Izraeli szakértő: Legalább nyárig együtt fogunk élni a koronavírussal

Írta: Szombat - Rovat: Politika, Technika - tudomány

Izrael egyik vezető immunológusa szerint az új vírustörzs megjelenése miatt a nyájimmunitás elérhetetlen addig, amíg az összes gyermeket be nem oltják. Az Egészségügyi Minisztérium óva int az iskolák megnyitásától, és mindenképpen ajánlja a terhes nők beoltását.

Eran Segal

A világ – és benne Izrael – meg kell, hogy tanulja, miként éljen hosszú ideig a COVID-19 árnyékában, mivel jelenleg nem lehet oltani a gyermekeket, a vírus pedig folyamatosan mutálódik – nyilatkozta Eran Segal professzor, a Weizmann Tudományos Intézet kutatója az izraeli 13 hírcsatornának hétfőn.

A brit és dél-afrikai mutáció megjelenése előtt gyógyászatban dolgozó tisztviselők úgy becsülték, hogy a lakosság mintegy 60–70 százalékának kell immunitást szereznie – betegségen átesve vagy beoltva – és akkor a járvány enyhül, és végül megszűnik.

Akkor úgy gondolták, hogy az ország 30%-át kitevő 16 éven aluliak kimaradtak a tesztelésből, és beoltásuk előtt még hosszú ideig tartó kutatásokat kell végezni, miközben az összes felnőttnek meg kell kapnia a védőoltást a nyájimmunitáshoz, magyarázza Segal.

Most viszont, mivel a mutáns törzs elterjedésével minden fertőzött több embernek adja tovább a betegséget, a lakosság nagyobb hányadát – 80-90%-át – kell beoltani a nyájimmunitás megszerzéséhez, ez pedig lehetetlen a kisgyermekek és tizenévesek átoltása nélkül. Ezt már Gili Regev-Yochay professzor mondja a Sheba Gyógyászati Központ Fertőző Betegségek és Epidemiológiai Részlegéről. „Csak a gyermekek átoltásával érhető el a nyájimmunitás, ami a jelenlegi helyzetben sajnos egyre távolabbinak tűnik. Bizonyos ideig együtt kell élnünk a koronavírussal.”

A riport szerint „legalább nyárig kell hordanunk a szájmaszkot”.

Az Egészségügyi Minisztérium szerint óvatosan kell bánni az iskolák széleskörű újranyitásával, mert a gyermekek körében magas a fertőzöttek aránya és a fertőzéseket jelenleg 70%-ban uraló brit vírustörzs akkor akár 90%-os részesedést is elérhet.

Amennyiben tovább folytatódik a mutáns vírustörzsek megjelenése, nem zárható ki, hogy a harmadik védőoltásra is szükség lesz azok ellen, ha nem is a közeli jövőben – nyilatkozta Nachman Ash nemzeti koordinátor.

Az Egészségügyi Minisztérium csak az alacsonyan és közepesen fertőzött körzetekben ajánlja az óvodák és a 1-4, valamint a 11-12 osztályok megnyitását. A magasabb fertőzöttségű körzetekben csak az óvodásokat és a negatív tesztet produkáló 11-12 osztályosokat engednék vissza. A magasabb osztályokban a minisztérium kiterjesztett oltási programja keretében folyik a vakcináció.

Az izraeli hadsereg adatai szerint az ottani fertőződési ütem – több heti csökkenés után – ismét megugrott. A legfontosabb paraméter azt jelzi, hogy egy fertőzött hány személynek adja tovább a vírust; ez egy hete 0,9 volt és mostanra 0,97-re nőtt.

Prof. Gili Regev-Yochai járványügyi szakértő

A minisztérium kedden reggel bejelentette, hogy előző nap 8.271 új esetet regisztráltak; a tesztek 9.2%-a lett pozitív. Az országban eddig 656.016 megbetegedés fordult elő, köztük 71,331 volt aktív. A súlyos esetek száma 1.143, 409 kritikus beteggel és 326 személy van lélegeztető-gépen. A halálos áldozatok száma hétfőn 47-tel nőtt és elérte a 4.863-at.

Keddig 3.165.545 izraeli kapta meg az első adag vakcinát, a második oltást pedig 1.824.750 személy. Ezek alapján az egy főre eső oltottság tekintetében Izrael a vezeti a világranglistát.

Az Egészségügyi Minisztérium fölülvizsgálta a terhes anyák oltására vonatkozó korábbi ajánlásait. Akkor tiltották a vakcinációt a terhesség első három hónapjában, mivel a legtöbb komplikáció akkor lép föl, és a terhes anyákat távol kell tartani az oltástól. Mostanra kiderült, hogy a COVID-19-cel történő fertőződés és az azzal járó komplikációk kockázata az első trimeszterben fölülmúlja az oltásét.

A hadsereg nyilatkozatban ismerte el, hogy a fertőzöttség emelkedését nem ismerték föl idejében. A különböző szimptómákat említő panaszokat az oltás mellékhatásának tulajdonították. A COVID-19 tesztek mintegy 30%-a lett pozitív. A tesztek számát emelni fogják, a vírushordozók pedig karanténba kerülnek.

A riport nem tért ki a vakcinációs program hatékonyságára. A klinikai tesztelés azt mutatta, hogy a teljes védettség napokkal a második dózis beadása után várható.

Annak ellenére, hogy az országban immár majdnem egy hónapja kijárási tilalom van érvényben, a fertőzés mutatói változatlanul magasak. Meghosszabbításáról megoszlanak a vélemények.

Times of Israel – Bassa László

Címkék:Izrael, koronavírus, mutáns vírus, nyájimmunitás, vakcina

[popup][/popup]