Jom Hazikaron – az elesett hősök napja

Írta: Szombat - Rovat: Kegyelet, Politika, Történelem

Az elesett katonákra és a terrorizmus áldozataira emlékeznek Izraelben a kedd este kezdődő, minden évben megtartott emlékezés napján.

Az emlékezés napja helyi idő szerint kedd este 8-kor a múlt heti holokauszt-naphoz hasonló egyperces szirénaszóval kezdődik, melynek idejére leáll az élet Izraelben. A Siratófalnál tartott ünnepségen meggyújtják az emlékezés lángját.

Kedden és szerdán az elesett katonák előtti tiszteletadással kapcsolatos programok és szertartások zajlanak az egész országban az óvodáktól és iskoláktól kezdve az állami hivatalokig.

Az idei megemlékezésig 1860 óta 23 928 palesztinai zsidó, illetve izraeli esett el a háborúkban vagy vesztette életét a terrorizmus és az erőszak következtében – közölte kedden a Ynet, a Jediót Ahronót című újság honlapja. A tavalyi emlékezés napja óta 43-al nőtt az elesettek száma, és 69-en haltak meg régebbi sebesüléseik miatt.

Az emlékezés napján a rokonaikat, barátaikat gyászoló izraeliek a helyi hagyományok szerint ellátogatnak az országban felállított 52 katonai temetőbe, melyeket a hadsereg megtisztít és virágokkal díszít fel erre a napra.

Forrás: IDF

Tavaly a koronavírus járvány miatti szigorú zárlat idején a hatóságok felszólították az izraelieket, hogy ne menjenek el ezekbe a temetőkbe. A sírkertek ezen a napon általában zsúfolásig megtelnek.

Idén azonban a magas fokú átoltottság miatt Izraelben szinte teljesen visszaszorult a koronavírus-járvány, és a még mindig érvényes korlátozások lehetővé teszik a nagyobb családok számára is szeretteik sírjának szokásos felkeresését.

Az idei emlékünnepségeket beárnyékolja, hogy hétfőn a védelmi minisztérium katonák rehabilitálásával foglalkozó irodájának várótermében, Petach Tikván felgyújtotta magát Icik Szaidián. A 26 éves férfi a Gázai övezet elleni 2014-es Erős szikla hadműveletben poszttraumás lelki sérüléseket szenvedett.

Itzik Saidian

Ebben a rehabilitációs ügyekkel foglalkozó hivatalban utasították el a veterán kérését rokkantsága mértékének növeléséről. Miután felgyújtotta magát, Szaidián súlyos, a testének száz százalékára kiterjedő égési sérüléseket szenvedett. Az orvosok jelenleg is az életéért küzdenek a Tel-Aviv melletti Síba kórházban – jelentette a katonai rádió kedd délelőtt.

Szaidián tette felhívta a figyelmet arra, hogy a katonák a harcokban nem csak  fizikai sérüléseket szenvednek, hanem gyakran súlyos lelki traumákkal élik túl a háborúkat. A hadsereg rádiójában megszólalt ismerőse szerint Szaidián évek óta nem tudott aludni, mert éjjel rátörtek a háborús emlékek.

Shiri Zsuzsa/MTI

támogatás
Pop up banner

Címkék:Jom hazikaron

[popup][/popup]