Jeruzsálem: Négy szélsőséges zsidót tartóztattak le, mert állatáldozatot akartak bemutatni a Templomhegyen

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Négy 20 év körüli zsidó férfit tartóztattak le csütörtök reggel, miután a rendőrség gyanúja szerint egy kecskét terveztek feláldozni a jeruzsálemi óvárosban lévő Templom-hegyen, Pészach előtt.

Az egyik szélsőséges által posztolt kép a twitteren

A gyanúsítottakat, akik Jeruzsálemben és ciszjordániai zsidó településeken élnek, őrizetbe vették és kihallgatásra vitték, miután a rendőrség egy kecskét talált az egyik gyanúsított otthonában.

A “Visszatérés a hegyre” nevű szélsőséges csoport, amely egy harmadik zsidó templom felépítését szorgalmazza azon a helyen, ahol egykor a két bibliai templom állt, szórólapot terjesztett, amelyen pénzjutalmat ajánlottak fel annak, akinek sikerül élő áldozatot bemutatnia a Templomhegyen, illetve annak, akit letartóztatnak, amikor ezt megpróbálja megtenni.

A rendőrség szerint “hamis információkat terjesztenek az interneten a Templomhegyre vonatkozóan, valamint olyan kiadványokat, amelyek más szélsőségeseket bátorítanak arra, hogy provokálják ki letartóztatásukat. Ezt oly módon kell szerintük elérni, hogy megpróbálnak a helyszínre jutni és ott illegális tevékenységet folytatni”.

“A rendőrség továbbra is minden biztonsági szervvel együtt, a nap 24 órájában, rejtve és nyíltan is fellép Jeruzsálemben és bárhol máshol, minden olyan személy ellen, aki megpróbálja megsérteni a Templomhegyen és a város más szent helyein fennálló rendet és törvényeket” – áll a rendőrség közleményében.

A rendőrség által lefoglalt bűnjel: egy kecske (Forrás: rendőrségi szóvivő)

A közlemény hozzátette, hogy “a potenciális bűncselekmény gyanúját felvető publikációkat ennek megfelelően fogják kezelni”.

A zsidó aktivisták által bejelentett provokatív terveket szerdán fenyegetésekkel fogadta a Hamász, amely közölte, hogy “bármi áron” megakadályozza, hogy zsidók áldozatot mutassanak be a helyszínen. Eközben a gázai terrorista frakciók összeültek, hogy megvitassák az állítólagos “agressziókra” adandó egységes választ.

A gázai terrorcsoport hozzátette: “Hangsúlyozzuk, hogy ez veszélyes eszkalációt jelent, amely minden vörös vonalat átlép, mivel közvetlen támadást jelent népünk és nemzetünk hite és érzései ellen ebben a szent hónapban”, utalva a ramadán hónapra.

A Visszatérés a hegyre posztot Jordánia és a Palesztin Hatóság is elítélte.

Naftali Bennett miniszterelnök arab nyelvű szóvivője tagadta, hogy engedélyeznének bármiféle áldozatot a Templomhegyen, és azt mondta, hogy minden erre irányuló kísérletet leállítanak.

Isaac Herzog elnök szerdán Jeruzsálemben a hagyományos moszlim Iftar vacsorán látta vendégül arab izraeliek népes csoportját: tisztviselőket, vallási és civil társadalmi vezetőket, valamint a biztonsági erők tagjait. Ez alkalomból kijelentette: Izrael továbbra is fenntartja a status quo-t a fővárosban.

Hezog elnök Iftak vacsorán látja vendégül az arab izraeliek egy csoportját (Forrás: elnöki szóvivő)

“Az elmúlt napokban a közösségi médiában hazug hírek keringtek a Templomhegyről és a szent helyekről. Szeretném megragadni az alkalmat, hogy elmondjam: Ezek hazugságok. Izrael fenntartja a status quo-t a Templomhegyen” – mondta Herzog.

A Templom-hegy, amelyet a muszlimok Haram al-Sharif néven ismernek, a judaizmus legszentebb helye és az iszlám harmadik legszentebb helye. A zsidók látogathatják a területet, de nem imádkozhatnak és nem végezhetnek vallási szertartásokat, a kényes status quo részeként.

Zsidó szélsőségesek egy kis csoportja alkalmanként megpróbálta a bibliai előírások szerinti Pészach áldozatot a Templomhegyen bemutatni. A rendőrség azonban rendszeresen őrizetbe vette az elkövetőket, akik a jelek szerint az elmúlt években nem hajtottak végre sikeres áldozatot a robbanásveszélyes szent helyen.

Az óvárosban zajló napi összecsapások ellenére a fővárosban eddig viszonylag nyugodt a helyzet, miközben más nagyvárosokban és Ciszjordániában palesztin terrortámadások hulláma zajlik.

Palesztin jelentések szerint öt palesztin halt meg az izraeli csapatokkal való összecsapásokban Ciszjordániában szerdáról csütörtökre virradó éjszaka.

TOI

Címkék:áldozat, Pészach, Ramadán, Templomhegy

[popup][/popup]