„Katasztrófa lenne, ha összefogás helyett belharccal lennénk elfoglalva”

Ha a nem létező antiszemitizmusról mondottak egy kicsit rózsaszínűnek tűnnek is, a közösség hatékony önszerveződésére érdemes odafigyelni. Interjú Shaun Zagnoevvel (52), a Dél-afrikai Zsidó Képviseleti Testület elnökével.

Hány zsidó lakosa van az országnak?

Erre aligha lehet pontos választ adni, mivel nagyon régen volt népszámlálás. Az apartheid megszűnése idején kb. százhúszezren voltunk. Ma – és ez csak az én személyes becslésem – talán hetvenezren lehetünk. A zsidóság nagy része Johannesburgban lakik, a többi Fokvárosban, Durbanben, illetve elszórtan a kisebb településeken. Az apartheid 1994-ben történt felszámolása után sokan elbizonytalanodtak, ezért alijáztak, vagy Ausztráliába, az Egyesült Államokba, illetve Angliába távoztak.

A kivándorlás még most is tart, de már nem számottevő. Manapság az állam igyekszik a korábban hátrányos helyzetben lévő színesbőrűeket, tehát feketéket, indiaiakat vagy félvéreket a gazdaságban és az élet más területein előnyben részesíteni. Mindez érthető, azonban emiatt a fehér kisebbség bizonyos mértékben kedvezőtlen helyzetbe került. Sokan máshol próbálnak szerencsét. Ez tehát sokkal inkább „fehér” mintsem zsidó jelenség.

Mekkora a vallásos zsidók aránya?

A vallásosak számát négyezerre teszem, de ez sem tudományosan meghatározott szám. Az itteni zsidóságnak van egy különleges dinamikája: ugyan a döntő többség ortodox származásúnak mondja magát, hiszen elődeik mélyen vallásos litván, orosz vagy más kelet-európai bevándorlók voltak, de ők maguk már nem vallásgyakorlók. A legfontosabb ünnepeken ugyan elmennek a súlba, de inkább hagyományból, mintsem vallásos meggyőződésből. Ettől még ugyanolyan zsidónak tartják magukat, mint a szigorúan hívők. Részt vesznek a társadalmi életünkben is, csak éppen nem istenhívők. Mondhatnám: nálunk nem kell neológnak lenni ahhoz, hogy valaki modern felfogású legyen. Sok család, annak ellenére, hogy nem vallásos, betart néhány hagyományt. Például péntek este gyertyát gyújtanak, háztartásuk a kóser hagyományokat is figyelembe veszi. Érdekes az én családom esete. Nagyapám valamikor a múlt század húszas éveiben került ide, mint közösségi rabbi. Gyerekei közül egy sem maradt vallásos, de változatlanul rokonszenveztek az ortodoxiával. A következő generáció tagjai közül viszont többen visszatértek, mint ahogyan én is.

Egy másik érdekesség a stíblek elterjedése. Korábban szinte kizárólag nagy, hagyományos zsinagógákba jártak az emberek, annak rendje-módja szerint bimával, karzattal stb. Körülbelül húsz évvel ezelőtt elkezdtek a stíblek elterjedni. Ezek valamely magánotthon egy szobájában berendezett meghitt kis imahelyek, melyek egyesek különleges igényeit talán jobban kielégítik. A Chabadnak ebben fontos szerepe volt. A zsinagógába vezető nyolcszáz méteres úton manapság legalább három ilyen apró imahely előtt haladok el.

Milyen a kapcsolat az ortodox és a progresszív zsidók között?

Ez egy másik sajátossága a dél-afrikai zsidó közéletnek. Abszolút jó a viszony, nincsen számottevő feszültség. A Dél-afrikai Zsidó Képviseleti Testület kulcsfontosságú nézete, hogy az ország minden zsidóját reprezentálja, vallási irányzattól függetlenül. Kifejezetten büszkék vagyunk arra, hogy ezt sikerült megvalósítanunk.

Hogyan?

Viszonylag kis közösség vagyunk és katasztrófa lenne, ha összefogás helyett belharccal lennénk elfoglalva. Elsősorban a minket összekötő területekre igyekszünk koncentrálni.

Egy Bét Din ítélkezik vallási ügyekben, döntéseit mindegyik irányzat elfogadja. Ők intézik a házasságokat, illetve válásokat, felügyelik a kóserságot. A zsidóságnak egyetlen főrabbija van, Dr. Warren Goldstein, aki közszeretetnek és általános elismertségnek örvend. Tudomásom szerint nem sok helyen figyelhető meg hasonló harmónia. Akik elvándorolnak innen, nehezen szokják meg, hogy a befogadó országban ez a fajta összefogás ismeretlen.

Hadd említsek egy másik példát: az utóbbi tizenöt-húsz évben kialakult egy kis harédi gyülekezet. Az első generáció Izraelbe ment, ott váltak ultra-ortodoxszá. A második generáció egy része visszakívánkozott. Bár magukkal hozták szigorú szokásaikat, az itteni környezetben ők is toleránssá váltak a többiek iránt.

