszabadításának 70. évfordulója alkalmából adott interjút a dpa német hírügynökségnek.

Kertész Imre kiemelte, hogy a holokauszttal kapcsolatban nem a saját története érdekli, hanem a nyelv, vagyis az, hogy “miféle nyelven lehet kimondani”, hogy hatmillió zsidót “egyszerűen kiirtanak”.

A kérdés nemcsak Auschwitzra vonatkozik – tette hozzá –, hanem Magyarországra is, mert “a totalitárius diktatúra nyelvét” Auschwitz-Birkenau után Magyarországon is megtapasztalta, a Rákosi-korszakban és a Kádár-rendszer idején. Sorstalanság című munkájában is azt a kérdést vizsgálja, hogy “mivé lesz a nyelv és az ember a totalitárius diktatúra körülményei között” – mondta az író. Rámutatott: a regény főszereplője azért gyerek, mert a totalitárius diktatúrában “a nyelvi artikuláció visszaesik a gyermeki szintre”. A főhős, Köves György számára ezért “természetes mindaz, ami természetellenes”.

Kertész Imre elmondta: a 13 évig tartó munkával elkészített Sorstalansággal arra vállalkozott, hogy leírja az “új, totalitárius nyelv hatását”. Míg Arnold Schönberg osztrák zeneszerző a zenében számolta fel a tonalitást – meghatározott hangnem köré szerveződést -, ő az “atonális prózát” alakította ki – emelte ki az író, kifejtve, hogy azt vizsgálta, miként fejeződik ki a tonalitás a prózában, és felismerte, hogy “a próza tonalitása az erkölcs, a kultúra”, a közmegegyezés, “konszenzus arról, hogy a tévékészülék kifejezés alatt a tévékészüléket értjük”.

Így talált rá az atonális prózára, amely azt fejezi ki, hogy “megszűnt a konszenzus” és “nem érvényes a humanista kultúra, amely Bach idején, a barokk korszakban még teljes egész volt”.

Arra a felvetésre, hogy gyakran hangoztatja, hogy a holokauszt nem üzemi baleset volt, Kertész Imre azt mondta, “nem a történelem kisiklása, hanem szükségszerűség vezetett ahhoz, hogy Auschwitz megtörténhetett”, és “sok jel utal arra, hogy ez megismétlődik”.

A kérdésre, hogy milyen jeleket tapasztal, a párizsi vérengzésre utalva kifejtette, hogy már az utóbbi időszakban történt támadások, merényletek előtt az volt a véleménye, hogy “a demokrácia nem tudja megvédeni magát” és nem érzékeli a fenyegető veszélyt. „El tudja például képzelni, hogy Párizs 200 év múlva muzulmán város lesz?” – vetette fel.

Előfordulhat, hogy az európai kultúrát támadás éri és megsemmisül, ha “nem találjuk meg a módját annak, hogy demokratikus úton megvédjük” – mondta Kertész Imre, hangsúlyozva, hogy a támadás mellett a védekezéshez is “erős emberek” kellenek. Ezért “nagyon is el tudom képzelni, hogy látszólag a demokrácia védelmének érdekében cselekedve lassan kialakul egy »határőrség«, amely befelé is veszélyessé válik” – fejtette ki.

Az európai kultúrát és értékeket csak akkor lehet megóvni, ha “kifelé megvédjük, bent pedig megőrizzük a demokráciát” – mondta Kertész Imre. Arra a kérdésre, hogy van-e erre esély, azt mondta: “Nem tudom. Talán.”

[popup][/popup]