Kedves fanatikusok!

Ámosz Oz izraeli író kötetében három nagyszerű esszén keresztül járja körül a fanatizmus témakörét, mely messze nem csak Izrael problémája: a világnak szinte nincs olyan szeglete, melyben a szélsőségek felemelkedése, az eszmék polarizáltsága és a párbeszéd hiánya ne fenyegetne.

A címadó írás a Hogyan gyógyítsuk a fanatikust című 2006-os esszéjének bővített, aktualizált változata, mely a fanatizmus természetrajzát, a nagyon is szükségesnek tűnő, ám sajnos még egy intézményben sem létező összehasonlító fanatizmus tantárgy alapvetéseit mutatja be. A Sok-sok fény, nem egy fény a zsidó kultúráról, erről a „sokezer éves értelmezési, átértelmezési és ellenértelmezési játék”-ról szól szeretettel, de egyúttal kíméletlenül őszinte kritikával is. A kötetet záró, Álmok, melyeket Izraelnek hamarosan el kell engedni című írás pedig szenvedélyes hangvételű érvelés az önálló palesztin állam szükségességéről.

Ámosz Oz 1939-ben született Jeruzsálemben. Regényeit és esszéit negyvennél is több nyelvre lefordították, Szeretetről, sötétségről című félönéletrajzi regénye világsiker lett. Számos elismerésben részesült: megkapta az Izrael-díjat, a francia Femina-díjat, a német Goethe-díjat és Béke-díjat, valamint a Budapest-nagydíjat és a Franz Kafka-díjat. 2018-ban hunyt el. Részletet közlünk az Európa Könyvkiadónál megjelent kötet címadó írásából.

*

A tömegek fokozódó elbutítása, amely a világon mindenhol zajlik, nem véletlen: egyesek profitálnak belőle, mások meglovagolják, akár hataloméhségből, akár tőkeéhségből. A hirdetők és az őket pénzelők mindenáron elkényeztetett kisgyerekké akarnak bennünket visszaváltoztatni, mert az elkényeztetett kisgyerekek a legkönnyebben elcsábítható fogyasztók.

A politika és a szórakoztatás közti határt a szemünk előtt radírozzák ki. A világ apránként „globális óvodává” alakul. Azok a tulajdonságok, amelyek ahhoz kellenek, hogy egy jelöltet megválasszanak, szinte ellentétesek a vezetéshez szükséges tulajdonságokkal. A politika és a média a szórakoztatóipar ágaivá váltak: mint az ókori Rómában, a média naponta két-három híres áldozatot az oroszlánok elé vet, akár bűnösök, akár ártatlanok, hogy szórakoztassa a tömeget, lekösse a figyelmüket és elvegye a pénzüket.

A közvélemény egyre növekvő szegmensei szavaznak arra a jelöltre, aki felizgatja és szórakoztatja őket, aki dacol a játék elfogadott szabályaival. Mind többen és többen szavaznak „poénból” vagy „brahiból”. Ez látszólag radikálisan különbözik attól a komoly ünnepélyességtől, ahogy a fanatikusok hármas sorban, lehunyt szemmel menetelnek egy karizmatikus vezető dobszavára. Azonban ez a különbség csupán felszínes: a fanatikus talán mindig halálosan komoly, de az infantilis követő, aki csak brahiból vagy poénból cselekszik, ugyanolyan készségesen mond le a gazdag, változatos életre való jogáról. A menetelő és a viccelő is eldobja azt a szabadságát, hogy gondolkodjon, mérlegeljen, döntést hozzon és néha megváltoztassa a döntését.

A fanatikus egyik meghatározó jegye az a lázas vágy, hogy megváltoztasson téged, és olyan légy, mint ő. Hogy meggyőzzön: azonnal térj meg, hagyd el a világodat, és költözz az övébe. A fanatikus nem akarja, hogy különbség legyen az emberek között. Azt akarja, hogy mind „egyek” legyünk. Olyan világra vágyik, ahol nincs behúzott függöny, nincs leeresztett roló, nincs zárt ajtó, nincs magánszféra, mert mind egy test és egy lélek vagyunk. Mind együtt menetelünk hármas sorban a megváltás felé emelkedő ösvényen, akár erről a megváltásról van szó, akár az ellenkezőjéről.

A fanatikus arra vágyik, hogy fejlesszen és jobbítson téged, felnyissa a szemedet, hogy te is meglásd a fényt. Ebben az értelemben a fanatikus a legönzetlenebb teremtmény, egy igazi emberbarát: sokkal jobban törődik veled, mint önmagával. Éjjel-nappal arra törekszik, hogy megmentse a lelkedet, leoldja a béklyódat, kivezessen a sötétségből a fénybe, egyszer s mindenkorra megváltson a hibáidtól és a bűneidtől. Jön és megölel, betegre aggódja magát az állapotod miatt, jószándékúan papol, hogy megváltoztassa az imádkozási szokásaidat (vagy azok hiányát), a szavazási vagy dohányzási szokásaidat, az étkezési szokásaidat, a preferenciáidat, az egész életstílusodat, ami olyan ártalmas rád nézve. A fanatikus csak át akar karolni és megölelni, felemelni az alantas helyről, ahol megrekedtél, felemelni egy fenséges helyre, amit ő fedezett fel, ahol azóta sütkérezik, és ahová neked is azonnal fel kell emelkedned. A saját jól felfogott érdekedben.