Talán az apartheid rendszer is hozzájárult ehhez a pozitív szellemhez. Ugyanis a különböző közösségek annak idején kénytelenek voltak magukba zárkózni, ami alól a zsidóság sem volt kivétel. Bár nem volt túlzott mértékű antiszemitizmus, az afrikánerek rasszista megnyilvánulásai minden következmény nélkül maradtak és ki tudja, hova vezetett volna, ha az esetleges belső ellentétek nyilvánosságot kaptak volna. Jobb volt ezt megelőzni.

Hogyan viszonyult a zsidó közösség az apartheidhez?

Mint fehérek, nyilvánvalóan a kedvezményezettekhez tartoztunk. A zsidóság évezredes nehéz sorsa miatt a döntő többség mégis ellenezte ezt a kegyetlen rendszert. Az antiszemitizmustól tartva volt, aki ennek ellenére csendben tolerálta az igazságtalanságokat, más viszont bátran harcolt ellene. A zsidók számarányához képest sok volt a zsidó származású apartheid-ellenes aktivista. Egyik hősünk Helen Suzman ellenzéki parlamenti képviselő volt, aki nyíltan küzdött az állami rasszizmus ellen. Mint angol anyanyelvű zsidó nő, eleve közutálatnak örvendett a kálvinista afrikáner férfiak uralta parlamentben. Tizenhárom éves képviselősége alatt 885 beszédet tartott és 2262 kérdést tett fel. Ezek a fekete, félvér és indiai emberek elnyomására vonatkoztak, mint például a kényszer-kitelepítések, az oktatás, letartóztatások, rendőrségi brutalitás. Az annak idején illegális Afrikai Nemzeti Kongresszusban sok magas rangú vezető zsidó volt, például Joe Slovo, vagy Ruth First. Mások a párt fekete tagjait bújtatták. Nelson Mandela börtönbüntetésre ítélt fehér harcostársai kivétel nélkül mind zsidók voltak.

Milyen mértékű az antiszemitizmus?

Talán Dél-Afrikában a legalacsonyabb a világon. Az országban bárhol aggodalom nélkül lehet kipát hordani, az emberek büszkén mutathatják ki zsidóságukat. Vannak azért itt is atrocitások, talán száz-kétszáz évente. Ezek szinte kizárólag verbális támadások, például valaki kiszól az autójából, vagy valami gorombaság hangzik el egy meccsen.  Ha a Izraelben valamilyen esemény történik, akkor ezeknek a száma átmenetileg megemelkedik, de alapvetően stabil. Tettlegesség nagyon-nagyon ritkán fordul elő.

Alkotmányunk egyértelműen tiltja a rasszista megnyilvánulásokat. Nemrégen a legnagyobb szakszervezet egy magas rangú vezetője szájából olyan mondatok hangzottak el, amelyek kimerítették a zsidó-ellenes gyűlölködés tényállását. A bíróság gyűlöletbeszéd vétkében bűnösnek találta az illetőt, ami egy ilyen pozíciójú embernek és az általa képviselt intézménynek már önmagában is roppant kellemetlen.

A lakosság nagy része szimpatizál a zsidósággal. Több szupermarket kóser részleget tart fenn, rengeteg élelmiszeren ott van a kóserságot tanúsító bélyegző.

A közösségnek nagyon komoly infrastruktúrája van.

Ez igaz, és ennek számos oka van. Egyrészt több állami szolgáltatás alacsony színvonalú, másrészt pedig az itteni körülmények miatt egyszerűen szükség van rájuk. Így aztán igényeink jobb kielégítése miatt nem egy területen önellátókká váltunk. Vegyük például az oktatást: aki teheti – ebben az esetben nem csak zsidókról van szó – magániskolába járatja a gyerekeit, mivel az állami rendszer nagyon gyenge. A legnagyobb oktatási intézményünk a King David, ahová mintegy három és fél ezren járnak, az óvódás kortól az érettségiig. Az iskola szekuláris, de vallásos és nem vallásos gyerekek egyaránt járnak oda. Van egy jesivánk is, ahova mintegy ezren járnak, a Chabad által fenntartott Tóra Akadémiának pedig mintegy ötszáz tanulója lehet. Aztán van néhány kisebb vallásos iskola, mely az ultra-ortodox családok igényeit elégíti ki.

Mivel Dél-Afrikában nagyon rossz a közbiztonság, Goldstein főrabbi kezdeményezésére létrejött egy polgárőr-szolgálat, mely tagjait a zsidó közösségből verbuválja. Járőrözésen kívül működtet egy ügyeleti központot és egy bűnügyi elemző osztályt. Amióta üzemel, működési területén rohamosan csökkent a bűnözés.

Egy olajozottan működő jóléti rendszert is a magunkénak mondhatunk. Természetesen van jó néhány jómódú család, de a többség napi gondokkal küzd, sőt kifejezetten szegény. Őket is támogatjuk. Idősek otthonát is üzemeltetünk. Vagyis ha valamely téren hiányosságot tapasztalunk, igyekszünk kreatív módon magunk megszüntetni.

Minden vasárnap sugároz az állami tv egy zsidó műsort, Chai FM néven saját rádióadónk és természetesen nyomtatott sajtónk is van. Aztán létezik számos kóser étterem, több mészárszék, pékség, élelmiszerbolt. Ha ezeket nem biztosítanánk, nagyon sokan elvándorolnának.