Jogos harag, mint ön- és ellenségismeret

Manchesterben a múlt héten, amikor egy koncerten egy öngyilkos dzsihádista felrobbantotta magát, azzal üzent a radikális iszlám: a gyerekeitek sincsenek biztonságban!

Nem csak a briteké, hanem a németeké, a franciáké, a magyaroké, a svájciaké. És folytathatnám a nációkat. És mindezen fenyegetésnek semmi köze ahhoz, hogy egy országnak milyen a menekültpolitikája vagy éppenséggel hány sávos határzára van.

Ez a fenyegetés ugyanis a radikális iszlámmal van összefüggésben. E napokban körülbelül tízezres nagyságrendű azoknak, a zsidó-keresztény civilizációt elpusztítani akaró harcosoknak a száma, akik az Iszlám Állam kötelékét elhagyva Európa és Oroszország felé vették az irányt. Itt vannak, belül vannak.

Nem mindegyike lesz terrorista, de visszaáramlásuk kockázat. 2014 óta 68 különböző motivációjú bűncselekményből 45-höz bizonyosabbnál bizonyosabb módon a radikális iszlámnak van köze.

Mindezen civilizációnk elleni háborúra nem elégséges válasz a kósa lajosi „brüsszelezés”, a „mindannyian manchesteriek vagyunk” szimbolikus Facebook-gyertyagyújtogatása, sem pedig az infantilis pacifizmusba fojtott „ne engedj utat a gyűlöletnek” üres frázisa.

A gyűlöletnek nincs is itt ideje – ahogyan máskor sem – de egyetértve a brit Spiked szerkesztőjének emlékezőírásával: a „haragnak ideje van”.

Haragszunk azokra, akik azzal vádolnak kontinensnyi gyászolókat, hogy ha a „terror” kifejezés elé bebiggyesztik a „radikális iszlám” jelzőt, akkor már valamilyen fóbiával vádolják őket. Haragszunk azokra a saját maguk, mintsem széles közösségek véleményének vezéreire, akik azon rugóznak, hogy az elkövetők hanyadgenerációs britek, franciák, németek voltak, mikor a tettes magát a dzsihadistának és Iszlám Állam katonájának tartja. Haragszunk azokra a politikai hippikre és felelőtlenség-tanyákra, amelyek az egyes országok titkosszolgálatainak adatainak kiszivárogtatását ünneplik. Akik szerint Edward Snowden leleplezései hőstettek, nem pedig hangtalanul használt, de vérrel és áldozatokkal járó fegyverek.

Haragszunk azokra, akik a nevén nevezés jogától fosztják meg a világ gyászoló polgárait. Aki az Iszlám Állam zászlaja alatt öl, az radikális iszlamista. És pont.

Haragszunk azokra is, akik a manchesterihez hasonló gyilkolászógépek kapcsán vallásfilozófiai szemináriumokat tartanak a radikális iszlámból, addig bolygatva gondolataikat és magukat, mígnem kiderítik, hogy felfegyverzett lutheránusok a reformáció 500 éves ünnepét örömködve üzenték a múlt héten gyerekeknek: sorsod itt bevégeztetett!

Jobb, ha elfogadjuk, míg nem késő: háborúban állunk, ellenségünk és nem ellenfelünk van. Ez az ellenség a radikális iszlám. Hogy ki és hogyan kerül kontrollja alá, hogyan találja őt meg, bonyolultabb dolog, mint a szavaim. De a politikai cselekvésnek egy ponton túl már tettnek kell lennie, nem pedig végtelen megértési szándéknak.

A megértés a jövőre is irányul, de a jövő csak akkor lesz, ha a jelent kontrolláljuk. A jelen kontrollja pedig hadviselést jelent. Titkosszolgálatok kifárasztására játszó magányosan gyilkoló dzsihadisták mindig előnyben lesznek, ha álságos humanizmussal és a hatóságok állandó kontrolljának kritikájával akarjuk megvédeni a békét.

Szun-ce tanácsai között olvashatjuk:

„Aki megérti, hogy mikor lehet harcolni, és mikor nem, az győzni fog.” (…) Aki ismeri az ellenséget, és ismeri önmagát, az száz csatában sem kerül veszélybe. Aki nem ismeri az ellenséget, ám ismeri önmagát, egyszer győz, másszor kudarcot vall. Aki sem az ellenséget, sem önmagát nem ismeri, minden csatában vereséget szenved.”

Mai jegyzetem végére jó tanácsom így csak annyi: ismerjük meg önmagunkat, ismerjük meg és fel az ellenségünket, így pedig megvédjük magunkat és gyermekeinket.

Egyszóval: a holnapot!

Elhangzott a Klubrádió Konkrét c. műsorában 2017. május 29-én.