Jó ötletnek tűnt… – avagy a vezetők, tetteik és a felelősség
A Devárim hetiszakaszban[1] Mózes feleleveníti a zsidó nép negyven évig tartó vándorlásának helyszíneit, történéseit, és figyelmezteti a népet a Tóra törvényeinek betartására. Megemlíti a kémek történetét, és beszél arról is, milyen útravalót adott Józsuénak a jövőre nézve.
A kémek kiküldése, mint tudjuk, végül katasztrófával végződött, hiszen az Örökkévaló által megígért földre már csak Káleb és Józsué léphetett be abból a nemzedékből, a többiek mind meghaltak a vándorlás során.
וַיִּיטַ֥ב בְּעֵינַ֖י הַדָּבָ֑ר וָאֶקַּ֤ח מִכֶּם֙ שְׁנֵ֣ים עָשָׂ֣ר אֲנָשִׁ֔ים אִ֥ישׁ אֶחָ֖ד לַשָּֽׁבֶט
„Jónak tűnt a szememben a dolog, és vettem közületek tizenkét embert, törzsenként egy férfit”.[2]
„Jónak tűnt a szememben a dolog”… Jó ötletnek tűnt, de végül katasztrófa lett belőle. Lássuk be, nem túl gyakori beismerés egy vezető szájából ez, hogy jó ötletnek tűnt, de tévedtem.
Igazából inkább túl gyakran fordul elő, hogy családfők, kisebb-nagyobb közösségek, cégek, sőt kormányok vezetői is kissé megmásítják a múltat, próbálván a saját felelősségüket minél inkább csökkenteni, miközben a körülményeket, vagy a hierarchiában alattuk lévő embereket hibáztatják inkább. Ez nem vezetés, hanem hatalommal való visszaélés.
A vezetés arról szól, hogy őszinte legyél és élvezd azok bizalmát, akik hisznek benned és követnek téged. Az ilyen vezetők tényleg azt hiszik, hogy az embereknek ennyire rövid a memóriájuk? A válasz sajnos igen. Valójában nem érdekli őket az emberek véleménye. És az igazi ok, amiért az ilyen vezetők úgy döntenek, hogy kicsit szebb fényben láttatják saját múltbéli szerepüket, az a saját önbecsülésük hiánya. Mint a legtöbb ember, ők sem akarnak hülyének látszani, és úgy gondolják, ha beismerik, hogy hibáztak, hülyének fogják nézni őket. Pedig ez nagyon nem így van! Sőt! Aki így megmásítja múltbéli szerepét, az csaló. Átveri a környezetét, a körülötte élőket, és azokat, akik tőle függenek, és akik viszont emlékeznek a múlt történéseire is, csak nem tehetik meg, hogy egy olyan embert emlékeztessenek a saját hibájára, akitől valamilyen módon függenek.
Nagyon fontos, hogy az, aki nem képes elismerni a hibáját, és másra hárítja a felelősséget, az az ember saját magának is árt. Minden egyes ilyen stiklijével saját magát is megcsalja, becsapja, és még mélyebbre taszítja önbecsülését. Ez így egy ördögi körnek tűnik, mert igazán nagyon nehéz megtenni az első lépést. De érdemes. Érdemes, mert minél nagyobb az ember önbecsülése, annál könnyebben tudja beismerni a tévedéseket, és annál kevesebbet fog hibázni. A felelősségvállalás, az ember saját tévedéseinek, hibáinak elismerése pedig mindig nagyszerű érzéssel tölti el az embert, és nagyot lendít az önbecsülésén is, akinek pedig fejlődik az önbecsülése, az egyre ritkábban követ el olyan hibákat, amiket később be kell látni, be kell vallani.
Szóval, ha legközelebb olyasmit teszel vagy mondasz, amiről végül kiderül, hogy rossz döntés volt, bátran mondd ki, hogy bár kezdetben jó ötlet volt, de tévedtél, és már másképp látod. Ezzel nemcsak mások bizalmát és megbecsülését nyered el, hanem óriási önbecsülést is szerzel.
De mint mindennel, ezzel is csínján kell bánni, hiszen, ahogyan Dávid király írta, minden egyes ember olyan különleges, hogy csak egy kicsit van alacsonyabban az angyaloknál. Egy verssel előtte azonban az áll, hogy az ember semmi.[3] Ez ellentmondásnak tűnik, amit egy midrás felold, és elmagyarázza, hogy amikor az embereknek akár alacsony, akár megfelelő önbecsülésük van, tudniuk kell, hogy olyan magas státuszt értek el, hogy csak az angyalok vannak magasabban náluk. Azonban, ha valakinek túlzott önbecsülése van, és ennek következtében túlságosan nagyra tartja magát, akkor Dávid azt mondja ennek az embernek, hogy ne gondolja, hogy olyan nagyszerű, mivel az Örökkévaló előtte teremtette még a szúnyogot is.[4]
Jegyzetek
[1] 5Móz 1:1-3:22.
[2] 5Móz 1:23.
[3] Zsoltárok 8:5-6.
[4] Midrás Tehilim.