A fanatikus mindig siet megragadni a nyakadat, hogy megmentsen, mert szeret téged. Feltétel nélkül szeret. Viszont megfojt, ha rájön, hogy már menthetetlen vagy. Hogy elveszett vagy. És ha így van, neki kötelessége gyűlölni téged és megszabadítani tőled a világot.

A fanatikus azért törődik jobban veled, mint saját magával, mert általában nincs vagy alig van saját „énje”. A fanatikus teljességgel nyilvános személyiség. Nincs magánélete. És ha van, akkor is menekül előle. Winston Churchill úgy határozta meg a fanatikust: „nem tudja meggondolni magát, és nem hajlandó témát váltani”. Ez még ma is igaz.

A különféle vonulatokhoz tartozó vallási és ideológiai fanatikusok nemcsak azért hajtanak végre szörnyű, erőszakos bűncselekményeket, mert gyűlölik az eretnekeket, vagy a Nyugatot, vagy a muszlimokat, vagy a balosokat, vagy a cionistákat, vagy a szexuális másságot. Azért ontanak vért, mert meg akarják menteni a világot. Megmenteni az eretnekeket önmaguktól, kiemelni őket eretnekségük mélységeiből. Mindnyájunkat az egy igaz útra terelni. Tűzzel és vérrel örökre elszakítani bennünket mérgező értékeinktől.

Például egy fanatikus muszlimnak a materializmus mentális betegség. Az engedékenység állatias érzelem. A kütyük rabsága megvetendő perverzió, mint ahogy a nők felszabadítása és a különböző szexuális identitások iránti tolerancia is. A kábítószer- vagy pornográfiafüggés nemcsak feldühíti Istent, de tönkreteszi a függő életét is. Dekadens demokrácia, visszataszító pluralizmus, botrányos szólásszabadság – egy fanatikus muszlimnak és minden más vallásos fanatikusnak ezek pusztán a Sátán csábításai: ezekkel vesz rá minket, hogy megszentségtelenítsük Isten törvényeit. Márpedig őket, a fanatikus harcosokat Isten küldte, hogy megtisztítsák a világot, megszabadítsanak bennünket a ránk tapadt mocsoktól. Halaszthatatlan kötelességük felnyitni a „mérsékelt hívek” szemét, akiknek van merszük kiegyezni a komplex valósággal, ezáltal elárulva Istent meg a hitet. A muszlim fanatikusnak, ahogy minden vallási fanatikusnak, az összes emberi betegség egyetlen gyógyszere a vallásos törvények legszigorúbb betartása.

A szélsőséges vallási fanatikuson kívül vannak más fanatikusok is, akik meg akarják változtatni az összezavarodott emberiséget, hogy megmentsék önmagától. Közéjük tartoznak a radikális világjobbítók és az erőszakos forradalmárok csoportjai.

A fanatikusnak meggyőződése, hogy nem elég véres csapásokat mérni az „eretnekekre” és „deviánsokra”. A véres csapás pusztán sajnálatos, de szükséges lépés, hogy megvilágítsák előttünk az egyetlen hithez és az egyetlen megváltáshoz vezető utat. Röviden: az ISIS szívből szeret téged. Az al-Kaida elkötelezte magát, hogy megment téged az erkölcsi romlástól. A Ku-Klux-Klan vagy a „Lehavah” (egy szélsőjobboldali csoport Izraelben, amely ellenzi a zsidók „asszimilációját”), vagy a lázadó fiatalok bandái a telepeken nem a saját érdekükben teszik kockára az életüket, sőt áldozzák fel magukat, hanem a te érdekedben. Azért vannak itt, hogy megváltsanak, még ha jelenleg vak vagy is, és nem látod, hogy mi a legjobb neked. Isten vagy az ideológia küldte őket, hogy mentőövet dobjanak neked. Ha nem vagy hajlandó megragadni, kénytelenek lesznek bántani téged. Elérkezik a nap, amikor felnyitják a szemed, te pedig meglátod a fényt, és hálás leszel nekik. Amikor pedig az a nap elérkezik, térdre esel majd és megköszönöd nekik, hogy megmentettek önmagadtól, mert a fanatikus mindig szülőnek látja magát, és téged, talmudi kifejezéssel, „elrabolt csecsemőnek”.

Pék Zoltán fordítása