Jobban megy az izraeli araboknak – de ezt kevesen akarják észrevenni

Ali Salam, Izrael legnagyobb arab városának, Názáretnek a polgármestere február 11-én bejelentette, hogy a március 23-i választásokon Benjámin Netanjahu miniszterelnököt fogja támogatni.

Ez a mérföldkőnek számító esemény kevés nyilvánosságot kapott Izraelen kívül, az amerikai média sem igazán reagált. Egy Reuters cikkben, amiben Netanjahu arabellenes pályafutását ecsetelték, arab vezetők ítélték el a főpolgármestert. Ahmad Tibi, aki már régóta képviselő a Kneszetben, ezt nyilatkozta: „Talán Stockholm-szindróma, hogy rokonszenvet érzünk a bennünket elrabló vagy elnyomó személy iránt.”

A Reuters cikkében szó sem esik az elmúlt 15 év fejleményeiről, amelyek drámai javulást hoztak az arab állampolgárok életében. Oktatási szempontból és gazdasági lehetőségeiket tekintve még mindig elmaradnak az izraeliektől, és problémát jelent az utóbbi idők rosszul kezelt bűnözési hulláma. Ám mindezen tények dacára az izraeli arabok életminősége jelentősen javult.

A 21. század elején 1,3 millió izraeli arab élt rossz körülmények között, különösen az alacsony pénzügyi támogatásban részesülő, siralmas közlekedési rendszerrel és iskolahálózattal rendelkező városokban. 1997 és 2005 között az átlagos arab háztartás inflációhoz igazított tiszta jövedelme 1,6%-kal csökkent, miközben a zsidó izraeliek háztartásoké 15,5%-kal nőtt.

2006-ra, amikor a születések negyedét az arab közösségben regisztrálták, világossá vált, hogy az izraeli kormányzatnak lépéseket kell tennie az arab szegénység kezelésére. Képzési programok indultak, az oktatás kiemelt pénzügyi támogatásban részesült, a közlekedési hálózat jelentősen bővült, az arab városok közelében ipari parkok létesültek. A nőket igyekeztek bevonni a gazdaságba: a Taub Center adatai szerint az arab nők foglalkoztatási aránya a 2000-res évek eleji 21%-ról 2016-ra 35%-ra nőtt.

Mára világossá vált, hogy a szakmai fejlesztésekbe történt befektetések megtérültek. A 2017-2018-as tanítási évben az egyetemi diákság 16%-át adják az arab fiatalok, ami komoly előrelépés az 1999-2000-es 8,3%-hoz képest, még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy Izrael népességének 21.1%-a arab. Az izraeli MIT-nek nevezett Technion arab diáksága 200%-kal nőtt 2004 óta, az arab lányoké pedig 350%-kal. Jelenleg az izraeli orvosok 17%-a, az ápolók 24%-a, a gyógyszerészek 47%-a arab.

Annak idején a revizionista cionista Zeev Jabotinsky hirdette, hogy egy jövendő zsidó államnak egyenlő lehetőséget kell biztosítani állampolgárai számára. Azóta olyan politikusok, mint Mose Arens vagy Naftali Bennett foglaltak állást amellett, hogy az arab polgárok több figyelmet érdemelnek.

2015-ben a Kneszet elfogadta a 922. sz. programot, amely célul tűzte ki a zsidó és arab közösségek közötti egyenlőtlenség csökkentését. Első lépésben az arab települési önkormányzatok 2,96 millió USD-nak megfelelő támogatást kaptak kommunális beruházásokhoz. Mára az arab lakások mintegy 85%-a rendelkezik modern csatornahálózattal a 2015. évi 40%-kal szemben. Jelentősen fejlődött a tömegközlekedés, új utak épültek. Óvodák és szakképzési központok létesítése nagyban hozzájárult a foglalkoztatottság emelkedéséhez az arabok körében.

Vajon miért írnak oly keveset az amerikai sajtóban ezekről a sikerekről? Az lehet az ok, hogy az áldozatnak beállított csoport sorsának jobbra fordulásáról szóló jelentéseket az egyenlőségért folytatott harc gyengítésének fogják föl.

Hosszú még az út a teljes egyenlőségig. Az izraeli zsidók egy nem elhanyagolható része nem híve ennek, és az arabellenes diszkrimináció változatlanul problémát jelent. Az arab városokban fél évtized leforgása alatt jelentősen nőtt az erőszak – 2020-ban 96 gyilkosságot regisztráltak – és úgy tűnik, a központi kormányzat semmit sem tesz ellene. Az incidensek túlnyomó részét arab bűnszövetkezetek számlájára írják.

Az egyik legnagyobb gond, hogy Izrael semmit sem tesz az országban élő arabok történelmének elismerése érdekében. Az arab pártoknak pedig szinte semmi esélyük nincs arra, hogy a kormányzó koalícióban részt vehessenek. 2019 végén Netanjahu kijelentette, hogy egy ilyen kormányt csak végszükség esetén tud elképzelni.

Mindezek ellenére az izraeli politika sokkal nyitottabbá vált az arab kisebbség felé és ennek következtében az arab települések és az egyes állampolgárok helyzete sokat javult – ezt nem lehet nem tudomásul venni.

Forward – Bassa László