Izraeli turista dömping Dubajban

A New York Times publicistája, Thomas L. Friedman utánanézett, hány izraeli látogatott el az Egyesült Arab Emírségekbe (U.A.E.) az Ábrahám egyezmények aláírása óta. Az eredmény: több mint 130.000. Október közepe óta legalábbis ennyien repültek oda a zsidó államból.

Kezdettől fogva világos volt, írja Friedman, hogy az Izrael ill. az U.A.E., Bahrein, Marokkó és Szudán közötti nyitás új korszakot jelenthet. Ám mivel a folyamat elején tartunk, és a 80-as években tanúja lehettem az izraeliek és a libanoni keresztények fegyverbarátságának, majd elválásának, nem siettem el az esküvői ajándék beszerzését. Az Izrael és az öböl-menti országok barátkozását fölülről és az Irán-ellenesség jegyében kezdeményezték, de igazi hajtóereje az idegenforgalom, oktatás és az üzlet lehet.

A Dubajban és Abu Dhabiban megnyitott héber nyelviskolák az olyan emírségi személyeket várják, akik Izraelben szándékoznak tanulmányokat vagy üzleti tevékenységet folytatni. Az izraeli Mekorot National Water Company nemrég kötött egyezményt Bahreinnal tengervíz sótalanítási technológia átadására. A The Times Israel c. lapban cikk jelent meg Elli Krielről aki az Emírségek kóser főszakácsa. A múlt évben megalapította a kóser bizonyítvánnyal rendelkező Kosherati céget, amely egyaránt forgalmaz helyi és izraeli ételeket. A 130.000 izraeli látogató nyilván sokat tett azért, hogy az U.A.E. idegenforgalmi ágazata a pandémia közepette képes legyen talpon maradni.

Amennyiben az Ábrahám egyezmény működni fog, és kiterjed Szaúd-Arábiára is, a legjelentősebb átrendeződés tanúi lehetünk a Közel-Kelet modern történelmében, amit hosszú évtizedeken keresztül a nagyhatalmak beavatkozásai és az arab–izraeli szembenállás formált. Ezután talán nem így lesz.

Itamar Rabinovich történész társszerzője a “Syrian Requiem” c. könyvnek, amely a szíriai polgárháborúval foglalkozik. Ő írja: „Jelenleg a régióban három jelentős nem-arab szereplő van jelen.” A három tengely pedig Törökország, szövetségesével Katarral és a Hamásszal; Irán Szíriával és az előbbi Libanonban, Irakban és Jemenben tevékenykedő segédcsapataival; végül Izrael az Emírségekkel, Bahreinnal és – hallgatólagosan – Szaúd-Arábiával és Ománnal.

Rabinovich szerint a három tengely közötti kölcsönhatások irányítják a közel-keleti politikát. És minthogy a U.A.E.–Izrael tengely a legsikeresebb arab államot a legsikeresebb nem-arab országgal kapcsolja össze, hatalmas energiát jelent.

Gidi Grinstein, a Reut, az izraeli stratégiai intézet vezetője nyilatkozta, hogy itt „két ökoszisztéma egyesülésének lehetünk szemtanúi”. Izrael sokáig ellenséges szomszédokkal nézett farkasszemet és nem volt olaja. „Hosszú évekbe tellett, amíg Izrael megtanulta, hogyan törjön ki az elszigeteltségből és erőforrás hiányból, és globális tényezővé és gazdag országgá vált. Olyan területeken bizonyult innovatívnak, mint a vízgazdálkodás, napenergia-hasznosítás, számítástechnika, haditechnika, gyógyszergyártás, pénzügyek és mezőgazdaság.”

Ezzel ellentétben az Emírségek a bőséges olaj évtizedein át jutott el a készletek hiányáig, és mutathat föl sikereket az izraelihez hasonló területeken – az innováció és vállalkozások révén.

Az U.A.E. állampolgárainak száma egymillió, az államban még kilenc millió idegen él, többségük alacsonyan fizetett szervezetlen munkás Indiából, és Dél-Ázsiából. Vannak még szakemberek Amerikából, Európából, Indiából és az arab világból. Az állam 21. századi stratégiájának lényege, hogy a modernitás arab modelljévé váljon – sokoldalú gazdasággal, globalizáltan, a vallások közötti türelem megvalósításával. A nyitás Izrael felé a stratégia fontos részét képezi.

Az államban novemberben meghirdették az iszlám jog jelentős liberalizálását. Engedélyezik nem házas párok együttélését, ami többek között megkönnyíti a melegek és leszbikusok befogadását. A férfi rokonságot „megszégyenítő” nők becsületbeli meggyilkolása bűncselekménynek minősül. A válási jog igazságosabb lesz a nők számára. Lazítanak a szesztilalmon.

Az U.A.E. változatlanul abszolút monarchia, többpárti demokrácia bevezetése nem szerepel a napirenden. A nagyobb nemek közötti egyenlőség, nyitottabb oktatási rendszer és vallási pluralizmus viszont már igen. Ezen a téren sok még a tennivaló – gondoljunk például arra, hogy Dubaj vezetője háziőrizetben tartja leányát.

Ám az U.A.E. új törvényei komoly előrelépést jelentenek egy nem olajtermelő gazdaság működtetéséhez szükséges szakembergárda vonzásához.

Ami Szaúd-Arábiát illeti, máris engedélyt adott arra, hogy az Emírségekbe tartó El Al repülőgépek használhassák légterét. De vajon a következő lépés a kapcsolatok normalizálása lesz-e Izraellel? Sokat mozdítana előre ez izraeli-arab és a zsidó-moszlim vonatkozásban egyaránt.

Itt a legfontosabb szereplő Mohammed bin Salman szaúdi koronaherceg. Személyében politikai szempontból szélsőségesen elnyomó, katonailag agresszív, társadalmi és vallási vonatkozásban viszont haladó vezetője van az országnak, amire eddig nem volt példa. Ezért is volt megdöbbentő, amikor Jamal Khashoggit, a nézeteit békésen hirdető ellenzéki vezetőt parancsára bestiálisan meggyilkoltak.

Biden csapata még latolgatja, hogyan viszonyuljon a koronaherceghez, de az látszik helyesnek, ha az USA változatlanul fönntartaná a szövetségesi viszonyt. A szaúdiak bevonása az Ábrahám egyezménybe Amerika sikere lenne. A szaúdiak részvétele elősegíthetné az izraeli-palesztin két állami megoldást, ami a zsidó állam Jordániával és Egyiptommal fönntartott kapcsolatainak teljes mértékű rendezéséhez is vezetne.

Akkor egy teljesen új Közel-Kelet jönne létre – zárja sorait Friedman.