„Jézus óta nem lelkesedtek így egy zsidó iránt Franciaországban”

Éric Zemmour jobboldali zsidó francia elnökjelöltsége, és ami mögötte van

Számtalan gúnynévvel és jelzővel illették Éric Zemmourt, a francia újságíróból lett elnökjelöltet: briliáns, nagy tudású, szélsőséges, rasszista, szélsőjobboldali, provokátor, és talán a legütősebb: a “francia Trump”. Hogyan látja őt az Algemeiner, ez a jobboldali, amerikai zsidó hírportál?

A ráaggatott jelzők közül Éric Zemmourt egyet semmiképpen sem tagadhat le: hogy ti. zsidó. Az 1950-es években Franciaországba vándorolt algériai berber család sarja, aki zsidó iskolákban tanult és a szombatokat egy külvárosi párizsi zsinagógában ünnepelte.

Zemmour zsidó identitásához hűséges elnökjelölt. Tunéziai származású zsidó feleségétől, Mylène Chichportich-tól három gyermeke született. Egy francia bulvárlap korábban arról számolt be, hogy van egy szerelemgyereke is a tanácsadójától, Sarah Knafo-tól. Zemmour egyébként ez ügyben jogi úton próbálta megakadályozni a sztori közlését.

A francia közéletben zsidók és nem zsidók körében egyaránt is vitatott, hogy a zsidó identitása mekkora szerepet is játszik elnökjelölti népszerűségében.

Zemmour leginkább az iszlám kritikusként vált ismertté. A “szélsőjobboldali” jelzőt azért érdemelte ki, mert nem tesz különbséget az iszlám és a radikális iszlám között. A bevándorlás megszüntetését és a muszlimok teljes asszimilálódását követeli Franciaországban. Osztja a jobboldali körökben Európa szerte népszerű „helyettesítési elméletet”,(great replacement) amely azt jósolja, hogy ha a migrációt nem állítják meg, akkor az európai civilizációt végül muszlim bevándorlók és azok későbbi leszármazottjai fogják felváltani.

A ma Franciaországban élő zsidók többsége – nagyjából 70 százaléka – a korábbi francia protektorátusokból, Észak-Afrikából érkezett. Ezek a zsidók politikai értelemben élesen jobbra fordultak a 2000 és 2005 között zajló izraeli második intifáda éveiben. A zsidó személyek és vállalkozásaik ellen elkövetett iszlámista támadások – amik az elmúlt két évtizedben megszaporodtak – mély sérelmeket okoztak és gyanakvást keltettek a zsidókban a francia földön letelepedő muszlimokkal szemben. Jelenleg mintegy 500 ezer zsidó él Franciaországban, akik számára a Párizs és Marseille egyes külvárosai mára már no-go zónákká váltak, az ott élő nagyszámú és szegény bevándorló család miatt. Több tízezer francia zsidó hagyta el az országot a növekvő antiszemitizmus miatt az elmúlt években.

De Zemmour nem csak a zsidósága miatt kritikus a muszlim lakossággal, hanem a büszke francia tudata miatt is. Álláspontja egyértelmű: a francia lakosságot mélyen sérti az iszlám erőszak és a párhuzamos muszlim társadalom. Zemmour patriotizmusa az Algériából bevándorolt zsidókra nagyon is jellemző, akik 1870-ben kapott francia állampolgárságukat hálásan és büszkén vállalták.

 

A Napóleon korabeli zsidóság maradványai

Shimon Samuels, a Simon Wiesenthal Központ európai részlegének igazgatója a “weimari zsidókhoz” hasonlította Zemmourt. Az 1920-as években asszimilált zsidó-német hazafiakhoz, akik “zsidó származású német állampolgároknak” tartották magukat.

Zemmour arra ösztönzi a franciákat, hogy vállalják fel történelmi és kulturális örökségüket. Egy jóval korábbi napóleoni törvény restaurálását követelte, ennek értelmében a francia újszülötteknek csak francia nevet lehetne adni. (Az egyik leggyakoribb név arrafelé mostanában a Mohammed.) Ez a politikai terve viszont már felzaklatta a zsidó közösségeket: hiszen e törvény restaurálásának van egy olyan olvasata is, hogy a francia büszkeséget a zsidó etnikai lojalitás elé helyezi. Franciaország főrabbija Haïm Korsia odáig ment, hogy ezért a törvényjavaslatért “antiszemitának” bélyegezte az elnökjelöltet.

