Izraeli választások, 2019: a vég kezdete vagy a kezdet vége az izraeli jobboldalon?

Írta: Csepregi Zsolt   - Rovat: Politika

Benjámin Netanjáhú izraeli miniszterelnök minden várakozást felülmúló módon megerősítette pártja hatalmát az április 9-i parlamenti választásokon. Az eredmény azonban többet mond el az izraeli társadalom és nemzet fejlődésének irányáról, mint Netanjáhú politikusként elért egyéni sikeréről.

Netanjáhú ötödik választási győzelmét minden korábbinál nagyobb nemzetközi figyelem övezte, mivel a Likuddal szemben összeálló, az izraeli hadsereg három egykori vezérkari főnöke, illetőleg a rendkívül népszerű Jáír Lapid centrista politikus által alapított Kék és Fehér politikai szövetségnek megvolt az esélye arra, hogy pontot tegyen a Netanjáhú-korszak végére. A közvélemény-kutatások és az előzetes esélylatolgatások – akár azt is hozzátehetnénk, hogy a megszokott módon – most is messze alábecsülték Netanjáhú és pártja társadalmi támogatottságát. A 120 fős izraeli törvényhozásban a Likud 36 helyet szerzett meg, míg a Kék és Fehér centrista alakulat mindössze 35-öt; az elemzői várakozások viszont azzal számoltak, hogy Netanjáhú kerül majd mandátumhátrányba, és csupán ügyes koalícióalkotással lesz képes új kormányt alakítani.

A 2015-ös választásokhoz hasonlóan a Likud kiemelkedő sikeréhez az izraeli jobboldal felfokozott hangulata is hozzájárult. Ennek köszönhetően azok a jobboldali-konzervatív érzelmű szavazók, akik a Likud helyett a másik hat jobboldali politikai formációra szavaztak volna, végül a szavazófülkében a biztos választás mellett döntöttek, és előzetes elhatározásukkal szemben a Likud szavazócéduláját dobták be az urnába. Netanjáhú és csapata a választást megelőző hetekben és napokban azzal riogatott, hogy minden nem a Likudra leadott jobboldali szavazat közvetve a baloldali kormány hatalomra jutását segíti elő. A taktika újra bevált, és a Likudnak sikerült „bekebeleznie” a többi kisebb jobboldali pártot. Saját politikai térfelén három másik konzervatív tömörülést a bejutási küszöböt éppen meghaladó szintre szorított vissza, további hármat pedig a 3,25%-os határ alá taszított. A Likud számára a kedvező eredmény azt jelenti, hogy Netanjáhúnak a három kis jobboldali és a két ultraortodox vallásos párttal kényelmes, azonban nem átütő, 65 mandátumos kormánykoalíciója lehet a hamarosan felálló izraeli törvényhozásban, a huszonegyedik Knesszetben.

Benjámin Netanjáhú, az izraeliek által ötödszörre is újraválasztott miniszterelnök

 

A jobboldal győzelme mellett két eredmény érdemel még figyelmet. Az izraeli cionista baloldal hatalmas térvesztése és az arab pártok közötti erőviszonyok átalakulása. Az izraeli baloldal hagyományos pártjának, az államalapító párt utódjának, vagyis a Munkapártnak mindösszesen 6 mandátumot sikerült szereznie a korábbi 18 helyével szemben. A jobboldal valódi, kormányozni képes ellenzéke immáron kizárólag egy olyasféle centrista formáció lehet, amelyet a Kék és Fehér szövetség is képvisel. Netanjáhú jövőbeni kihívóinak azonban azt is komolyan számításba kell venniük, hogy az elmúlt években maga az izraeli társadalom is jelentős átalakuláson ment keresztül. A politikai spektrum jobboldalának több mint tízéves uralma alatt jelentkező minden nehézség, politikai fásultság és a kormányzás során elkövetett hiba ellenére az összes szavazó mintegy 55%-a voksolt valamelyik jobboldali vagy vallásos pártra. A maradék 45%-on három markánsan különböző ideológiai irányzat, vagyis a centrista, a baloldali és arab pártok osztozkodnak. Az izraeli társadalom jelentős tömegei számára a mind fizikai, mind zsidó nemzetállami értelemben vett biztonság jelenti a prioritást, és Netanjáhú ennek garantálásával nyerhetett a körülötte kirobbant korrupciós botrány közepette is. Netanjáhú kizárólag saját, nemzeti-konzervatív politikai térfelén verhető meg, vagy legalábbis úgy, ha a vele szemben álló erő mélyen behatol oda.

