Kanada: „A zsidógyűlölet kirobbant”

Az elmúlt évben 670%-kal nőtt az antiszemita incidensek száma Kanadában. A Free Press nevű amerikai hírportál nagy riportban foglalkozott a témával, amelyből alább részletet olvashatnak. 

A tagadás az, ami fájdalmas

Sarah Rugheimer, a torontói York egyetem csillagászprofesszora az antiszemitizmus első jelét Justin Trudeau Kanadájában egy lámpaoszlopon fedezte fel.

Néhány héttel a tavaly október 7-i hamász-mészárlás után történt. A 41 éves Rugheimer a város csendes Cedarvale negyedében lévő otthona közelében lévő parkban sétált, amikor meglátta az egyik izraeli túszt, Elad Katzirt ábrázoló plakátot – horogkeresztekkel összefirkálva.

A következő napokban, miközben a háború tombolt Gázában, horogkeresztek jelentek meg mindenütt Cedarvale-ben. A York-i egyetemen is, ahol Rugheimer tanszékvezetőként dolgozik. Ahogy az ősz télbe fordult, egy horogkereszt jelent meg a hóban a kampusz épülete előtt, ahol dolgozik.

Az asztrofizikust, aki hajlamos volt világnézeti aggodalmait tudományos kérdésekre korlátozni, a horogkeresztek sokkolták. De még rosszabb következett.

Rugheimer Montanában nőtt fel, tudományos karrierje során pedig a világ minden táján megfordult – a Harvard egyetemen csillagászatból és asztrofizikából szerzett PhD fokozatot, majd Skóciába, Angliába és végül Kanadába utazott. De amíg két évvel ezelőtt meg nem kezdte munkáját a York egyetemen, elmondta, hogy soha nem találkozott nyílt antiszemitizmussal. Nem sokat gondolkodott azon sem, hogy cionistának vallja-e magát: a világ zsidóinak túlnyomó többségéhez hasonlóan Rugheimer is hisz Izrael létjogosultságában.

Úgy vélte, a zsidógyűlölet a marginális jelenség. “Nem volt a radaromon” – mondta. Most már mindenütt jelen van. “Minden héten van egy nagyobb incidens Kanadában, kisebb incidensek pedig naponta történnek  a szomszédságomban”.

Az zavarta a legjobban, ami az egyetemén belül történt.

A yorki diákszervezetek közvetlenül a támadás után nyilatkozatot adtak ki, amelyben az október 7-i mészárlást a „telepes gyarmatosítás, a népirtás és az apartheid elleni ellenállás jogos és szükséges aktusának” nevezték. A diákcsoportok széleskörű támogatásra találtak a York professzorai között – akik közül Rugheimer néhányat barátjának tekintett.

Egy politikai tanszéki bizottság azt követelte, hogy az egyetem érvényesítse a “palesztin-ellenes rasszizmus” fogalmát, amely magában foglal minden megnyilvánulást, amely támogatja, hogy az izraeliek saját államukban élhessenek. A követelés szerint “a cionizmus egy telepes gyarmatosító projekt és etnikai-vallási ideológia, amely a globális fehér felsőbbrendűséget fenntartó nyugati imperializmus rendszerének szolgálatában áll.”

A fiatal tanárnőt megdöbbentették a nyilatkozatok, az elcsúfított plakátok és a horogkeresztek. De volt még valami rosszabb is. “A tagadás az, ami fájdalmas” – mondta Rugheimer. A 2023. október 7-én elkövetett nemi erőszak és kegyetlenség tagadása. Az “anticionista” polémiában világosan látható antiszemitizmus tagadása. Magának a zsidó történelemnek a tagadása. “Értelmes emberek nem feltétlenül értenek egyet abban, hogy mit kell tenni egy megoldhatatlan konfliktusban, de a vitathatatlan tények tagadása teljesen reménytelenné teszi az ügyet”.

Ez a fajta kétségbeesés a mindennapok jellemzőjévé vált a zsidók számára Kanada-szerte, akik nyílt gyűlöletet tapasztalnak – és mindehhez egy olyan kormány alatt élnek, amely vagy vak, vagy megbénult, vagy közömbös mindezzel szemben.

A kanadai bűnüldözés nem vak. Éppen ellenkezőleg. A rendőrök a munkájukat akarják végezni. Azt mondják azonban, hogy hiányzik a politikai osztály erkölcsi támogatása a törvények betartatásához. És hogy nem tudnak lépést tartani a gyűlölet-bűncselekmények mennyiségével – mert a bűncselekmények egy széles körben elterjedt ideológiából erednek, amely szerint a “cionisták” bárhol jogos célpontot jelentenek.

Talán semmi sem érzékeltette jobban Kanada új, sötét valóságát, mint ami November 22-én Montrealban, a NATO parlamenti közgyűlésén történt Szélsőbaloldali, antikapitalista és anticionista szervezetek törtek-zúztak a városban. Füstbombákat gyújtottak, fémkorlátokat dobtak az utcára, és betörték az üzletek és a kongresszusi központ ablakait, ahol a NATO küldöttei üléseztek. A randalírozók autókat gyújtottak fel. Elégették Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök képmását is.

Miközben Montreal égett, Justin Trudeau jól szórakozott Taylor Swift torontói koncertjén. Csak 24 óra szólalt meg – egyetlen tweet erejéig.

Olyan volt, mint egy gátszakadás

Robert Krell, 84 éves, a Brit Kolumbiai Egyetem Pszichiátriai Tanszékének korábbi posztgraduális oktatási igazgatója, a kanadai holokausztoktatás úttörője és a túlélők traumáinak specialistája. 11 éves korában vándorolt Kanadába, miután Hollandia náci megszállása idején egy katolikus család rejtegette. Krellt nem annyira a tavaly október 7-i Hamász-mészárlás kimondhatatlan barbársága döbbentette meg, mint inkább az az ujjongás, amelyet az atrocitások kiváltottak a “progresszív” körökben Kanadában – és a “társadalmi igazságosságra” felesküdött mozgalmak teljes hallgatása.

Október 8-án, vasárnap – a Kanadában terroristaként nyilvántartott – Népi Front Palesztina Felszabadításáért nevű szervezethez tartozó aktivisták már megafonokba kiabálták örömüket a Vancouveri Művészeti Galéria lépcsőjénél, mindössze néhány percnyi autóútra Krell otthonától. “Felszólítjuk az úgynevezett Vancouverben élőket, hogy adják meg a tiszteletet az ellenállásnak. Mutassanak szolidaritást és ünnepeljék velünk a felszabadulás első lépéseit!”

Az ehhez hasonló jelenetek Kanada-szerte megismétlődtek a városokban – egészen az új-fundlandi St. John’s-ig.

A szóbeli vagy fizikai atrocitásokat nem a fehér felsőbbrendűség hívei vagy a jobboldali antiszemiták kezdeményezik. Ezeket az önjelölt progresszívek, arabok és gyakran friss bevándorlók hajtják végre, akik a “telepes gyarmatosítás” ideológiai keretein belül működnek.

Free Press