Kanadai diákszövetség: anticionistákra bízták az antiszemitizmus elleni tréninget

Írta: Szombat - Rovat: antiszemitizmus, Politika

A Canadian Jewish News (CJN) riportja szerint a mintegy 53 ezer diákot tömörítő York Egyetemi Diákszövetség (York Federation of Students, YSF) Shemini Atzeret zsidó ünnep napjára időzített egy antiszemitizmussal foglalkozó előadást.

A Hillel zsidó diákcsoportot kérték föl, hogy javasoljanak előadót. Ők az afro-amerikai zsidó Yavilah McCoyt, egy bostoni tanácsadó cég vezérigazgatóját ajánlották. Az YSF választása végül mégis az Independent Jewish Voices of Canada (IJV) nevű csoportra esett. Az IJV büszkén hirdeti, hogy ő „az első olyan zsidó szervezet, amely támogatja a palesztin kezdeményezésű BDS mozgalmat”.

Jay Solomon, a Hillel Ontario kommunikációval és közügyekkel foglalkozó hivatalnoka csütörtökön azt nyilatkozta a The Algemeinernek, hogy a Hillel York több mint tíz éve folyamatosan figyelmezteti a YFS-t: tevékenységükből száműzzék a „rendszerszerű antiszemitizmust”. „Most mégis egy olyan csoportra esett a választásuk, amely egyáltalán nem képviseli a zsidó fősodrot” – teszi hozzá. Az UJV tagjai „Problematikus viselkedésükre kívánnak mentséget találni, amikor az antiszemitizmust saját szemszögből próbálják bemutatni.”

Barbara Joy, a York Egyetem szóvivője a CJN-nek hétfőn azt nyilatkozta: sajnálják, hogy a YSF nem a Hillel javaslatát fogadta el, és éppen egy zsidó ünnepre időzítették az eseményt. Ez akadályozza a diákszövetség együttműködését a zsidó diákokkal.

Solomon arra emlékeztetett, hogy a tavaszi feszült időszakban a kanadai zsidó közösségeket és a zsidó diákságot egyaránt érték atrocitások. „A zsidó diákokat fenyegetések és zaklatás, a campuson a Hillel szövetséget diszkrimináció érte, diákjaink kellemetlenül kezdték érezni magukat. Rasszistáknak, gyarmatosítóknak, gyilkosoknak nevezték őket, és kollektíve felelőssé tették olyan döntésekért, amelyet egy több ezer kilométer távolságra lévő kormányzat hozott. Éppen ezért a Hillelnek keményen szembe kell szállnia a campusokon megnyilvánuló antiszemitizmussal” – mondta Solomon.

Algemeiner – Bassa László

[popup][/popup]