Az arab pártok gyenge teljesítménye ugyancsak jelzésértékű. Ezek az Egységes Lista idejében tizenhárom képviselőjükkel a Knesszet harmadik legerősebb frakcióját tudhatták magukénak, ám a belső széthúzás következtében mandátumaik száma mára mindössze tízre olvadt, miközben a második arab párt éppen csak átlépte a bejutási küszöböt. Ha ez nem következik be, akkor képviseletük megfeleződött volna a parlamentben. Izrael arab állampolgárainak közössége minden korábbinál differenciáltabb, a többségi társadalomba való integrációjuk a teljestől a limitáltig széles spektrumon mozog, ezért tagjainak érdekei és politikai preferenciái se egyeztethetőek össze. A társadalom 20%-át adó arabság jelentős része azonban a politikai paradigmaváltás mindeddig kihasználatlan bázisa lehetne, amennyiben a cionista pártoknak még nagyobb hányadukat sikerülne megszólítaniuk.

 

Hajnal Jeruzsálemben (Forrás: Shutterstock)

 

A választás kimenetele mandátumszámban egyelőre egy minden korábbi Netanjáhú-koalíciónál fokozottabban a Likud által dominált jobboldali kormányt fog eredményezni. A régi-új miniszterelnöknek azonban a koalíció létrehozása érdekében számos miniszteri széket oda kell adnia a kis pártoknak, ezzel pedig a Likud nem egy „erős emberét” bizonyosan el fogja magától idegeníteni. A miniszterelnökkel szemben folyamatban lévő korrupciós eljárás azt is jelenti, hogy a kormányfő helye egyáltalán nincs bebiztosítva, és amennyiben megindul ellene a vádeljárás, akkor 2019 végén, de inkább 2020 elején Izrael politikai instabilitás elé nézhet. A Kék és Fehér, vagyis a tábornokok által vezetett ellenzéki erő a parlament második legerősebb pártjaként pedig kiváló pozícióban van ahhoz, hogy a Likud esetleges válsága esetén kormányzó erővé lépjen elő.

Akár Netanjáhú, akár a korábbi vezérkari főnök, Beni Ganc lesz a jövőben Izrael miniszterelnöke, a választási kampányban elhangzott szlogeneket és ígéreteket a helyükön kell kezelni, mivel az ország a kül- és biztonságpolitikát érintő kérdésekben kényszerpályán mozog. Nem fog kivonulni Ciszjordánia jelenleg katonai igazgatás alatt lévő területeiről, jóllehet formális annektálásukkal a nemzetközi elszigetelődést kockáztatná. V alószínűbb, hogy koalíciós partnereit Netanjáhú inkább belpolitikai vonalon adott koncessziókkal fogja majd kielégíteni. Ezek a lépések pedig tovább alakítják a zsidó nép és vallási közösség nemzetállamának egyedülálló struktúráját, és így a jobboldal reményei szerint a 21. században is garantálni fogja maga számára a túlélést és a sikert – még akkor is, ha a törvényhozásban ezzel ki is váltja a centrista, baloldali vagy arab ellenzéki pártok ellenállását.

 

Az írás az Antall József Tudásközpont kutatói blogján jelent meg.

támogatás