Zemmour legellentmondásosabb kijelentései a bestsellerré vált könyveiben találhatóak. Ezekben védelmébe vette a Vichy Franciaország vezetőjét, Philippe Pétain-t, mondván, hogy Pétain az adott körülmények között mindent megtett a francia zsidóság megmentéséért. “Zemmour itt döntő hibát követett el, amikor felmentette Pétain-t, a náci kollaboránst, aki miatt mintegy 72 000 zsidót deportáltak a halálba” – mondta Samuels, majd úgy folytatta: “Még kártékonyabb, hogy Zemmour (a könyvében) azt állítja, hogy csak külföldi zsidó bevándorlókat deportáltak. Nos, ez talán hozhat neki néhány szavazatot a szélsőjobboldalon, de a franciák körében kiátkozást von maga után.”

Zemmournak vannak azért támogatói a zsidó politikusok körében. Ilyen például Philippe Karsenty, egy párizsi politikus. Karsentyt akkor ismerte meg a nemzetközi közvélemény, amikor leleplezte a francia médiát, amiért az hamisan azt jelentette, hogy az izraeli hadsereg lelőtte a 12 éves Muhammad al-Durát a második intifáda kitörésekor. Zemmourt több mint 20 éve ismeri.

“Ahogy én ismerem, ő jó ember és jó zsidó is” – mondta Karsenty, hozzátéve, hogy Zemmour 10 évvel ezelőtt a francia televízióban “zsidó franciaként” mutatkozott be. “Őt antiszemitának nevezni teljesen abszurd. A franciaországi zsidó vezető köröknek az a legfontosabb, hogy az alapvető berendezkedés ne változzon meg, márpedig Zemmour éppen ezt célozza. Nyíltan beszél arról, amit mindenki lát, de senki sem akar róla beszélni. Ilyen például az iszlám, és a bevándorlás.”

Michael Amsellem egy marokkói származású ex-párizsi, aki néhány évvel ezelőtt alijázott Izraelbe. Szerinte Zemmour álláspontja a forró kérdésekben „bevonzza” majd a szefárd zsidók szavazatait. Az askenázi zsidók viszont jellemzően a zsidó establishmentben uralkodó status quo- hoz fognak csatlakozni.

Amsellem szerint: “még ha vannak is racionális, jó okok arra, hogy ne rá szavazzanak, erős a meggyőződésem, hogy az Észak-Afrikából származó zsidók rá fognak szavazni. Ennek egyik oka Zemmourhoz való etnikai kötődés, a másik az iszlámmal szembeni kritikus álláspont, nem utolsó sorban pedig az, hogy egy franciább Franciaországot szeretnének. Lehet, hogy nem büszkén, de rá fognak szavazni.”

Zemmour Jeruzsálemet is elismerné Izrael fővárosaként –bár nem klasszikusan Izrael-párti. “Hivatalosan nem törődik Izraellel, legalábbis a nyilvánosság előtt” – mondta Amsellem. “De “Palesztináról” azt mondja, hogy a palesztinok vesztettek, így nem lesz olyan, hogy palesztin állam. Már csak ezért a mondatért is rá fognak szavazni a cionista zsidók”.

 

Van esélye a győzelemre?

Míg októberben a közvélemény-kutatásokban Emmanuel Macron elnök mögött a második helyen volt, mára visszaesett. Zemmour most visszaszorult a hagyományos jobboldali jelölt, Marie Le Pen és a jobbközép Republikánus Párt vezetője, Valérie Pécresse mögé.

Ahhoz, hogy április 24-én megmérkőzhessen Macronnal, az április 10-i első választási fordulóban meg kellene előznie a teljes jobboldali konzervatív szárnyat. Amsellem szerint a képessége megvan ehhez.

“Az a tény, hogy zsidó, azt jelenti, hogy kimondhat olyan dolgokat, amelyeket egy egyszerű francia jobboldali nem mondhat ki” – így Amsellem aki úgy látja: „Sikerült megszólítania a népi rétegek büszkeségét és az elitista jobboldalt is.” Amsellem szerint “Jézus óta nem volt ekkora lelkesedés egy zsidó iránt Franciaországban”.

Karsenty úgy véli, Zemmournak hatalmas társadalmi támogatást kellene mozgósítania ahhoz, hogy legyőzze a negatív médiavisszhangot. Szerinte “ha a második fordulóba jut Macron ellen, akkor hatalmas tüntetések várhatók. Az emberek azt fogják állítani, hogy a nácizmus elleni harcról van szó, ami teljesen nevetséges lenne.”

Samuels kételkedik abban, hogy Zemmour bejut a második fordulóba. Azt komoly problémának látja, hogy szerinte Zemmour pártja politikai erő marad és “ha nem is fogja megnyerni az elnökséget, de helyi és regionális szinten sajnos nyerhet.”

Algemeiner – Szabó Gyula