Izraeli tábornok: képesek vagyunk az iráni nukleáris létesítmények megsemmisítésére

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Tal Kalman vezérőrnagy az izraeli hadsereg iráni nukleáris ügyekkel foglalkozó igazgatóságának vezetője, aki részt vett a Fehér Házzal nemrég folytatott konzultációkon, az Israel Hayom c. lapnak elmondta, hogy a kulcskérdés a hírszerzési együttműködés az amerikai partnerrel, és hogy „a helyzetet többnyire ugyanúgy értékelik, mint mi.”

Légelhárító ágyú a Natanzi nukluáris berendezésnél (Forrás: Wikipedia)

Arra a kérdésre válaszolva, hogy vajon Izraelt nem zavarja-e, hogy a jelenlegi amerikai kormányhivatalokba sokan visszatértek azok közül, akik ott voltak a Netanjahu által hevesen ellenzett 2015-ös atomalku megkötésénél, kijelentette: „Valóban, a személyek sok esetben megegyeznek, a kormányzat viszont más.”

„Az új adminisztráció egyelőre tartja magát ígéreteihez, nem sieti el az új szerződés megkötését Iránnal. Néhány hónap elteltével világos lesz, mennyire veszik figyelembe a mi álláspontunkat. Azt mondják, hogy ők sem engedik, hogy Iránnak atomfegyvere legyen. Ebben a helyzetben kell cselekednünk. Igent mondunk egy a 2015. évinél hosszabb távra szóló és erős megállapodásra” – mondta Kalman.

Kalman Tal megkapja a vezérőrnagyi rendfokozatot (forrás: Wikimedia commons)

Arról is kérdezték, hogy vajon szükség esetén Izrael képes lesz-e egyedül az iráni nukleáris program megsemmisítésére. „A válasz igen. Amikor kiépítettük a kapacitásainkat, gondoskodtunk róla, hogy képesek legyenek ilyen műveletekre. Ez nem jelenti azt, hogy nincsenek stratégiai dilemmák, de határozottan megvan hozzá a képességünk.”

Kalman elmondta, hogy eddig Irán sikerrel alkalmazta azt a stratégiát, hogy saját csatlósaival (Hezbollah, Hamász) vegye körül Izraelt. A helyzet az Ábrahám egyezmény megkötésével egyszerre megváltozott. Az öböl-menti államok Irán szomszédai. Az iráni vezetésnek látnia kell, hogy egy szép napon izraeli berendezések jelenhetnek meg határain.

 

Algemeiner – Bassa László

[popup][/popup]